Hund Gábor

7303 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
http://rallycafe.hu

Kategória-bajnoki címet szerzett Szlovákiában Jobbágy Ákos és Maricsek Miklós

Jobbágy Ákos és Maricsek Miklós megnyerte a hétvégi Liptov Rallyn kategóriáját, amivel az év végi aranyat is bebiztosították az R1-es Ford Fiestával.

A korábbi ORB3-as bajnok fantasztikus győzelemmel tért vissza Árpádtetőn

A hétvégén megrendezett Árpádtető Rally, a Wild Dogs Slalom szervezésében, ezúttal sem múlt el események nélkül. Zákányi János azonban a nehéz körülmények ellenére is nyerni tudott a Horváth Rallye ASE színeiben.

A Rally Hungary győztese is beszáll a győzelemért folyó csatába a sivatagban

A WRC szezon idén a szaúdi sivatagban és sziklák között ér véget egy hónap múlva, a versenyen pedig rajthoz áll Roope Korhonen is, aki májusban megnyerte a Rally Hungaryt.

A Toyota bejelentette: elkészült az első WRC27 autója

A Toyota Gazoo Racing az egyedüli csapat, mely már neki látott elkészíteni a 2027-es szabályok alapján WRC-jét, amiből egy darab már el is készült.

Az FIA technikai igazgatója szerint már régen elérhetőek a 2027-es WRC-szabályok

Xavier Mestelan-Pinon, az FIA technikai igazgatója szerint már tavaly év végén jóváhagyta a 2027-es technikai szabályokat a Motorsport Világtanács, de azt elismerte, hogy a szabályzat egyes részeit folyamatosan finomítják.

Az M-Sport nem biztos, hogy időben el tudja készíteni a 2027-es WRC-t

Alig több, mint egy év áll rendelkezésére a WRC gyártóinak, hogy elkészítsék a 2027-es szabályok alapján épített autóikat. Ez az idő pedig nagyon kicsi, az M-Sport szerint túl rövid is lehet.

Abiteboul elárulta, miért kellett új sportigazgató a Hyundai WRC-csapatának

A Hyundai Motorsport a Közép-Európa Rally előtt jelentette be, hogy új sportigazgató áll munkába a WRC-csapatnál, Andrew Wheatley. Cyril Abiteboul a dél-koreai gyártó motorsport elnöke elárulta Wheatley érkezésének okát.

Árpádtetőn Evans egykori Fordja, Parasznyán a gumiégetés volt a sztár (videó)

Két sprint versenyt is rendeztek hétvégén, a Parasznya Rallyn száraz, míg Árpádtetőn vizes körülmények között látványos verseny zajlott. A Mecsekben Niki Mayr-Melnhof Elfyn Evans korábbi WRC-jét is tesztelte.

Kitudódott a Toyota második pilóta fejlesztő programja is, aminek már győztese is van

Korábban csak a főként japán versenyzőket fejlesztő Toyota-programról lehetett tudni, most azonban kiderült, hogy van egy európai versenyzők számára létrehozott program is.

23 éve zárta győzelemmel ORB-karrierjét Érdi Tibor

Érdi Tibor egyike a magyar rallysport nagy szereplőinek annak ellenére, hogy nem tudott bajnoki címet szerezni. A budapesti versenyző ma 23 éve zárta ORB-karrierjét a Zemplén Rallyn.

SZERZŐINK

2 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
0 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
9 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
388 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
137 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
159 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
7303 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
57 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
950 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3417 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
3 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
317 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
64 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1250 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1106 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
1 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
32 CIKKEK0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisment -
Google search engine

Legolvasottabb cikkjeink