back to top
2025. május 10. 01:56
Többi

    KezdőlapERC„Megyünk, ahogy tudunk!” – László Martin élvezné a Rally Hungaryt

    „Megyünk, ahogy tudunk!” – László Martin élvezné a Rally Hungaryt

    -

    László Martin és Bán Viktor célja egyértelmű a pénteken kezdődő Rally Hungaryn, szeretnék kihozni magukból, ami bennük van.

    Az idei ERC-szezon második futamára készül László Martin és Bán Viktor: a pécsi páros felkészült a murvás viadalra, és szeretné a lehető legjobb eredményt elérni a hazai megméretésen.

    „A spanyolországi szezonnyitó egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elterveztük, többféle problémával is szembesültünk, de az már mögöttünk van, immár teljes gőzzel a hazai versenyre koncentrálunk – mondta László Martin. – Sikeres tesztet teljesítettünk, jó szájízzel szálltunk ki a Skodából, úgyhogy várjuk már a verseny rajtját. Régen mentünk murván, így kellett pár kilométer, amíg vissza tudtunk szokni, illetve a Michelin abroncsaival sem mentünk még laza talajon, de az első benyomások abszolút pozitívak. Úgy érzem, hogy az én vezetési stílusomhoz illeszkedik ez a gumi.”

    László Martin
    Fotó: Ferencz Tüsy Zoltán

    Célokat nehéz megfogalmazni, hiszen rengeteg a bizonytalansági tényező: a defektek és a rajtpozíció is alapjaiban befolyásolhatja a végeredményt, ahogy azt a Topp-Cars párosa megtanulhatta a tavalyi viadalon.

    „Nem úgy állunk oda a rajtba, hogy nekünk mindenképpen ilyen vagy olyan helyezést kell elérnünk. Viktorral most azt fogalmaztuk meg, hogy versenyezzünk egy jót, ne csináljunk hibát, és hozzuk ki azt, ami bennünk van. Ha ez sikerül, mi elégedettek leszünk, függetlenül a számszerű végeredménytől. Tavaly nagyon rosszul jártunk a kvalifikáción, és az gyakorlatilag tönkre is tette a futamunkat, idén ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni. A mezőny nagyon erős lesz, hiszen több mint harmicn R5-ös autó nevezett, de igyekszünk a tőlünk telhető legjobban helytállni” – mondta Martin.

    A Rally Hungary pénteken 11:00-kor kezdődött a free practice-szal, majd a kvalifikációval, aznap 18:05-kor rajtol a szuperspeciál Királyszentistvánon, ezt követően pedig szombaton és vasárnap is hat-hat gyorsasági szakasz, összesen 190 versenykilométer vár a mezőnyre.

    Friss