Matteo Bernini győzelmével zárult a Horvát Rali Bajnokság utolsó futama, mely után a 16 éves olasz versenyző megszerezte a bajnoki címet is. Szilágyi János a nemzeti, míg Kovács Antal a nemzetközi értékelésben szerezte meg a harmadik helyet.
Hétvégén rendezték a Mitropa Kupa szezonzáró versenyét Svájcban, ahol Fabian Schulze tudott nyerni, míg a bajnoki címet Hermann Gassner jr. szerezte meg. A magyar versenyzőknek idén nem sikerült dobogós helyen zárniuk.
Kalle Rovanpera ralis karrierjéből már csak két verseny maradt, mielőtt jövőre pályaversenyzésre vált. A finn pilóta már idén tesztelni fog egy Szuper Formula autóval, amihez Takamoto Katsuta is tanácsokat ad.
A 2024-es világbajnok idén messze elmarad világbajnoki címet eredményező szezonjától, a belga versenyző, de a Hyundai sem tudta tartani a lépést a Toyota csapatával idén.
Pénteken nyílt napot szervezett a TBR Racing, melynek köszönhetően az érdeklődők megismerhették Bútor Róbert csapatát és megcsodálhatták a vadonatúj festést kapó Citroen C3 WRC-t is.
Grégoire Munster idén már második teljes szezonjának végéhez közeledik a WRC legfelsőbb kategóriájában, ennek ellenére már újonc csapattársa, Josh McErlean is több pontot szerzett nála.
Az FIA bejelentette a Motorsport Világtanács legutóbbi ülése után, hogy kibővíti ralipiramisát és létrehozza a Rally6-os autók számára az RC6-os kategóriát.
A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier az idei Észt Rallyt megnyerő Oliver Solberget támogatja, szerinte megérdemelné a teljes évre szóló Toyota-szerződést.