Jon Armstrong szárnyalt szombat délelőtt a Horvát Rallyn, míg Miko Marczyk hibája után Andrea Mabellini állt a bajnokság képzeletbeli élére. Herczig Norbert kilencedik a legjobb magyar versenyzőként.
Jon Armstrong háromból három szakaszt tudott nyerni a Horvát Rallyn szombat délelőtt, így 22.5 másodperc előnnyel mehetett a déli szervizbe Robert Virvest megelőzve.
A harmadik helyen két szakasz után még Mille Johansson állt, azonban a karrierje 300. rallyversenyén induló Mads Ostberg második idővel zárt a délelőtti utolsó szakaszon, míg Miko Marczyk már a pálya elején túlcsúszott, így a norvég versenyző mindkét skodást megelőzve fellépett a harmadik helyre.
Ostberg 7.9 másodperccel áll Virves mögött, míg Johanssont 2.7 másodperccel előzi meg.
Marczyk a túlcsúszás okozta időveszteség miatt két helyet is vesztve a negyedik helyről a hetedikre csúszott, míg Andrea Mabellini a harmadik pálya után az ötödik helyre lépett fel a 25-ként rajtoló Romet Jürgensont is megelőzve.
Mindez jelen pillanatban, a minuszolást is figyelembe véve Mabellini elsőségét jelenti az Eb-n két ponttal megelőzve Marczykot és 5 ponttal Armstrongot.
A magyar versenyzők közül még az első szakaszon a bő egy év kihagyás után visszatérő Vincze Ferenc kezdett a legjobban, azonban később Herczig Norbert gyorsult, míg Vincze a harmadik pálya végén időt vesztett, így Herczig a kilencedik helyen zárta a délelőtti programot, míg Vincze egészen a 14. helyig csúszott vissza.
Több versenyző is kiesett délelőtt. A friss lengyel bajnok Jakub Matulka még a nyitó szakaszon csúszott egy ház udvarára, ahonnan ugyan segítettek a nézők még kijönni, azonban később kiállni kényszerült. Simon Wagner a második szakaszon csúszott domboldalnak, majd ugyancsak kiállt.
Erik Cais az első gyorsaságin szedett össze defektet Pablo Sarrazinhez hasonlóan, majd a cseh versenyző Marczyk esetét lemásolva túlcsúszott a harmadik gyorsaságin, ahol Simone Tempestini szerzett defektet.
Jelen állás szerint a csapatok között az M-Sport lenne a bajnok, amely megelőzné az MRF csapatát, míg a gumigyártók között a Pirelli.
A verseny azonban még nagyon hosszú, vasárnap pedig komoly eső nehezítheti tovább a mezőny dolgát.
Horvát Rally, állás SS3 után
1 #4 Jon Armstrong – Shane Byrne (IRL) Ford Fiesta Rally2 35:41.4
2 #20 Robert Virves – Jakko Viilo (EST) Skoda Fabia RS Rally2 +22.5
3 #5 Mads Ostberg – Lorcan Moore (NOR – IRL) Citroen C3 Rally2 +30.4
4 #6 Mille Johansson – Johan Grönvall (SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +33.1
5 #3 Andrea Mabellini – Virginia Lenzi (ITA) Skoda Fabia RS Rally2 +33.5
6 #9 Romet Jürgenson – Siim Oja (EST) Ford Fiesta Rally2 +34.2
7 #2 Miko Marczyk – Szymon Gospodarczyk (POL) Skoda Fabia RS Rally2 +35.6
8 #14 Norbert Maior – Francesca Maior (ROU) Citroen C3 Rally2 +48.8
9 #15 Herczig Norbert – Ferencz Ramón (HUN) Skoda Fabia RS Rally2 +58.1
10 #21 Yuki Yamamoto – James Fulton (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally2 +58.5
Időterv
Október 4., szombat
09:23 SS1 Krašić – Sošice 1 22.70 km Armstrong 12:38.8 / 1. ARMSTRONG, 2. Virves, 3. Johansson
10:26 SS2 Hartje – Stojdraga 1 20.93 km Armstrong 13:08.3 / 1. ARMSTRONG, 2. Virves, 3. Johansson
11:19 SS3 Breganica – Smerovišće 1 14.70 km Armstrong 8:54.3 / 1. ARMSTRONG, 2. Virves, 3. Ostberg
14:37 SS4 Krašić – Sošice 2 22.70 km
15:40 SS5 Hartje – Stojdraga 2 20.93 km
16:33 SS6 Breganica – Smerovišće 2 14.70 km
Október 5., vasárnap
09:10 SS7 Veliko Trgovišće – Klanjec 1 13.61 km
10:05 SS8 Zagorska Sela – Kumrovec 1 14.24 km
11:18 SS9 Veliko Trgovišće – Klanjec 2 13.61 km
13:05 SS10 Zagorska Sela – Kumrovec 2 (Power Stage) 14.24 km
Teljes nevezési lista
Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények
A bajnokság állása