back to top
2026. január 13. 20:44
Többi

    KezdőlapWRCFranciaországba és a WRC-be tart az amerikai élversenyző

    Franciaországba és a WRC-be tart az amerikai élversenyző

    -

    Az amerikai bajnokság tavalyi második helyezettje, Conner Martell a francia murvabajnokságban indul, amellett WRC-futamokkal is számol.

    Az Amerikai Ralibajnokság (ARA) egyik élmenője Európába teszi át a székhelyét. Conner Martell tavaly kifejezetten jól szerepelt a sorozatban, a második helyen zárt a bajnok Brandon Semenuk mögött, és megszerezte az első futamgyőzelmét egy Škoda Fabia RS Rally2-es volánja mögött.

    Emellett egy futam erejéig kipróbálta magát a francia murvabajnokságban is, ami meghozta a kedvét az európai kalandhoz. Martell úgy döntött, hogy az idén a francia murvabajnokság összes fordulójában elindul, amellett néhány WRC-futamot is a programjába iktat. Emellett azért néhány ARA-verseny is elképzelhető, ha összejön rá az anyagi keret, de nem ez lesz az elsődleges cél.

    „Örülök neki, hogy hogy az ARA után Európában is versenyezhetek, az európai rali mindig is a sportág csúcsa volt, és minden versenyképes pilótának az a célja, hogy elérje ezt a szintet – mondta Martell. – Tavaly elindultam a Terre de Vaucluse Rallyn, ami inspirációt jelentett a folytatásra. Még mindig reménykedek benne, hogy néhány ARA-futamon is részt vehetek, ha sikerül biztosítani hozzá a szponzorációt.”

    Martell még sosem versenyzett a WRC-ben, a navigátorának azonban van tapasztalata ezen a szinten, Alessandro Gelsomino ugyanis korábban Gus Greensmith és a néhai Ken Block mellett is ült a jobb egyben.

    „Alig várom, hogy visszaülhessek Conner mellé a francia murvabajnokságban és néhány WRC-futmon – mondta Gelsomino. – Tavaly hatalmasat léptünk előre, minden versenyen egyre jobbak voltunk a sebesség és az eredmények tekintetében is. Ez a két sorozat egyértelműen fejlődési lehetőséget jelent Conner pályafutásában, és legszívesebben már azonnal elkezdeném a teszteket.”

    Friss