szerda, október 5, 2022
KezdőlapF1Elkezdték otthagyni az alkalmazottai a Haast, majd rájöttek, hogy tévedtek

Elkezdték otthagyni az alkalmazottai a Haast, majd rájöttek, hogy tévedtek

-

- Hirdetés -

Viszonylag ritka betekintést nyújtott Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke abba, hogy milyen az, amikor egy istállónak nem úgy mennek a dolgai, ahogyan azt szeretné. A Haas tavaly fennállása legrosszabb idényét teljesítette a Forma-1-ben, és bár eleve átmeneti szezonként tekintett a 2021-esre, néhány alkalmazott nem tartott ki a csapat mellett.

Miután 2018-ban fennállása legjobb eredményét elérve az ötödik helyen végzett a konstruktőri pontversenyben, a Haas szépen elindult a lejtőn, amelynek aljára tavaly ért le. Azok után, hogy 2019-ben befürdött az akkori főszponzorával, majd az autó fejlesztésével is zsákutcába futott, az istállót a Covid-járvány is megtépázta.

- Hirdetés -

Végül az Uralkali segítségével és Nyikita Mazepin szerződtetésével sikerült stabilizálni a gárda anyagi helyzetét, a 2021-es szezont azonban így is kénytelenek voltak “elengedni”, és inkább a 2022-es szabályváltozásokra koncentráltak. Emiatt először fordult elő velük, hogy az utolsó helyen végeztek, ráadásul pont nélkül.

Majd, amikor úgy tűnt, hogy minden sínre kerülhet, jött az ukrajnai háború, és kénytelenek voltak szakítani az orosz főszponzorral, ami megint csak érzékenyen érintette őket. Az idei első verseny azonban végül elhozta a megváltást: a Mazepin helyére érkező Kevin Magnussen ötödik lett, majd ezután többször is pontot szerzett. A szezon felénél pedig az addig alulteljesítő Mick Schumacher is csatlakozott hozzá, így a Haas jelenleg a hetedik helyet foglalja el a tabellán.

Kevin Magnussen, Haas, Magyar Nagydíj
A Magyar Nagydíjon az első és egyetlen fejlesztési csomag is megérkezett az autóra Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas
- Hirdetés -

Visszatekintve jogos a felvetés, hogy miként voltak képesek ilyen mélyről visszajönni. „Menet közben ezt nem veszed észre. Talán néhány év múlva le fog esni, hogy mi történt ebben a csapatban a hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, és hogy miket értünk el. Talán majd akkor, amikor visszatekintünk, és azt mondjuk, »Hűha, hogyan birkóztunk meg mindezzel?«. De nem minden egyszerre zúdult ránk, hanem lépésről lépésre, és így másztunk ki belőle” – nyilatkozta Günther Steiner a RACER-nek.

A csapatfőnöknek már csak azért is megkönnyebbülést jelentett, hogy az idei autóval ismét a pontokért képesek harcolni, mert a nehéz időszakokban valamivel tartania kellett a lelket az elcsigázott alkalmazottakban, akiket egy újabb kínkeserves év bizonyára a padlóra küldött volna.

„Nyilván örültem neki, hogy ennyire jól sikerült, mert folyamatosan azt mondogattam a csapatnak, hogy »Fel a fejjel, csináljátok tovább!«, és amikor jön az eredmény, az olyan, hogy »Legalább nem mondtam nekik hülyeséget«. Nem szeretek olyasmit mondani az embereknek, ami aztán nem válik valóra.”

„Hittem benne, de nem volt rá biztosítékom, hogy ez fog történni, és ezzel kapcsolatban mindig őszinte is voltam. Aztán minden ilyen jól alakult, ezért azt mondtam, »Köszönöm, Istenem, legalább az emberek tudják, hogy miért dolgoznak ilyen keményen, felemelt fejjel, miközben nagyon rossz idényünk volt 2021-ben.”

Nem mindenki hitt a csapatban

A biztató szavak azonban nem mindenkire hatottak, Steiner ugyanis elárulta, hogy a szokásosnál nagyobb volt a mozgás a télen.

„Néhányan elmentek, nagyjából 20%-kal többen, mint normál esetben. Ennek több oka volt, de néhányan bizonyára nem hitték el, hogy vissza fogunk térni. Főként olyan emberek, akik nem régóta voltak itt. Akik régóta itt vannak, azoknak a többsége maradt, mert szerintem hisznek a csapatban, szeretik a csapatot és az atmoszférát, és amit csinálunk. A legtöbbjük.”

„Elég sok emberünk van, akik a kezdetektől fogva velünk vannak, ami szerintem megmutatja, hogy hisznek a csapatban. Nem mondanám, hogy ez nehéz helyzet lett volna, mert mindig az a véleményem, hogy ha valaki nem akar maradni, akkor nincs értelme visszatartani. Elmondhatod és elmagyarázhatod nekik, hogy min megyünk keresztül, de nem ajánlok nekik több pénzt, hogy maradjanak, ha már többé nem hisznek benne.”

Gene Haas, Günther Steiner, Haas, Brit Nagydíj
Gene Haas csapattulajdonos és Steiner Fotó: Andy Hone / LAT Images

Sőt, Steiner nem zárta be a csapat kapuit azok előtt, akik dobbantottak, és most vissza akarnak térni. Merthogy ilyenek is akadnak.

„Dühös sem leszek emiatt, egyszerűen csak cselekedni kell. Egyesek elmentek, majd most néhányuk azért hív minket, hogy megkérdezze, visszajöhet-e, mert rájött, hogy a szomszéd kertje mégsem zöldebb. Elmentek más csapatokhoz, majd felhívtak, hogy »Ha lesz üresedés, megfontolna engem?«. »Persze!«, amennyiben lesz üresedés. Én nem vagyok haragtartó ember. Ha elmentél, mert azt gondoltad, máshol jobb, vagy olyan előrelépést tettél a karrieredben, amit mi nem tudtunk biztosítani, részemről rendben.”

A dobogó a cél

Az, hogy a tavalyi évhez képest jelentős előrelépést tettek, persze még nem jelenti azt, hogy hosszú távon megelégszenek ennyivel. A csapatfőnök úgy kalkulál, hogy amennyiben sikerül megtartaniuk legalább a hetedik helyet, az így kapott pluszbevételekből jövőre már ők is elérik a költségplafont, azaz annyi pénzből gazdálkodhatnak, mint bárki más. Innentől kezdve pedig már csak rajtuk fog múlni, hogy meddig jutnak.

„Szerintem a jelenlegi szabályrendszer végén, azaz 2024-ben és 2025-ben, még ha versenyeket nem is nyerünk, de remélhetőleg legalább a dobogót megcélozhatjuk. Ez a cél. De az összes többi csapat előtt is ugyanazok a lehetőségek állnak, őket is a költségplafon korlátozza, amit nem szabad elfelejtenünk. Továbbra is jó munkát kell végeznünk, és ez a lényeg. Most rajtunk, a technikai stábon múlik, hogy szállítsa az eredményeket. Mindez többé nem pénzügyi kérdés” – tekintett előre az olasz szakember.

 

- Hirdetés -
SourceRACER

Friss