2024. április 20. 17:10

KezdőlapF1Ellopták Révész Levente csapatának egyik F3-as Alfa Romeoját

Ellopták Révész Levente csapatának egyik F3-as Alfa Romeoját

-

Az Evans GP a közösségi médiában tette közzé a hírt, miszerint egyik Forma-3-as autójukat eltulajdonította valaki.

A csapat szerint az elkövetőnek köze lehet a motorsportokhoz, és feltételezésük alapján az autó most Németországban van.

Az Evans GP mindössze egy éves, és az ausztrál Josh Evans vezeti, aki versenyzőként már indult a Formula 3, a Formula 4, a Formula Renault és a Formula Ford bajnokságok futamain, és mindegyikben győzni is tudott.

Idén az Ázsiai Regionális Formula Bajnokságban szerepeltek, amely februárban ért véget Abu Dhabiban. Ezt követően az autóikat Európába szállították, és úgy vélik, hogy az egyiket közben ellopták, jelenleg pedig Németországban van.

A motorsport világának segítségét kéri a csapat

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Evans GP (@evansgrandprix) által megosztott bejegyzés

Az Evans GP szeretné figyelmeztetni a szélesebb motorsportközösséget, hogy ellopták az egyik Tatuus T318 / Alfa Romeo járművüket.” – írta a csapat az Instagramon.

Úgy gondoljuk, hogy jelenleg Németországban van.

Kérjük, tartsátok nyitva a szemeteket, ha valaki megpróbálja eladni a járművet, vagy a motort és a kapcsolódó alkatrészeket.

Úgy véljük, hogy az elkövetőnek köze van a motorsporthoz.

Kérjük, osszák meg ezt a bejegyzést, hogy segítsék a hír terjesztését az iparágban.

Révész Levente csapata bajnoki címre pályázik

Az alakulat idén a konstruktőri bajnokságban 118 pontot gyűjtve a hatodik helyen végzett, emellett egy győzelmet és egy második helyet szereztek.

A 2023-as szezon januárban kezdődik Abu Dhabiban, és Evans és társai célja, hogy megnyerjék a bajnoki címet.

Remélik, hogy az eltűnt autójukat addig megtalálják, és arra kérnek mindenkit, aki információval rendelkezik, hogy azonnal vegye fel velük a kapcsolatot.

Az Evans GP színeiben versenyzett Révész Levente az Ázsiai Regionális Formula Bajnokság idei kiírásában. Levente a 15 futamból 14-et teljesített pontszerző helyen, ezzel pedig 135 pontot gyűjtve az előkelő negyedik helyen végzett az újoncok értékelésében.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:formula1news

Friss