back to top
2024. július 23. 05:30

KezdőlapERCYoann Bonato súlyos balesete után hosszú kihagyásra számít

Yoann Bonato súlyos balesete után hosszú kihagyásra számít

-

Yoann Bonato a múlt hétvégi francia Vosges Rallyn szenvedett súlyos, sérüléssel járó balesetet, ami után a citroenes versenyzőre hosszú kihagyás vár. 

Yoann Bonato számára nem a legjobban sikerült a Francia Aszfalt Bajnokság negyedik, Rally Vosges versenye. 

A bajnoki címvédő ugyan vezetni is tudott két gyorsasági után, azonban a negyediken komoly időt vesztve a 10. helyre csúszott vissza. Ezt követően a következő két gyorsaságit megnyerve a hatodik helyig tudott előre lépni a nap végére. 

A második nap első szakaszán azonban súlyos balesetet szenvedett. Bonato és navigátora, Benjamin Boulloud fának csapódott a C3 Rally2-vel, aminek következtében csigolyatörést szenvedett a 41 éves pilóta, azonban Boulloud sérülés nélkül megúszta az esetet. 

Bonato mostanra már a műtéten is átesett, ami után arról adott hírt közösségi oldalán, hogy hosszú időt kell kihagynia. 

Mielőbbi felépülést kívánunk a francia versenyzőnek! 

 

Friss