Hund Gábor

7314 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

Új fejezetet nyit idén a Lengyel Rally

Húsz év után a Lengyel Rally központot és régiót is vált, az idei évtől Szilézia aszfaltos pályáin rendezik meg a nagymúltú versenyt.

A Kanári-szigeteken ismét öt Toyota indul – Nevezési lista

Megjelent a Kanári-szigetek Rally nevezési listája, melyen 59 páros szerepel, a Rally1-es kategóriában 10-en, míg a WRC2-ben 26-an indulnak.

A Toyota versenyzője befejezi programját

A Toyota utánpótlás programjának tagja, Zeal Jones bejelentette, hogy kilép a japán gyártó programjából. Az új-zélandi versenyző csupán három hónap után hozta meg ezt a döntést.

Marczyk szeretné megvédeni Európa-bajnoki címét

A lengyel Mikolaj Marczyk bejelentette, hogy idén is a Rally Eb-n áll rajthoz, és szeretné megvédeni tavaly megszerzett címét.

Evans szerint nincs könnyű helyzetben a Horvát Rallyra készülő mezőny

Elfyn Evans bár 2023-ban már tudott nyerni a Horvát Rallyn, szerinte idén nincs könnyű helyzetben senki a felkészülés során, hiszen most új pályák várnak a mezőnyre.

Neuville szerint a Szafari Rallyra szükség van a WRC-ben, de módosítana is rajta

Thierry Neuville bár eddig nem sok sikert ért el a kenyai Szafari Rallyn, a 2024-es világbajnok szerint a WRC-nek szüksége van az afrikai legendás futamra.

Kettős magyar siker az Alpok-Adria Kupa horvát versenyén

Ifj. Érdi Tibor és Kerék István nyerte az Alpok-Adria Kupa horvát nyitó futamát Szilágyi János és Molnár Fanni előtt.

Bonato nehezen kezdett, majd begyújtotta a Lancia rakétáit Franciaországban

Yoann Bonato első versenyét nagyon nehezen kezdte a Lanciával, később azonban tempót váltott és végül simán nyerte a francia bajnokság szezonnyitóját.

Elsőre meglepőnek tűnő döntést hozott a Hankook a Horvát Rally előtt

Hamarosan már a Horvát Rallyval folytatódik a WRC-szezon, a verseny térségében pedig az utóbbi napokban havazás is előfordult. A Hankook azonnal reagált is a kialakult helyzetre.

Teemu Suninen a Portugál Rallyn is rajthoz áll

Teemu Suninen Portugáliában folytatja idei WRC2-es szereplését, miután a Svéd Rallyn második lett a kategóriában Rally2-es Toyotájával.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
390 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
137 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
159 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7314 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
950 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3417 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink