KezdőlapERCJos Verstappen még közelebb zárkózna az élmezőnyhöz az ERC-ben

Jos Verstappen még közelebb zárkózna az élmezőnyhöz az ERC-ben

-

Jos Verstappen nyerte a Sierra Morena Rallyn a Master Cup értékelését, azonban az egykori F1-es pilóta nem szeretne ennyivel megelégedni.

Jos Verstappen a spanyol Sierra Morena Rallyn debütált az ERC-ben, és végül az abszolút 13. Hely mellett megnyerte az idén először kiírt Master Cup értékelését is Hadik András és Juhász István előtt, így a Verstappen-család egy napon két győzelemnek örülhetett, mivel Jos fia, Max nyerni tudott vasárnap az F1-es Japán Nagydíjon.

Jos Verstappen azonban nem elégszik meg a hétvégi eredményekkel, szeretne tovább gyorsulni.

“Jó dolog megnyerni a Master Cup értékelését, azonban nem ezért érkeztünk Spanyolországba – mondta az 53 éves holland versenyző az ERC hivatalos oldalának. – Közelebb szeretnénk kerülni a leggyorsabb versenyzőkhöz, és ez igen nehéz volt. Sok dolognak örülök, de sok mindenben még fejlődni és tanulni is kell. Több olyan versenyen kell indulnunk, ahol sok a kanyar, és ezeken a pályákon kell még javulnunk. Nem adjuk fel, nagy motivációt jelent a hétvégi eredmény.”

Verstappen szerint elsősorban az itiner helyes elkészítésében kell javulnia.

“Egy közepes listánk van, azokkal a dolgokkal, amikben javulni kell. Azt hiszem, sokat lehetne még javítani az itineren is. Az a versenyző vagyok, aki sok információt fel tud fogni, de kérdés, hogy elég jók-e ezek az információk az adott versenyen, ezen kell dolgoznunk.”

A holland versenyző legközelebb már a veszprémi Rally Hungary murvás pályáin fog vezetni az ERC-ben.

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

“A murva egy másik történet lesz, de előzetesen azt mondtuk, hogy az első év a tanulásról fog szólni és sok tapasztalatot kell szerezni. A második évben már lehet javulni összességében és megnézhetjük, hogy tudunk-e versenyképesebbé válni.”

A spanyol verseny vasárnap reggelén Jos Verstappen a nap második szakaszának végén értesült fia japán győzelméről.

“Közvetlenül a rajt előtt néztük a Japán Nagydíj alakulását, de az utolsó 14 kört nem láttuk, azonban jó, hogy Max nyerni tudott. Örülünk a győzelmemnek, de Max győzelme még fontosabb volt.”

- Hirdetés -

Friss