back to top
2024. október 05. 20:18

KezdőlapERCHorvátország ERC-futamot rendezne, mielőtt visszatérne a WRC-naptárba

Horvátország ERC-futamot rendezne, mielőtt visszatérne a WRC-naptárba

-

A Horvát Rally nem került be a 2025-ös WRC-naptárba, azonban a helyi szervezők célja, hogy 2026-ban ismét visszatérhessenek, jövőre pedig ERC-futamot rendezzenek. A célok megvalósítása érdekében a verseny szervezői a következő évtől nagyobb állami támogatást kapnak. 

A Horvát Rally 2021-ben került a WRC-naptárba, ahol egészen az idei évig maradhatott. A jövő évi naptárban azonban már nem kapott helyet, így a szervezők 2025-ben ERC-futamot szeretnének rendezni, majd 2026-tól ismét vb-futamot. 

„Jelenleg is, valamint a 2021-es első horvát WRC-futam óta a kormány határozottan támogatja a rendezvény megszervezését – mondta Tonci Glavina, a horvát turisztikai és sportminiszter. – A szervezők által kért nagyon rövid határidők ellenére sikerült biztosítani a hazánk egyik legnagyobb globális versenyének számító rendezvény folyamatosságát 2021 és 2024 között, és ezzel megmutattuk, hogy továbbra is teljes szívvel támogatjuk a horvát sportot.” 

Miután 2021 és 2024 között már több mint 3 millió eurót biztosított erre a rendezvényre a horvát kormány, 2025-től 4,4 milliós támogatást bocsájt rendelkezésre. 

„Az új hároméves időszakban még erősebb az állami támogatás, mivel úgy gondoljuk, hogy ezek a minden évben a nyár előtt megrendezésre kerülő versenyek tovább szolgálják a sport és a turisztika népszerűsítését.” 

2025-ben Horvátországot a Kanári-szigetek Rally váltotta, amely szintén áprilisban lesz. 

Friss