2024. március 29. 16:21

KezdőlapF1Norris: Bárcsak ugyanaz lenne a problémánk, mint a Mercedesnek

Norris: Bárcsak ugyanaz lenne a problémánk, mint a Mercedesnek

-

Lando Norris úgy látja, hogy a McLaren vasárnap gyengébben szerepel, mint szombaton, ami épp ellentétes azzal a problémával, mint amivel a Mercedes küzd.

A wokingi bázisú alakulat gyakran villant meg a kvalifikáción, és Norris többször is az első ötben találhatta magát a rajtrácson, azonban ehhez nem mindig társult jó végeredmény a futamot tekintve. A brit eddigi legjobb helyezése idén az Emilia Romagna Nagydíjon elért 3. hely volt, de általában a legjobb 10 második felében inti le a kockás zászló.

Arra a kérdésre, hogy a csapat esetleg túlteljesít-e a szombati napokon, Norris úgy válaszolt: „Egy kicsit igen. Utálom azt a kifejezést, hogy túlteljesít, mert szerintem csak azt éred el, ami az adott napon lehetséges.

Lando Norris, McLaren
Lando Norris 3. helyét ünnepli csapatával | Fotó: McLaren

A Mercedes mindeközben úgy tűnik, hogy a versenynapokon jobban remekel, mint az időmérőkön, amit a Franciaországban és Magyarországon elért dupla dobogójuk is jól mutat, és ez az, amire Norris viccelődve irigykedett.

Szombaton mindig szorosabb a mezőny, mint vasárnap.” – magyarázta Norris.

Valószínűleg mindenki számára ugyanez a helyzet. Láthattad, hogy a Mercedes küzdködött szombaton [Franciaországban], és utána azt mondják: ‘Ó, mi történt? Második és harmadik hely’ Bárcsak nekünk is ilyen problémánk lenne!

Látványosabb az időmérő és a futam közti különbség

Norris úgy véli, hogy a 2022-es szezonban a kvalifikációk és a versenyek között látott különbségek a korábbi évekhez képest sokkal szembetűnőbbek lehetnek.

Az autók egyszerűen másképp teljesítenek, és az elmúlt évekhez képest, talán egy kicsit látványosabb, hogy az emberek különböző napokon másképp teljesítenek, és úgy tűnik, hogy a szélviszonyok és hasonló dolgok nagyobb befolyással rendelkező tényezők lettek a különböző időpontokban.” – tette hozzá.

Lando Norris, McLaren
Fotó: McLaren

Norris elismeri, hogy a McLaren „még mindig próbálja megérteni” a vasárnapi problémákat. A brit elégedett a saját szombati teljesítményével, de elismeri, hogy neki és a csapatnak is van még mit tennie, hogy sikerüljön megérteni a különbségeket a kvalifikációs és a versenyteljesítmények között.

Úgy érzem, én is jó munkát végzek” – folytatta a brit.

Egy kis elismerést kell adnom magamnak. A köröm [Franciaországban] valóban egy nagyon-nagyon jó kör volt. Aznap az autó is segített abban, hogy ezt meg tudtam futni. Nem tudok annál többet kihozni az autóból, mint amennyit az enged.

Amikor a vasárnapi futamra kerül a sor, úgy érzem, hogy nem feltétlenül ugyanaz a kocsi. Még mindig próbáljuk megérteni mindezt, és megtudni azt, hogy miért vagyunk képesek szombaton jobb munkát végezni, mint vasárnap.

Amikor eljutunk arra a pontra, hogy a kvalifikáción ténylegesen az élmezőnnyel versenyzünk, még akkor sem bízhatunk abban, hogy a versenyen hirtelen gyorsak leszünk. Ezek azok a dolgok, amelyeken javítanunk kell.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss