A szezon előtti teszt bebizonyította, hogy Kalle Rovanperä előtt jelentős kihívás áll, ha sikeres akar lenni a japán Super Formulában.
Nem éppen úgy sikerült a kétnapos szezon előtti tesztelés Kalle Rovanperának, ahogyan arra számított. A formaautózásra váltó kétszeres ralivilágbajnok a japán Super Formulában szerepel az idén, de nagy kihívás előtt áll, ugyanyis a csütörtöki tesztnapot az utolsó helyen zárta a 24 fős mezőnyben.
„Először vezettem száraz pályán, és jó volt megszokni az érzést, de még sok mindent be kell állítani a korábbi autókhoz képest, amiket eddig vezettem. Ez elég gyors autó, amit még meg kell szoknom, de örülök, hogy túl vagyok az első tesztelésen – mondta a két nap alatt 81 kört teljesítő Rovanperä. – Természetesen a különbség túl nagy ahhoz képest, amekkorának lennie kellene. Még kevés kört tettem meg ezzel az autóval, ezért lépésről lépésre kell fejlődnöm.”
Rovanperä az első tesztet egészségügyi okok miatt kihagyta, így jókora hátrányba került a riválisaihoz képest. Legközelebb csak az április 4–5-ei szezonnyitón ülhet be a KCMG 550 lóerős versenyautójába, de a teszten látottak alapján valószínűtlen, hogy a nyitó hétvégén a legjobbak között legyen, akik már évek óta versenyeznek ezeken a pályákon.
„Először versenyznek olyan autóval, amelynek ilyen nagy a tapadása nagy sebességnél. Ezt még meg kell szoknom, és meg kell tanulnom, hogyan lehet a legtöbbet kihozni az autóból – folytatta Rovanperä. – A Yokohama abroncsai is eléggé különböznek azoktól, amikkel Európában versenyeztem, ehhez is hozzá kell még szoknom, de viszonylag könnyű vezetni.”

