Mattias Ekström vezetésével hármas Ford-siker született a Dakar 11. szakaszán, mely után Nani Roma csökkentette hátrányát Nasser Al-Attiyah mögött. Henk Lategan és a Toyota viszont elvesztette az idei versenyt.
Dakar 11. szakaszán 346 km szelektív és 536 km összekötő távot kellett a versenyzőknek teljesíteni Bisha és Al Henakiyah között, amit Mattias Ekström tett meg a leggyorsabban az autós mezőnyben, a svéd versenyzőt Romain Dumas 1:22, Carlos Sainz pedig 2:26 perc hátránnyal követett.
Az összetett élén álló Nasser Al-Attiyah 16. eredménnyel ért célba, azonban legfőbb riválisa Nani Roma csak 4:10 perccel tudott nála gyorsabb lenni, így a katari Daciás továbbra is 8 és fél perc előnnyel rendelkezik fordos riválisa előtt.
A nap nagy vesztese a második helyen álló Henk Lategan, aki műszaki hiba miatt a sivatagban rekedt és ha sikerül is folytatnia útját, akkor is nagyjából 2 órát veszít csütörtökön. A dél-afrikai versenyző problémájának köszönhetően a Toyota győzelmi esélyei is szerte foszlottak, mivel a csapat más tagjai már korábban nagy hátrányba kerültek.
Az összetett harmadik helyre Sébastien Loeb lépett 18 és fél perces hátránnyal, míg Ekström 21 és fél, Sainz pedig szűk 29 perces hátránnyal következik.
A fentiek alapján kiderül, hogy Nasser Al-Attiyah közel van az idei győzelemhez, de továbbra sem szabad hibáznia, míg Loeb és Ekström pont az ellenkezőjében bízhat.
Még két nap van hátra a versenyből.
Állás 11 szakasz után, autósok
1 #299 Nasser Al-Attiyah – Fabian Lurquin (QAT – BEL) Dacia Sandrider 44:39:59
2 #227 Nani Roma – Álex Haro (SPA) Ford Raptor T1+ +8:30
3 #219 Sébastien Loeb – Édouard Boulanger (FRA) Dacia Sandrider +18:37
4 #226 Mattias Ekström – Emil Bergkvist (SWE) Ford Raptor T1+ +21:32
5 #225 Carlos Sainz sr – Lucas Cruz (SPA) Ford Raptor T1+ +28:48
6 #214 Mathieu Serradori – Loic Minaudier (FRA) Century CR07 +36:06
7 #223 Lucas Moraes – Dennis Zenz (BRA – GER) Dacia Sandrider +37:01
8 #204 Toby Price – Armand Monleón (AUS – SPA) Toyota GR DKR Hilux Evo’26 +56:59
9 #213 Saood Variawa – Francois Cazalet (RSA – FRA) Toyota Hilux IMT Evo +1:03:56
10 #218 Guy Botterill – Oriol Mena (RSA – SPA) Toyota Hilux IMT Evo’26 +1:07:43
Útvonal, autósok
Január 3. PR Yanbu 23 km Ekström / 1. EKSTRÖM, 2. Guthrie, De Mevius, Al-Attiyah
Január 4. SS1 Yanbu 305 km De Mevius / 1. DE MEVIUS, 2. Al-Attiyah, 3. Prokop
Január 5. SS2 Yanbu – Alula 400 km Quintero / 1. AL-ATTIYAH, 2. Quintero, 3. De Mevius
Január 6. SS3 Alula 422 km Guthrie / 1. GUTHRIE, 2. Prokop, 3. Ekström
Január 7. SS4 Alula Marathon 451 km Lategan / 1. LATEGAN, 2. Al-Attiyah, 3. Ekström
Január 8. SS5 Alula Marathon – Hail 372 km Guthrie / 1. LATEGAN, 2. Al-Attiyah, 3. Ekström
Január 9. SS6 Halil – Riyadh 331 km Al-Attiyah / 1. AL-ATTIYAH, 2. Lategan, 3. Roma
Január 11. SS7 Riyadh – Wadi Ad-Dawasir 462 km Ekström / 1. AL-ATTIYAH, 2. Ekström, 3. Lategan
Január 12. SS8 Wadi Ad-Dawasir 481 km Variawa / 1. AL-ATTIYAH, 2. Ekström, 3. Lategan
Január 13. SS9 Wadi Ad-Dawasir Marathon 410 km E. Goczal / 1. ROMA, 2. Sainz, 3. Al-Attiyah
Január 14. SS10 Wadi Ad-Dawasir Marathon – Bisha 421 km Serradori / 1. AL-ATTIYAH, 2. Lategan, 3. Roma
Január 15. SS11 Bisha – Al Henakiyah 347 km Ekström / 1. AL-ATTIYAH, 2. Roma, 3. Loeb
Január 16. SS12 Al Henakiyah – Yanbu 310 km
Január 17. SS13 Yanbu 105 km
