vasárnap, augusztus 14, 2022
KezdőlapF1Néhány km-en múlt, hogy Verstappen egyáltalán részt vehetett a Magyar Nagydíjon

Néhány km-en múlt, hogy Verstappen egyáltalán részt vehetett a Magyar Nagydíjon

-

- Hirdetés -

Szombaton a Red Bullnál még bosszankodtak miatta, utólag azonban már úgy gondolják, a lehető legnagyobb szerencséjük volt azzal, hogy Max Verstappen motorjában a Magyar Nagydíj időmérőjének végén romlott el egy alkatrész, a 10. rajtkockába száműzve a holland pilótát. Christian Horner a futam után elárulta, nagyjából három körön múlt, hogy el tudtak rajtolni a versenyen.

Az idei szabályreform egyik hozadéka, hogy a szokottnál több műszaki problémával szembesülnek a csapatok, ami a nulláról épített új autók óhatatlan velejárója. Persze, mondhatjuk, hogy az erőforrások nem változtak lényegesen tavalyhoz képest, de az E10-es üzemanyagra való átállás és az elrendezés 2022-es szabályokhoz igazítása ezen a téren is szükségessé tette a módosításokat, így nem csoda, hogy a szezon második felére fordulva is akadnak megbízhatósági gondok.

- Hirdetés -

Ilyenbe futott bele a mindkét pontversenyben toronymagasan vezető Red Bull a Magyar Nagydíj szombati napján, amikor Max Verstappen autójából a Q3 záró szakaszában “elfogyott” az erő. A címvédő emiatt nem is tudott második gyorskört futni, és mivel az elsőben hibázott, csak a 10. rajtkockát szerezte meg. 

Az energiaitalosok csapatfőnöke a hungaroringi verseny megnyerése után elmondta: „a verseny előtti elemzéseink azt mutatták, hogy amennyiben minden jól alakul, az ötödik-hatodik hely valamelyike lesz elérhető. Így az, hogy a tizedik helyről nyertünk, minden várakozásunkat felülmúlta.”

Adrian Newey, Christian Horner, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj
Nem sokon múlt, hogy szombat helyett vasárnap fagyjon a mosoly Newey, Horner és Verstappen arcára Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool
- Hirdetés -

Ahhoz viszont, hogy Verstappen az első helyen zárhatta a Magyar Nagydíjat, a jó versenytempója és a remek stratégia mellett furcsa módon az is kellett, hogy idejében romoljon el a motorja.

„Azért cseréltük ki a motort, mert az egyik alkatrész meghibásodott benne szombaton. Utólag nézve azonban már hálásak lehetünk azért, hogy ez történt, mert, ha megy még 12 km-t, akkor a rajtrácsra menet adta volna meg magát – árulta el Horner a futam után. – Ezért úgy döntöttünk, hogy a teljes erőforrást kicseréljük ahelyett, hogy megpróbáljuk azt a helyszínen megjavítani, elővigyázatosságból pedig Checo motorjával is ezt tettük.”

Természetesen, amennyiben Verstappen motorja a rajt előtt bő fél órával mondta volna be az unalmast, a csapatnak esélye sem lett volna az idő rövidsége miatt kicserélni azt, így a holland pilóta ez esetben el sem tudott volna indulni a versenyen.

Abba is érdekes lehet belegondolni, hogy utólag nézve akár az is döntő lehetett volna, ha valamelyik szabadedzésen 1-2 körrel kevesebbet tesz meg Verstappen, hiszen akkor talán annyival később hibásodik meg a motorja.

A futama sem volt sima

A Red Bullt annak ellenére sem kerülték el a megbízhatósági problémák a Magyar Nagydíjon, hogy új motor dolgozott az autóikban, hiszen Verstappen a verseny közben kuplungproblémával szembesült, és az utolsó előtti kanyarban meg is pördült emiatt.

„Küszködtem egy kicsit a váltásokkal és a kuplunggal – nyilatkozta a verseny megnyerése után. – Néhány dolgon változtatnunk kellett, hogy ne égessem el a kuplungot, ez pedig némi teljesítményvesztéssel járt. Abból a kanyarból kifelé is ez fogott ki rajtam, de szerencsére tudtam csinálni egy 360 fokos fordulatot, és csak egy pozíciót veszítettem.”

Verstappen kuplung miatti megforgása a versenyen

„A verseny korai szakaszában volt egy kuplungproblémánk Max autóján, de nem volt komoly, mindössze a hőmérsékletek kezdtek egy kicsit kicsúszni az irányításunk alól – magyarázta Christian Horner. – Ezért is tartottuk távol egy ideig Carlos [Sainztól], különösen az első kiállás után. De amint szabadjára engedtük és újra ellenőrzésünk alá vontuk a kuplungot, elképesztő tempót mutatott.”

Verstappen a futam utáni FIA-sajtótájékoztatón a győzelem és 80 pontos előnye ellenére hangsúlyozta, hogy a szombati motorproblémák a folytatásban nem nagyon férnek majd bele. „Természetesen ez nagy előny, de nem engedhetünk meg magunknak sok olyan napot, mint amilyen a szombati volt. És ma is voltak gondjaink a kuplunggal és a felváltásokkal, ami miatt nem volt valami nagyszerű érzés vezetni. Összességében az eredmény jó, de folytatnunk kell a munkát, és meg kell próbálnunk javítani a dolgokon.”

- Hirdetés -

Friss