hétfő, augusztus 15, 2022
KezdőlapF1Hamilton Vettelről: Egyike volt azon keveseknek, aki miatt nem voltam annyira magányos

Hamilton Vettelről: Egyike volt azon keveseknek, aki miatt nem voltam annyira magányos

-

- Hirdetés -

Lewis Hamilton sajnálja, hogy korábbi nagy ellenfele és barátja úgy döntött, az idény végén visszavonul a Forma-1-ből. A hétszeres világbajnok a hír bejelentése után nem sokkal elmondta, mit jelent neki Sebastian Vettel és a kettejük barátsága.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szinte ugyanakkor érkeztek meg a Forma-1-be, rivalizálásuk pedig egy egész korszakot határoz meg. Utóbbi 2006-ban már pénteki szabadedzéseken vett részt a BMW-Sauber színeiben, miközben előbbi a GP2-es bajnoki címért hajtott, mégis fél szezonnal később mutatkozhatott csak be a legjobbak között a 2007-ben a McLarennel debütáló britnél. Kezdeti éveikben ritkán találkoztak a pályán, hiszen míg Hamilton rögtön versenyképes csapatba került, és azonnal futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért küzdhetett, Vettel a Toro Rossónál töltötte tanulóéveit, ahol nem mellesleg így is nyert egy versenyt.

- Hirdetés -

A 2009-es szezontól kezdve aztán már mindketten rendelkeztek olyan autóval, amely képes a győzelemre (Hamilton McLarenjéről ez csak az idény második felétől volt elmondható), 2010-ben pedig már egymással (is) csatáztak az év végi elsőségért. Noha Hamilton lett korábban világbajnok (2008), 2013-ban, Vettel zsinórban negyedik vb-győzelmének évében úgy tűnt, hogy kettejük közül csak a német neve fog fennmaradni a sportág halhatatlanjai között. Azóta viszont riválisa szinte minden rekordot átírt, miközben Vettelt elkerülték a sikerek.

- Hirdetés -

Voltak kemény csatáik, mint például ez, a 2017-es Spanyol Nagydíjon

Párharcuk csúcspontját mindenképpen a 2017-es és 2018-as szezon jelentette, amikor a Mercedes és a Ferrari színeiben csaptak össze. Mindkétszer Hamilton jött ki győztesen a küzdelemből, Vettel pályafutása pedig lejtmenetbe fordult. A kapcsolatukkal viszont pont az ellenkezője történt, és miután korábban sem voltak ellenséges viszonyban, az utóbbi években egyfajta barátság alakult ki közöttük. Ezért aztán nem volt meglepő, hogy a hétszeres világbajnok milyen szép szavakkal búcsúzott az F1-et az év végén elhagyó egykori riválisáról.

„Nem volt sok időm ezen gondolkodni, hiszen ma reggel közölték a hírt – nyilatkozta Vettel visszavonulásának bejelentéséről a Magyar Nagydíj csütörtöki napján Hamilton. – Valamennyire sejtettem, hogy ez következik, miután voltak erre utaló jelek, de nyilván a felismerés más dolog. Az első gondolatom az, hogy szomorú látni, hogy abbahagyja. Nem tudtam még sokat gondolkodni az együtt végigjárt utunkon, de amikor arról az útról beszélek, amin én végigmentem ebben a sportban, és gyakran magányosnak éreztem magam, ő volt azon kevesek egyike, aki kevésbé magányossá tették azt.”

„Sok dologban mellettem állt. Emlékszem, hogy talán 2007-ben (2008-ban – a szerk.) Magny-Coursban nagyon nyíltan beszélt a versenyzői eligazításon, és már akkor tudtam, hogy nagyon erőteljes személyiség lesz ebben a sportágban. Azután láttam a sikereit és azt, hogy másokat maga elé helyez, és bátran kiáll azért, amiben hisz.”

„Mindig legendákról beszélünk, de én nem igazán szeretem ezt a titulust. Szerintem ő az egyik legnagyszerűbb ember, aki valaha megfordult ebben a sportban, és több olyan emberre van szükségünk, mint ő. Szomorú vagyok, mert elveszítek egy szövetségest, de közben tudom, hogy nagyszerű dolgokat fog csinálni, és tudom, hogy mindig barátok maradunk, és remélem, hogy lesznek egyéb dolgok az F1-en kívül, amiket együtt fogunk csinálni.”

Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj
Hamiltonnak hiányozni fog Vettel Fotó: Jiri Krenek/Mercedes

Hamilton szavai megerősítették azt, ami kívülről is látszott: Vettel és ő akkor is jól megértették egymást, amikor ádáz csatákat vívtak a pályán. A négyszeres világbajnok egyik tulajdonságát pedig különösen nagyra értékeli a Mercedes pilótája.

„Ami a versenyzés részét illeti, elképesztően gyors, nagyon intelligens, nagyon jó mérnök és nagyon precíz sofőr volt. Soha nem hibáztatott másokat a hibájáért, és mindig képes volt feltenni a kezét és azt mondani, hogy ez az én hibám volt. Mindig is azt gondoltam, hogy ez tiszteletreméltó.”

A tisztelet tehát mindig is megvolt, az utóbbi években pedig még közelebb kerültek egymáshoz, nem utolsó sorban amiatt, hogy mindketten bátran kiállnak a számukra fontos ügyek mellett, mint például a sokszínűség elősegítése, a rasszizmus elleni harc, vagy a környezetvédelem.

„Amikor fiatalabbak voltunk, nem volt időnk megállni és a magánéletünkről, vagy azokról a dolgokról beszélni, amelyek fontosak nekünk. Idővel pedig láttuk, hogy mindketten megtesszük azokat a bátor lépéseket, és kiállunk azokért a dolgokért, amikben hiszünk. És képesek voltunk támogatni egymás. Nagyon támogató volt velem, és szeretném azt gondolni, hogy én is az voltam vele. Rájöttünk, hogy a versenyzés iránti szenvedélynél sokkal több bennünk a közös, és tényleg ő volt az, aki kilépett a bántó rivaldafénybe és megpróbált kezdeni valamit a rendelkezésünkre álló platformmal. Számomra ő senkire sem hasonlít a múlt és a jelen itt megfordult versenyzői közül.”

Igazi barátoknak ezzel együtt azért talán túlzás nevezni őket, hiszen – mint azt Hamilton elárulta – nem jártak össze a magánéletben. Ám, ami késik, nem múlik?

„Soha nem találkoztunk a Forma-1-es közegen kívül, mert ő a családjával tölti az idejét, de egy napon remélhetőleg találkozni fogunk. Nagyon jó volt látni, hogy milyen dolgokkal törődött, mikről beszélt, mikbe fektetett, és mikkel foglalkozik. Rájöttünk, hogy sok hasonlóság van azokban a dolgokban, amikkel törődünk. Persze vannak különbségek is, őt például nem foglalkoztatja úgy a zene, mint engem, viszont érdekli a mezőgazdaság és annak a fejlesztése. De mint mondtam, szerintem ezután is barátok leszünk.”

A fiatalabb generációt is lenyűgözte Vettel

A Vettel és Mick Schumacher közötti szoros barátság talán még az F1-et kevésbé kedvelők számára is közismert, ám a négyszeres világbajnok nem csak azokkal a fiatal versenyzőkkel bánik közvetlenül és segítőkészen, akikkel ilyen szoros kapcsolatban van – derült ki Lando Norris szavaiból. A McLaren még mindig csak 22 esztendős pilótája úgy véli, Vettelről az tudja igazán, hogy mennyire jó ember, aki ismeri.

Sebastian Vettel, Aston Martin, Mick Schumacher, Haas, Brit Nagydíj
Mick Schumachert a szárnyai alá vette, de nemcsak vele segítőkész Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas

„Szerintem nincs elég ember tisztában azzal, hogy mennyire jó ember, jó srác Seb. Az értékei, a személyisége, minden. Mindig jó szándékú és segíteni akar, és nagyon szenvedélyes a munkája iránt. Valamiért az emberek olykor rossz képet festenek róla, amit, ha ismered, soha nem tudnál elképzelni róla. De ilyen az élet. Ez történik manapság a világban, ami őrület.”

„Mindig lehet vele beszélgetni, vagy mindig ott van, hogy segítsen. És talán ez az utóbbi években, mióta én az F1-ben vagyok, még inkább így van. Nem harcol a világbajnoki címért, vagy ilyesmi, így talán nyitottabban beszél velünk, a fiatalabb generációval különböző dolgokról, legyen szó versenyzésről, vagy a Forma-1-en kívüli életről. Mindig nyitott arra, hogy beszélgessünk, amit az ember értékel és tisztel, miközben a pályán komoly ellenfelek vagytok.”

- Hirdetés -

Friss