back to top
2025. március 24. 21:15
Többi

    KezdőlapERCJos Verstappen elárulta fő célját az idei ERC-szerepléssel kapcsolatban

    Jos Verstappen elárulta fő célját az idei ERC-szerepléssel kapcsolatban

    -

    Ha nem is a legjobb versenyzők közé lehet majd Jos Verstappent sorolni az ERC-ben, az biztos, hogy az egyik legnagyobb sztár lesz. A korábbi F1-es pilóta elárulta Eb-szezonra kitűzött célját. 

    Jos Verstappen, a négyszeres F1-es világbajnok Max édesapja úgy döntött, idén teljes ERC-szezont teljesít a Belga ralibajnokság mellett, és elsősorban tanulni szeretne az 52 éves pilóta. 

    “Idén szeretném emelni a lécet, tanulni és jó csatákat vívni – mondta Jos Verstappen az ERC hivatalos oldalának. – Az ERC jobb ilyen szempontból, mint a WRC, mert rövidebbek a versenyek és jobban is tetszik. Nem gondolom, hogy a legjobb 10 között tudok majd versenyezni, de nem is ez a cél. A legfontosabb, hogy tapasztalatot szerezzek, megismerjem a versenyek szakaszait. Az ismerethiány miatt nem tudok majd az élmezőnnyel harcolni. Néhány év tapasztalatra van szükség ilyen szint eléréséhez, a legfontosabb most a versenyek befejezése lesz.” 

    Az egykori F1-es pilóta a murvás versenyeket gondolja a legnagyobb kihívásnak. 

    “Eddig csupán egy murvás versenyen indultam, ezért ezek jelentik majd a legnagyobb kihívást. Azonban szeretem a kihívást és szeretek tanulni is, van még mit tanulnom. Belgiumban már versenyképesek vagyunk, de ott már ismerem a pályák nagy részét. Az ERC-program elsősorban arról szól, hogy szeretek ralizni, szeretem magasra emelni a lécet és meglátjuk, hogy mit tudunk elérni.” 

    A holland pilóta már ismerkedik az ERC-futamokkal. 

    “Navigátorommal igyekszünk megnézni a tavalyi versenyek belső felvételeit és így megismerni a pályákat. Biztos vagyok benne, hogy a mezőny nagyon versenyképes, a fiatalok mindig gyorsak és minél idősebb vagy, annál jobban lassulsz. Minden versenyen ott van a helyi mezőny is, akik szintén gyorsak és ismerik a pályákat. Nem számítok arra, hogy a legjobb 10-ben tudunk majd harcolni, de igyekszünk tanulni és gyorsulni is. A tapasztalatokat pedig szeretnénk jövőre felhasználni, ha visszatérünk.” 

    Jos Verstappen az ERC-ben versenyez, a Rally Hungaryn is indul

    Verstappen nevez az ERC új bajnokságába, a Masters Cup-ba, ahol az 50 év feletti pilóták indulhatnak. 

    “A Masters Cup mezőnyébe regisztrálok majd, de a teljes mezőnnyel mérem majd össze a gyorsaságom.” 

    Jos Verstappen arra a kérdésre, hogy ha választania kellene a pályaversenyzés és a rali mellett, így válaszolt: 

    “Nem tudom, hogy kezdhettem volna-e a ralist előbb, mint ahogy elkezdtem. Azonban szeretem, amit a múltban csináltam, szerettem az F1-et és minden mást is. Most azonban a rali tetszik nagyon, mert barátságos a közeg és nyíltabb, amit kedvelek.” 

    Verstappen idén 52 éves, joggal merül fel a kérdés, hogy meddig szeretne még versenyezni. 

    “Amíg fejlődök és legalább olyan versenyképes vagyok, mint jelenleg, szeretném folytatni a ralit, bízom benne, hogy még pár évig tudok vele foglalkozni.” 

    A Barum Rally idején szünet lesz az F1-ben, így akár Max Verstappen a helyszínen is szoríthatna édesapjának, Jos azonban nem gondolja, hogy fia ellátogatna Csehországba. 

    “Még nem beszéltünk ezzel kapcsolatban, de úgy érzem, amikor Maxnak nem kell a versenyeivel foglalkozni, akkor inkább a szabadidejét élvezi. Azonban mindig követi a versenyeimet és érdekli, hogy mit csinálok.” 

    Jos Verstappen tavaly egy futamgyőzelemmel a belga rali bajnokság negyedik helyét szerezte meg, az idei hétfutamos szezon két hét múlva a Rally van Haspengouw futammal kezdődik. 

    Az ERC-szezon két hónap múlva a spanyol Sierra Morena Rallyval indul, május 9-11. Között pedig a veszprémi Rally Hungaryn indul az Eb-mezőny. 

    Friss