Az MNASZ RSB 2024 után idén is közönségszavazást hirdetett év végén, ráadásul a tavalyi két kategória mellett további kettőben várják a szavazatokat.
Az RSB 2024-ben...
A 2025-ös rally idény utolsó futama, a Zemplén Rally embert és technikát egyaránt próbára tett. A rendkívül nehéz, változatos burkolatú gyorsasági szakaszok, valamint a helyenként kőkemény murvás részek komoly kihívást jelentettek minden páros számára – de a Horváth Rallye ASE versenyzői így is kiváló eredményekkel zárták az évet.
A Historicban az első gyorsasági szakasztól kezdve vezető Varga „Cigány” Zoltán és Endrész István sima győzelmével zárult a Zemplén Rally.
Akárcsak tavaly, az idén is...
Módosult az ORB-versenynaptár, melyben a horvát Medimurski Rally helyett Diósgyőrbe látogat a majd a mezőny, míg évtizedek után ismét versenyt rendeznek Kaposvárott.
46 évvel ezelőtt, 1979-ben készült el az Autóversenyzők című magyar dokumentumfilm Földi Attila és Róna Péter forgatókönyve alapján, Róna Péter rendezésében – egy alkotás, amely mára megkerülhetetlen darabja lett a hazai autósport történetének.
Jó hangulatú, eredményes szezonzárásban bízik a Zemplén Rallyn a PSZA Motorsport, mely az ORB-ben, ORC-ben, Historic mezőnyben és a Rally2-ben is indít versenyzőket.