Kalle Rovanpera betegség miatt visszalépett a Szuper Formula bajnokságtól, ami után akár a WRC-be is visszatérhetne. Jari-Matti Latvala ezt azonban cáfolta.
Bútor Róbert magabiztos előnnyel nyerte a Veszprém Rallyt, ami ezen a hétvégén inkább hasonlított Szafari Rallyhoz a rengeteg dagonya miatt. A második helyen Bodolai László, míg a harmadikon László Martin zárt.
A Szafari Rally komoly veszélybe került a WRC-ben, miután lejár a szerződése, azonban Sami Pajari szerint a kenyai verseny megérdemelné a helyét a vb-n.
Heikki Kovalainen az F1-es karrierje után pár évvel rallyversenyzőnek állt, ahol szép eredményeket ért el, és ezekkel elégedett is, nem vágyik WRC-karrierbe kezdeni.
A 2006-ban és 2009-ben is Európa-bajnok Giandomenico Basso idén legalább három futamon áll rajthoz, ahol egy Skoda Fabia RS Rally2-vel fog versenyezni.