2024. március 29. 11:19

KezdőlapERCLászló Martin: A kartervédőn csúszik az autó

László Martin: A kartervédőn csúszik az autó

-

A Spanyol Rally első napjának végén az ERC értékelés negyedik helyén áll László Martin és Berendi Dávid. A pilótával késő este beszélgettünk a tapasztalatokról.

„Az első két gyorsasági teljesen vizes volt még nekünk. Slick gumival kezdtük a napot. Utána a haramadik és  negyedik gyorsaságin már felszáradó pályán tudtunk versenyezni, ahol valamennyire meg tudtuk mutatni azt, hogy van helyünk ebben a mezőnyben és tudunk gyorsan menni. Ehhez hozzájárul az is, hogy nagyon jó kocsit kaptam a csapattól és Dáviddal is jól tudunk együtt dolgozni” – mondta László Martin a délelőtti szakaszokról, amelyek után a verseny harmadik helyén álltak.

A szervizben nem sok dolga akadt a Topp Cars csapatnak, a Skoda Fabia hibátlanul teljesítette az első 60 kilométernyi gyorsaságit.

„A délután sajnos nem alakult ennyire jól, az első gyorsaságin kicsit bátortalan és túl óvatos voltam a nagyon mély tövekkel. Akkora töveket csináltak a WRC-k és az a 60 autó aki előttünk megy, hogy óriási sziklák bukkannak elő. 150-170-nel érünk bele, nem tudom ennél a sebességnl megítélni, hogy mi fog ott várni, ezért óvatosabb voltam. A hatos gyorson ránk szakadt az eső, a hetesen pedig 5 kilométerrel a vége előtt mi is kaptunk egy bal első defektet. Addig viszont jól ment, 15-16 kilométerig három-négy másodpercre voltunk az elsőktől. Emiatt sajnálom egy kicsit, mert lehetett volna egy jó idő, de ugye a rallyban nincs ha. Ezzel visszacsúsztunk a negyedik helyre, 13.5 másodperc a lemaradásunk, holnap ezt szeretnénk behozni” – mondta Martin a délutánról, majd a pályákra is kitért.

„Borzasztó tempósak a pályák, nagyok a ritmusváltások, és még egyszer kiemelném a töveket, mert ilyenekkel életemben nem találkoztam. Szinte folyamatosan a kartervédőn csúszik rajtuk az autó és akkora ütéseket kap, hogy csoda, hogy bírja.”

László Martin
foto: @World / Red Bull Content Pool

A verseny előtt azt nyilatkozta a Rallycafénak Martin, hogy fél szemmel a WRC2 idejét is figyelik majd. Ha ők nem is, a szurkolók rögtön összehasonlították az eredményeket.

„Reggel kaptam elég sok üzenetet, hogy top 5-ös időnk lett volna a WRC2-ben. Azért volt köztünk egy óra, más volt a pálya. Nekünk nyilván sokkal koszosabb volt, de nekik kicsit talán vizesebb. Emiatt nem gondolom mérvadónak, de azért persze jól esik, hogy megvan a tempónk, és a szurkolók is azt gondolják, hogy jók az eredményeink.”

Egy ilyen versenyen rengeteget lehet tanulni már az első napokon is, László Martin is nagyon sok tapasztalattal gazdagodott.

A pályafelírással kapcsolatban is sokat tanultunk, napközben is javítgattuk még az itinerünket. Azt hiszem így lehet magabiztosságot szerezni, hogy nem olyan pályákon megyünk mint a Barumon, esős, saras, szúk erdei szakaszokon, hanem ilyen széles utakon Sokkal magabiztosabb vagyok itt, sok tapsztalatot szereztünk már az első napon is.

A legfontosabb, hogy a magyar páros jól érzi magát a versenyen. A közös vb-Eb futam kuriózumnak számít, aminek megvan a pozitív és persze a negaítv hozadéka is.

„Minden gyorsaságin megbeszéljük, hogy ez nagyon jó volt, jól sikerült. Nagyon jó itt menni, az emberek nagyon szeretik a versenyt, a rendőrök és a szervezők is segítőkészek. Az etapokon is megkapunk minden segítséget. Az, hogy együtt megyünk a vb mezőnnyel abból a szempontból kedvezőtlen, hogy természetesen mindenki rájuk kíváncsi, és mire mi odaérünk már kevesen vannak. A szervizparkban viszont épp a vb miatt rengetegen vannak, jönnek, kérdeznek, fotót készítenek, fanatsztikus a hangulat. Az remek érzés, hogy magyarok is vannak a pálya szélén. Látjuk a zászlókat, néha volt időm még integetni is, és a szervizben is kapunk bíztatást, valamint sok üzenet is érkezik a verseny közben.”

A zárónapon hat gyorsasági szakaszt kell teljesítenie a László Martin – Berendi Dávid kettősnek, és ha hasonlóan jó napot sikerül teljesíteniük, akkor egy remek ERC eredménynek örülhetünk. Szurkoljunk nekik!

László Martin
Fotó: Sven Kollus

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Rallycafe

Friss