back to top
2024. május 09. 02:24

KezdőlapERCMég szinte el sem kezdődött a verseny, máris hatalmas dráma történt Rómában

Még szinte el sem kezdődött a verseny, máris hatalmas dráma történt Rómában

-

Csupán egyetlen szuperspeciál szakaszt tartottak pénteken a Róma Rallyn, azonban a tavalyi győztes, Damiano De Tommaso máris lemondhat sikerének megismétléséről. 

Pénteken csak a kvalifikációt, valamint este egy szuperspeciál szakaszt rendeztek a Róma Rallyn, azonban mindkettőn történt baleset. 

A kvalifikáción sajnos László Martin és Berendi Dávid csúszott le az útról, és bár sokáig úgy tűnt nem sikerül a Skodát időben kiszedni a szakadékból, végül még sem így lett. Sikerült az autót az útra tenni, majd a Topp-Cars Rally Team csapata meg is tudta javítani, így végül a pécsi páros el tudott rajtolni a Colosseumnál rendezett 1.3 km-es gyorsaságin. 

Este a rövid szakaszon aztán újabb dráma történt, ez pedig már a verseny eredményét is befolyásolta. Damiano De Tommaso egy apró hibát követett el, megérintett a Skodával egy beton terelő elemet, ami megforgatta és végül mindkét hátsó kerekét kitörte az autónak. A tavalyi győztes így, ha folytatja is a versenyt, csak 10 perc hátránnyal teheti, amivel minden esélye elveszett a jó eredményt illetően. 

Friss