Hund Gábor

7308 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

Lappi komoly csata után folytatta győzelmi sorozatát Finnországban

Három futam után is őrzi veretlenségét Esapekka Lappi a finn bajnokságban, miután nagy csatában megtudta nyerni a Riihimaki Rallyt is.

Rovanpera elárulta, miben kell még fejlődnie, hogy utolérje a mezőnyt

Kalle Rovanpera első Szuper Formula tesztjén az utolsó helyen zárt, azonban nagyon jól tudja, hogy hol maradt el a mezőny többi tagjától.

Suninen megmutatta jó teljesítményét az őt elutasító Hyundainak

Teemu Suninen megkereste korábbi csapatát, a Hyundai az idei szezon előtt, azonban a koreai gyártó nem őt választotta a harmadik Rally1-es autóra. A finn versenyző azonban megmutatta, hogy másfél év kihagyás után sem felejtett el vezetni.

Kovács Sámuel az Európa-bajnoki címet célozza meg az ERX3-ban

Kovács Sámuel idén is az ERX3-ban áll rajthoz, az idei évre azonban egy jóval versenyképesebb autóval készülhet, mellyel a bajnoki címet célozza meg.

Elhunyt Sandro Munari, az olasz legenda, akinek élete összeforrt a Lanciával

86. születésnapja előtt egy hónappal hosszú betegség után elhunyt Sandro Munari, a pilóták világkupájának 1977-es győztese.

Millener nagyon elégedett Armstronggal, a Toyota is neki szurkolt a Svéd Rallyn

Jon Armstrong újonc versenyzőként meglepte teljesítményével Richard Millenert az év első két futamán. Az ír versenyzőt még a Toyota is biztatta Svédországban.

Lappi folytatná jó szériáját a finn bajnokságban

Esapekka Lappi szombaton ismét versenyautóba ül, ezúttal azonban a Rally2-es Skodába, mellyel a finn bajnokság harmadik futamán áll rajthoz.

A spanyol toyotás a WRC2-es bajnoki címet célozza meg

Alejandro Cachón bár indul a Svéd Rallyn is, WRC2-es szezonját csak Horvátországban kezdi, idén pedig a bajnoki címért szeretne csatázni.

A Hyundai magyarázatot adott a gyenge idénykezdésre

Andrew Wheatley, a Hyundai WRC csapatának igazgatója elárulta, hogy több ok miatt sem tudták felvenni a Toyotával a csatát az év elején.

A 2023-as junior világbajnok a Tagai Racing csapatával fog versenyezni az Eb-n

William Creighton teljes szezonban fog indulni az idei Európa-bajnokságon a Tagai Racing által felkészített Citroen C3 Rally2-vel, majd Lanciával.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
389 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
137 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
159 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7308 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
950 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3417 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink