2024. április 20. 06:14

KezdőlapERCAz Európa-bajnok Llarena esett, mentő ment hozzá

Az Európa-bajnok Llarena esett, mentő ment hozzá

-

Efrén Llarena már Európa-bajnokként indulhatott a Barum Rallyn, azonban a verseny harmadik szakaszán elesett, csakúgy, mint Tom Kristensson. A spanyol versenyzőpároshoz mentő is ment, de a képek alapján jól vannak. 

Miután Simone Tempestini visszalépett a cseh Barum Rallytól, Efrén Llarena a pilóták, míg Sara Fernández a navigátorok között szerezte meg első Európa-bajnoki címét, így már tét nélkül indulhatott az Eb utolsó előtti futamán. 

A cseh verseny harmadik szakaszán azonban előbb Tom Kristensson esett el a vizes úton, majd Efrén Llarena is, akihez mentő is kellett, azonban a WRC+ képei alapján az Európa-bajnok páros mindkét tagja jól van. 

A két baleset után a szakaszt megállították, addig azonban hatan már célba értek. A leggyorsabb Jan Kopecky volt, akit 18.4 másodperc hátránnyal követett Filip Mares és 19.8 másodperccel lassabban Erik Cais. Az első szombati szakaszt megnyerő Adam Brezik 26.5 másodperccel volt lassabb Kopeckynél. 

Az etappá minősített szakasz miatt a mezőny többi tagja megállapított eredményt fog kapni. 

Élő közvetítés minden szakaszról 

Élő közvetítés néhány szakaszról 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss