back to top
2026. január 15. 20:56
Többi

    KezdőlapWRCEnni Mälkönen örült, hogy ült, amikor megcsörrent a telefonja

    Enni Mälkönen örült, hogy ült, amikor megcsörrent a telefonja

    -

    Esapekka Lappi tavaly őszi telefonhívása alaposan meghökkentette Enni Mälkönent, aki annak örült a leginkább, hogy éppen ült. 

    Esapekka Lappi maga is meglepő telefonhívást kapott tavaly ősszel, amikor Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport elnöke megkérdezte, visszatérne-e részmunkaidős versenyzőként a WRC-be. Lappi ezután felhívta a navigátorát, Enni Mälkönent, aki egyáltalán nem számított a lehetőségre.

    „Egy pillanatra csend lett, alig akarta elhinni, hogy igaz a hír, de én sosem verném át. A kezdeti sokk után elképesztően boldog és izgatott lett, hiszen visszakerülhet oda, ahová tartozik” – mesélte Lappi.

    Az izgatottság talán enyhe kifejezés volt, Mälkönen a saját bevallása szerint ugyanis sokkot kapott Lappi hívásától.

    „Az első kérdése az volt, hogy ülök-e – nevetett Mälkönen. – Tényleg jó volt, hogy éppen ültem, mert erre egyáltalán nem számítottam.”

    A páros a WRC-futamok mellett az idén is rajthoz áll a Finn ralibajnokságban. Ugyan a duó tavaly megnyerte a sorozatot, a navigátorban mégis maradt hiányérzet. A Lappföld Rally ugyanis Tuuka Kauppinen győzelmével ért véget, Mälkönen pedig egyértelművé tette, hogy az idén szeretné átvenni a győztesnek járó rénszarvasagancsot. Lappi megígérte, hogy megpróbálja megvalósítani Mälkönen kérését.

    Friss