back to top
2024. október 09. 22:29

KezdőlapERCPaddon jó hírt közölt jövőbeni terveiről

Paddon jó hírt közölt jövőbeni terveiről

-

Hayden Paddon azt követően, hogy a Barum Rallyn megnyerte a Rally Európa-bajnokságot, közölte jövőbeni terveit. 

Hayden Paddon idén elsősorban arra törekedett, hogy megnyerje a Rally Európa-bajnokságot, ezért pedig sokszor inkább a biztonságra koncentrált. Ezt a célt sikerült elérnie a Barum Rallyn, ahol pont, idén először, nem sikerült célba érnie. 

Az ERC első nem Európai bajnokaként pedig a jövőben is szeretne az Eb-n versenyezni. 

“Jelenleg semmit sem tudok kizárni a jövővel kapcsolatban, de valószínűleg 2024-ben is az Eb-n fogok versenyezni – mondta Hayden Paddon a Dirtfishnek. – Azt követően pedig, hogy idén sikerült bajnoki címet nyernünk, a folytatásban pedig már a maximumra fogunk törekedni és uralni szeretnénk az Eb futamokat. A lehető legtöbb győzelmet szeretnénk elérni, már nem kell arra koncentrálnunk, hogy az Eb címet megszerezzük, tudunk többet kockáztatni. Ugyanakkor, ha más lehetőségeket sem zárnánk ki, ha lennének.” 

Az új-zélandi pilóta szeretne tehát minden versenyen nyerni a jövőben. Idén pedig Svédország tetszett neki leginkább. 

“Lettország és Lengyelország idén nagyon hasonló verseny volt, de a többi mind egyedi volt. A leginkább Svédország tetszett, nagyszerű rendezés mellett hihetetlen pályákon tudtunk versenyezni. A Barum Rally szakaszai talán nem lesznek a kedvenceim, de a szurkolók itt is fantasztikus hangulatot teremtettek. Ugyanez igaz a Kanári-szigetekre is. Portugália pedig a csodálatos Fafe régióban volt. A jövőben szeretném a versenyképességem növelni minden futamon.” 

Az Eb cím után a WRC2 talán megfelelő előrelépés lenne, de Paddonnak az Eb jobban tetszik. 

“A média szemszögéből az Eb nagyobb értéket jelent a Hyundai Új-Zéland és a hazai szurkolók számára, mint a WRC2. Ebben a sorozatban a Rally2-es autók jelentik a legerősebb kategóriát, ezek csinálják a fő show-t, ezekre figyel mindenki. A WRC2-ben versenyez ennek a kategóriának a krémje, fiatal versenyzőként ott kell indulnod és ott kell tapasztalatot gyűjtened. Én viszont már voltam a WRC-ben, most pedig a versenyzést szeretném élvezni. Számomra értékesebb megnyerni egy rallyt, mint egy kategóriát.” 

Még csak augusztus vége van, így joggal merül fel a kérdés, hogy Paddon idén már csak pihenni fog? 

“Egyáltalán nem a pihenésről fog szólni az idei év hátralévő része, szeretnék további európai versenyeken indulni, ha azt az anyagiháttér lehetővé teszi.” 

Friss