Igazán drámaian alakult a Junior ERC-mezőny versenye a Barum Rallyn, melyen végül szuperrallyval lett bajnok Calle Carlberg, így jövőre már a Junior WRC-ben állhat rajthoz.
Négy verseny után Calle Carlberg 38 pont előnnyel vezetett a brit Ioan Lloyd előtt a Junior ERC-ben, így lehetősége volt a svéd versenyzőnek, hogy már a Barum Rallyn bebiztosítsa a bajnoki címet.
Kopecky 12. alkalommal nyerte a Barum Rallyt, csökkent Marczyk előnye az Eb-n
A cseh verseny azonban komoly drámákat tartogatott. A szombati utolsó előtti szakaszon Carlberg kiállni kényszerült az Opel Corsa Rally4 kormányösszekötőjének meghibásodása után. Ekkor az ír Craig Rahill állt az élre, a második helyen pedig Lloyd állt, ezáltal a brit versenyző még a szezonzáró Horvát Rallyra is életben tarthatta volna bajnoki esélyeit.
Vasárnap Carlberg visszatért szuperrallyval de időbüntetésének köszönhetően nem volt esélye önerőből bárkit is megelőzni a kategóriában.
A záró nap azonban újabb fordulatot tartogatott, Lloyd a napnyitó gyorsaságin kicsúszott és a hetedik helyre csúszott, majd a következő pályán dupla defekt miatt kiállni kényszerült.
Ezek után Carlbergnek csak célba kellett gurulni, ez pedig a Junior ERC nyolcadik helyén sikerült is, így pedig 48 pontra növelte bajnoki előnyét, amivel a bajnokságot is megnyerte.
Érdekesség, hogy lánya születése miatt Csehországban Carlberg állandó navigátora, Jörgen Eriksen nem tudott indulni, így Calle a saját édesapja segítségét kérte, és az ő navigálásával szerezte meg a bajnoki címet, aminek díjaként jövőre már a Junior WRC-ben indulhat a 25 éves versenyző.
A Junior ERC futamát végül a 21 éves Rahill nyerte a 18 éves norvég Karl Peder Nordstrand, és a 21 éves osztrák Maximilian Lichtenegger előtt.