2024. március 28. 18:43

KezdőlapERCPokolian gyors pilóta csatlakozik Herczig csapatához 

Pokolian gyors pilóta csatlakozik Herczig csapatához 

-

A lett Liepaja Rallyn az MRF Team csapatában, ahol Herczig Norbert is versenyez, áll rajthoz Martins Sesks, aki korábban már megmutatta gyorsaságát Rally2-es kittel szerelt Skodával. 

Martins Sesks számára hazai futam lesz a lett Liepaja Rally, és a 2018-as ERC3 és ERC Junior U27 bajnok komoly lehetőséget kap, hiszen az eddig használt Rally2-es kittel szerelt Skoda helyett igazi Rally2-es Skodával állhat rajthoz az MRF Team csapatával. 

A 22 éves lett versenyző a Fafe Rallyn még az ERC értékelésen kívül indulva zárt a hetedik helyen, majd az Azori-szigetek Rallyn már az ERC Open kategóriát nyerve szerezte meg az abszolút 10. helyet. A kategóriában pedig második győzelmét is megszerezte Lengyelországban már MRF gumikat használval, annak ellenére, hogy abszolútban csak 17. lett. 

Sesks a Liepaja Rallyn az SRT által felkészített Skoda Fabia Rally2 evóval áll rajthoz, és biztosra vehetjük, hogy a Top5-ben kell majd nevét keresni az eredménylistán. 

“Izgatottan várom hazai Eb futamom, de elvárásaim nincsenek magammal szemben – mondta Martins Sesks. – Szeretném megtenni mindent a jó eredmény érdekében, aztán meglátjuk, hogy mire lehetünk képesek. 2019-ben a harmadik helyen zártam a versenyt Skoda Fabia R5-tel, azóta azonban elsőkerék-meghajtású autót vezettem, majd idén váltottunk a Rally2-es kittel szerelt Skodára. A verseny előtt egy teszten szeretnénk a lehető legjobban felkészülni.” 

A lett pilóta tavaly a Junior WRC-ben harmadik helyen zárt Ford Fiesta Rally4-gyel.

Az MRF Team az idei évet Efrén Llarenával, Simone Campedellivel és Herczig Norberttel kezdte, majd a Lengyel Rallyn csatlakozott a tavalyi ERC2-es bajnok Javier Pardo is a csapathoz.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:fiaerc.com

Friss