Fordulatos versenyt követően a litván Vaidotas Zala szerezte meg a győzelmet a Dakar legnagyobb járművei között, ahol az Iveco ismét tarolt.
A kamionosk között még Ales Loprais kezdett a legjobban, majd a második szakasz után már Mitchell van den Brink állt az élre.
A holland versenyző két szakasz erejéig tudott vezetni összetettben, majd az elmúlt két versenyt nyerő Martin Macik állt az élre.
Újabb fordulat a hatodik szakaszon következett, ami után ismét van den Brink vette át a vezetést, és előnye már 35 és fél perc volt Macik előtt.
A holland versenyző ráadásul növelni is tudta később előnyét, de a 10. Szakaszon eltört az Iveco hajtótengelye és a homokban rekedt.
Ezt követően vette át a vezetést Vaidotas Zala, aki már el tudta kerülni a nagyobb drámákat és végül 20:18 perc előnnyel megszerezte első Dakar-sikerét Ales Loprais előtt, míg a harmadik helyen van den Brink 29 perc hátránnyal zárt.
Martin Macik versenye sem alakult zökkenőmentesen idén, így a kétszeres győztes a negyedik helyen zárt.
Az Iveco folytatta dominálását a legnagyobbak között, mióta a Kamaz nem vesz részt a Dakaron 2023-tól, sorozatban nyeri a szaúdi rendezvényt, összességében pedig hatodik Dakarját nyerte az olasz gyártó.
A mezőnyben rajthoz állt Darázsi Zsolt is, aki több szuperrallyzás után teljesítheti a versenyt.
Nem hivatalos végeredmény 13 szakasz után, kamionok
1 #604 Vaidotas Zala, Fiuza, van Gral (LTU, POR, NED) Iveco PowerStar 56:58:38
2 #602 Ales Loprais, Kripal, Stross (CZE) Iveco PowerStar +20:18
3 #601 Mitchell van den Brink, van Heun, van de Pol (NED) Iveco Dakkar Evo4 +29:03
4 #600 Martin Macik, Tomásek, Svanda (CZE) Iveco Dakkar Evo4 +4:36:06
5 #607 Richard de Groot, van Rooij, Hulsebosch (NED) Iveco Dakkar Evo4 +5:13:08
6 #614 Michal Valtr, Kvasnica, Kaplánek (CZE) Iveco PowerStar +6:18:19
7 #616 Kay Huzink, Buursen, Schoneveld (NED) Renault C460 +6:18:56
8 #606 Martin van den Brink, Willemsen, Mauw (NED, BEL, NED) Iveco Dakkar Evo4 +7:42:07
