2024. április 18. 23:59

KezdőlapF1Egyszer szívesen indulna rallyn Lando Norris

Egyszer szívesen indulna rallyn Lando Norris

-

Lando Norris nagy vágya, hogy a közeli, esetleg a kicsit távolabbi jövőben raliautóba ülhessen. Erre pedig egy fotózáson eszmélt rá.

Lando Norris annak idején még 2019-ben debütált Forma-1-es versenyzőként, miután kiválóan teljesített a juniorszériákban. Az egyetlen, nem formaautós tapasztalata még a 2018-as daytonai 24 órásra datálódik, amikor többek között Fernando Alonso csapattársaként mérethette meg magát az egyik legnagyobb presztízsű endurance-versenyen.

Emellett viszont nagyon érdekli a ralizás világa is. Erre pedig saját márkája, a Quadrant egyik fotózásán eszmélt rá.

Egyszer nagyon jó lenne kipróbálni (a ralizást)” – mondja Norris. „A Quadrant márka következő ruházati kollekciója igen erősen off-road tematika. Erre csináltunk egy fotózást, benne egy ralis szakasszal. Ott figyeltem meg, amikor először láttam ezt a világot, hogy mennyire őrültek az ottani emberek. Ettől pedig nagyon erősen kedvet kaptam hozzá. Talán egy olyan helyen kellene kezdeni, ahol nincsenek fák. Jó lenne kipróbálni, valami biztonságos helyen.

Ennek ráadásul praktikus haszna is lenne Norris szerint. „Óriási, ahogy bedobálják az autókat a kanyarokba. Ahogy az autót kontrollálni tudják, a kézifékezések, az időzítés, minden ilyesmi. Időről időre jó kiszakadni a Forma-1-es közegből és mást is csinálni. Ráadásul ezzel az F1-hez szükséges érzékeidet is élesebben tarthatod. Olyan ez, mint a gokart. Azt is rengeteg Forma-1-es versenyző csinálja szabadidejében, hogy ne essenek ki a ritmusból. Ugyanez a rali nekem, jó lenne kipróbálni valami újat.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss