2024. április 20. 15:41

KezdőlapF1Pink Ferrarival igázza le az úrvezetőket a 18 éves francia lány

Pink Ferrarival igázza le az úrvezetőket a 18 éves francia lány

-

Mondhatni fű alatt oktatja a Ferrari Challenge idei mezőnyét Doriane Pin, aki egyelőre “csak” lelkes amatőrök és perifériára szorult fiatalok ellen mutatja meg tehetségét. A 18 esztendős francia hölgynek azonban sokkal komolyabb tervei vannak, mint a Ferrari márkakupájának megnyerése.

Még az autósportot kedvelő közönség számára is szinte teljesen észrevétlenül zajlott le a Ferrari Challenge 2017 óta első magyarországi versenyhétvégéje még június közepén. Hogy felmérjük, mennyire keveseket érdekelt a 34 darab, 670 lóerős, V8-as motorral szerelt Ferrari 488 Challenge EVO küzdelme a Hungaroringen, elég volt rápillantani az igen foghíjas lelátókra vasárnap (csak erre a napra lehetett kilátogatni).

Ennek a sorozatnak viszont nem is az a célja, hogy tömegeket vonzzon, hanem az, hogy kiszolgálja az olasz sportautógyártó tehetős ügyfeleinek versenyzés iránti vágyát, na és persze az is, hogy lehetőséget biztosítson a Ferrarihoz valamilyen módon kapcsolódó, ilyen-olyan okból kifolyólag a komolyabb sorozatokból egyelőre kiszoruló fiataloknak a tapasztalatszerzésre.

Az 1937-ben életre hívott, a világ legrégebbi, még ma is aktív autós versenysorozata, az argentin túraautó-bajnokság korához képest még kifejezetten fiatalnak számító, 1993 óta létező Ferrari Challenge azért jött tehát létre, hogy kiszolgálja az olasz sportautókért rajongó, de azokat nem csak a közúton meghajtani kívánó Ferrari-tulajdonosokat.

Ferrari Challenge, Hungaroring
Bármennyire is vegyes a mezőny, vérbeli versenyautókkal csépelik egymást Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Ezért fordulhatott elő, hogy a Hungaroring paddockjában – amiről egyébként első ránézésre is lerítt, hogy valamilyen nagyszabású rendezvénynek ad otthont –, profi csapatok kamionjai közé lépve nem a nemzetközi motorsportélet aktuális és korábbi sztárjai jöttek szembe az emberrel elektromos rolleren, hanem a 2012-ben még többek között Kiss Pál Tamás ellen a GP3-ban versenyző, az összetettben a szerény 25. helyet elérő John Wartique; a több mint 20 éve Ferrari-tulajdonos, az autóversenyzésbe viszont csak két éve belekóstoló Werner Genter; vagy a Ferrari Challenge-hez a tavalyi szezontól csatlakozó Giuseppe Frascaro. Nem valami ismerős nevek, ugye? Pedig Wartique a pontverseny második helyezettje a topkategóriának számító Trofeo Pirelliben.

Az idei szezon harmadik fordulójának számító magyarországi hétvége rajtlistáját böngészve legfeljebb a 2007 és 2014 között a WTCC-ben mérsékelt sikerrel versenyző Franz Engstler neve lehetett ismerős az egyszeri magyar autósportrajongónak, de csak azért, mert nem jött el a Hungaroringre a szériába május közepén, Franciaországban belekóstoló, a mogyoródi futamot követő hockenheimi hétvégén ismét rajthoz álló Adrian Sutil.

Az ex-Forma-1-es pilóta rögtön első nekifutásra nyerni tudott, ami sokat elárul a mezőny színvonaláról, hiszen a Sauber és a Force India korábbi versenyzője a 2014-es F1-es Abu-dzabi Nagydíj óta semmilyen versenysorozatban nem állt rajthoz.

A Ferrari Challenge ugyanakkor nemcsak az úgynevezett gentleman driverek, avagy magyarosítva úrvezetők terepe, akik lelkes amatőrökként, olykor profikat meghazudtoló módon előzgetik egymást oda-vissza a csúcstechnikát képviselő versenygépeikkel. Az egyébként négy kategóriára osztott bajnokság legerősebb osztályát három hétvége és hat futam után ugyanis – Wartique előtt – egy hölgy, a 18 esztendős Doriane Pin vezeti.

Dorian Pin, Ferrari Challenge, Hungaroring
Doriane Pin a rajt utáni második kanyarban elment bajnoki riválisa mellett, és többet vissza sem nézett. Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Scuderia Niki/Iron Lynx versenyzője az Iron Dames (szabadfordításban vasdámák) program tagja, amit a március óta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nők a motorsportban bizottságát vezető Deborah Mayer hozott létre, célja pedig a feltörekvő versenyzőgenerációk női tagjainak segítése a motorsportban. Ehhez többek között a Le Mans-i 24 óráson, a hosszú távú sportautó-világbajnokságban és az ELMS-ben is képviselik magukat, kizárólag nőkből álló csapatokban.

A francia gokartbajnok Doriane a Ferrari és az FIA közös projektjében, az FIA Girls on Track – Rising Stars első kiírásának döntőjében bizonyított, és lett az Iron Dames fennállásának második versenyzője. A Ferrari Challenge európai kiírásában (merthogy van észak-amerikai és brit sorozat is) már bemutatkozott tavaly, de az idei az első teljes szezonja. És nem is kezdhetett volna jobban, ugyanis Portugáliában mindkét versenyt utcahosszal nyerte a pole-ból rajtolva. Franciaországban nem jött ki számára a lépés, de egy dobogót így is szerzett, majd jött a Hungaroring, amelyen életében először vezetett.

„Miután végigdolgoztam otthon a telet, nagyon jól kezdtük az évet. Nem számítottam rá, hogy rögtön az első versenyhétvégén így fogok szerepelni, ami pedig a mostani versenyt illeti, nem ismerem a pályát, most mentem rajta először. Technikás, egy kicsit nehéz, a mezőny többi tagja ráadásul már járt itt, úgyhogy fel kellett zárkóznom. Hosszú a bajnokság, a célom pedig természetesen az, hogy megnyerjem” – nyilatkozta e sorok írójának csapata kamionjának árnyékában.

Noha udvariasságból nem tért ki rá, Doriane nyilvánvalóan csak köztes állomásként tekint a Ferrari Challenge-ben eltöltött idejére, a mezőny ugyanis láthatóan már most sem támasztja komoly kihívások elé. És bár egyértelmű, hogy az Iron Dames-ben merre vezethet az útja, ő a Le Mans-i 24 órásnál is mer nagyobbat álmodni.

Dorian Pin, Ferrari Challenge, Hungaroring
Ellenfelei többsége már hobbiból versenyez, ő azonban még komoly célokat dédelget Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„Az álmom az, hogy a Forma-1-ben versenyezzek. A kezdetek óta ezért hajtok. Miután megnyertem a francia gokartbajnokságot, szponzorkeresésbe fogtunk, hogy a Forma-4-ben induljak, de nem találtunk elég támogatót. Viszont lehetőségem volt részt venni az FIA Girls on Track – Rising Stars programjában, ami beindította a profi autóversenyzői pályafutásomat” – idézte fel a kezdeteket pink Ferrarival rajthoz álló Doriane.

A rendkívül közvetlen fiatal hölgy pedig nagyon éretten látja a helyzetét, és úgy van vele, versenyezzen bárhol, „a legfontosabb, hogy mindig kihasználjam az adódó lehetőségeket, és új embereket ismerjek meg. Tudom, hogy ez nem a Forma-4 vagy a Forma-3, de biztos vagyok benne, hogy remek lehetőségeim adódnak a jövőben. Mindenre nyitott vagyok. Az álmom továbbra is a Forma-1, kilenc éves korom óta erre vágyom, de a Le Mans-i vagy a spái 24 órás is nagyszerű lenne. Bármit el lehet érni, csak le kell csapni a lehetőségekre.”

„A csapat tisztában van vele, hogy szeretnék Le Mans-ban indulni, de intelligensnek kell lennünk. Az idei évben ebben a sorozatban kell fejlődnöm és sokat tanulnom. Még mindig nagyon fiatal vagyok, jól kezdtem a szezont, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben nívós bajnokságokban is szerepelhetek” – tekintett egy kicsit a jövőbe.

Dorian Pin, Ferrari Challenge, Hungaroring
Az idei bajnoki cím megnyerése sétagaloppnak tűnik Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A 83-as rajtszámú 488 Challenge EVO-t domináns győzelmeit figyelve pedig aligha maradhat sokakban kétség, hogy Doriane jövőre már nem a Ferrari házi bajnokságában fogja tekerni a kormányt. A pink autó ugyanis – pályaismeret hiánya ide vagy oda – ellentmondást nem tűrő módon húzta be a topkategória mindkét hungaroringi futamát, majd júliusban Hockenheimben is megtette ugyanezt, hogy négy hétvége után 29 pontos előnyből várja a folytatást az összetett első helyén.

A spái 24 óráson történelmet írt

Hogy Doriane nem csak a Ferrari Challenge mezőnyében állja meg a helyét, azt magyarországi látogatása óta sikeresen bizonyította, a Rahel Frey, Sarah Bovy, Michelle Gatting kvartett oldalán ugyanis tagja volt az első teljesen női csapatnak, amely kategória-győzelmet szerzett a spái 24 órás autóversenyen.

A négyes uralta a futam második felét, és végül három körös előnnyel ért célba a kategória második helyezettje előtt úgy, hogy az utolsó 11 órában végig vezetett, és több, tapasztalt GT3-as alakulatot is megelőzött.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss