Új szakaszok, klasszikus gyorsaságik és formabontó megoldásként hajón helyet kapó parc fermé is szerepel az idei Akropolisz Rally versenykiírásában.
Az Akropolisz Rally szervezői nyilvánosságra hozták az idei WRC-futam útvonalát, amely szerint a június 25–28-ai verseny Görögország három régióján át vezet, összesen több mint 320 km hosszú, és a klasszikus gyorsasági szakaszok mellett teljesen újak is helyet kaptak benne.
A verseny csütörtök este Athénban kezdődik a szuperspeciállal, majd a csapatok és a járművek hajóra szállnak, hogy eljussanak a pénteki gyorsasági szakaszok helyszínére. A hajó a parc fermé is lesz egyben, rádásul a csapat összes tagja lehetőséget kap arra, hogy éjszakára is a hajón maradjon.
A pénteki napot a közkedvelt Bauxites szakasz nyitja, majd a verseny leghosszabb gyorsaságija következik, amelynek első 19.28 km-e a legutóbb 2009-ben használt Drosohori szakaszt követi, de a maradék 10.77 km-es rész teljesen új lesz. A tavaly megismert Stiri szakasz is visszatér, a nap a klasszikus Thiva gyorsaságin zárul.
Szombaton a 2013 után ismét programba kerülő Ghymno szakaszon kezd a mezőny, de az idén fordított irányban megy rajta végig, ez tizenhét lejtős kanyart jelent az utolsó hat kilométeren. Ugyancsak 2013 után tér vissza a Kefalari gyorsasági is, a Menalo Mt. és a keskeny, erdős Kolines szakasz teszi teljessé a szombati útvonalat.
Vasárnap az új Loutraki szakaszon megy végig kétszer a mezőny, a második a Power Stage lesz, ez a gyorsasági majdnem kétszer olyan hosszú, mint a korábbi változata. Visszatér a közönségkedvenc Aghii Theodori szakasz is, ez viszont rövidített változatban, de ugyancsak kétszer teljesítik a versenyzők.
Az Akropolisz Rally a világbajnokság nyolcadik futama lesz június 25–28-án.
