2024. március 28. 15:40

KezdőlapERCKaotikus körülmények a Fafe Rallyn

Kaotikus körülmények a Fafe Rallyn

-

Napok óta ömlik az eső Portugáliában, a pályák teljesen feláztak, egyelőre mindenki túlélőversenyre számít a rally Európa-bajnokság nyitófutamán, a Fafe Rallyn. De ha kisüt a nap, az még megmentheti a versenyt. 

„Brutál mennyiségű eső esett. A rajtban még süt a nap, három kilométer múlva pedig szakad az eső, szélvihar van“ – mondta Nagy Attila, Csomós Mixi navigátora a Rallycafe.hu-nak még a csütörtöki pályabejárásról. 

Péntekre sem sokat javult a helyzet, hiszen egész éjszaka tombolt a vihar. „Egyfolytában esik az eső, minden tiszta sár – mondta reggel Papp György, a helyszínen tartózkodó szakértőnk. – Elég mély nyomok vannak, nem is tudom, hogy a kétkerekes kocsik hogyan fognak közlekedni.“

Fotó: Papp György // Rallycafe.hu

Nem kell azonban még temetni a versenyt, hiszen vannak jó hírek is. 

„A pályák amúgy nagyon jó kialakításúak, alapvetően az útról lefolyik a víz és az elvezetése is megoldott. A teszten is azt tapasztaltuk, hogy ha eláll az eső és egy-két órát süt a nap, akkor felszárad az út annyira, hogy egész jól lehet menni rajta.“

A Fafe Rallyn jelenleg is (péntek délig) tart a pályabejárás, magyar idő szerint 17:30-tól Shakedown, este 22:08-tól pedig a szuperspeciál következik.

A Fafe Rally programja

Március 11. péntek

17:30 Shakedown, Lagoa 3,04 km
22:08 GY1 Fafe szuperspeciál – 1,43 km

Március 12. szombat

08:27 Szerviz A, Fafe – 15 perc
10:00 GY2 Boticas 1 – 15,05 km
11:17 GY3 Cabeceiras de Basto 1 – 10,84 km
12:20 GY4 Vieira do Minho 1 – 16,93 km
13:20 GY5 Luílhas 1 – 11,86 km
14:21 Szerviz B, Fafe – 30 perc
16:09 GY6 Boticas 2 – 15,05 km
17:26 GY7 Cabeceiras de Basto 2 – 10,84 km
18:29 GY8 Vieira do Minho 2 – 16,93 km
19:29 GY9 Luílhas 2 – 11,86 km
20:25 Szerviz C, Fafe – 45 perc

Március 13. vasárnap

07:37 Szerviz D, Fafe – 15 perc
09:08 GY 10 Montim 1 – 8,73 km
09:40 GY11 Seixoso 1 – 9,97 km
10:15 GY12 Santa Quitéria 1 – 9,18 km
11:08 GY13 Lameirinha 1 – 14,83 km
12:19 Szerviz E, Fafe – 30 perc
13:20 GY14 Montim 2 – 8,73 km
13:52 GY15 Seixoso 2 – 9,97 km
14:27 GY16 Santa Quitéria 2 – 9,18 km
16:08 GY17 Lameirinha 2 [Power Stage] – 14,83 km

Teljes nevezési lista


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss