A motorosok már teljesítették a Dakar tizedik szakaszának felét, mely után alaposan megváltozhat az első három versenyző sorrendje.
A Dakar tizedik szakaszán teljesíti a mezőny a második maratoni szakasz második felét, a motorosoknak 368 km szelektív és 52 km összekötő etapot kell letudni.
A táv mintegy felénél, 163 km-nél Adrien van Beveren 4:11 perc előnnyel vezet Luciano Benavides, 5:23 perccel Ricky Brabec és 5:50 perccel Skyler Howes előtt.
Eközben Daniel Sanders már 13 és fél percet vesztett.
Sanders ismét az élen, az eddigi legnagyobb előnyével vezet a Dakar 9. szakasza után
Virtuálisan így az összetett állást Benavides vezetné 31 másodperccel Brabec előtt, míg Sanders 2:21 perces hátrányba kerülne. Benavides a harmadik helyről állhat az élre, míg Sanders az élről a harmadik pozícióba csúszna. Tosha Schareina tartaná negyedik helyét 16:04 perc hátránnyal.
Az erdélyi Gyenes Emánuel eddig 121 km-t tett meg, ennél a pontnál pedig az abszolút 43. idővel haladt el.
