2024. március 29. 16:49

KezdőlapF1Ha az FIA is áldását adja rá, jön Colton Herta a Red...

Ha az FIA is áldását adja rá, jön Colton Herta a Red Bull-családba

-

Maga Helmut Marko mondta azt, hogy megvan a megállapodás az AlphaTauri és Colton Herta között 2023-ra. Ehhez viszont kell az FIA beleegyzése is.

Colton Herta Amerika legizgalmasabb tehetsége. Az IndyCar versenyzője a bajnokság történetének legfiatalabb futamgyőztese volt még 2019-ben, és még mindig csak 22 éves. A versenyző-sarj (édesapja, Bryan is az IndyCarban versenyzett) negyedik teljes szezonjának befejezésére készül, legjobb összetett eredménye egy harmadik hely 2020-ból.

Annak ellenére, hogy idén nagyobbak a kilengések a teljesítményében, és versenyt csak egyet tudott nyerni, Hertára a Red Bull-család vetette ki a hálóját. Egészen pontosan az AlphaTauri lehet a következő állomáshelye, ha az FIA hajlandó kivételt alkalmazni a szuperlicensz-pontokat illetően. Újabb amerikai kerülhet tehát a Forma-1-be.

A megállapodás a versenyző és a csapat között megvan, erről pedig maga a tanácsadó, Helmut Marko beszélt.

Már az lenyűgöző, hogy minden fél meg tudott állapodni egymással” – mondja Marko amerikai kérdésre. „Most az FIÁ-tól várunk végleges válaszra, talán… igen, azt mondanám, hogy Monzában kerülhet erre sor. Ha ez működik, akkor erre Olaszországban keríthetünk sort, ahogy Pierre és az Alpine között is ez a helyzet.

Herta jelenleg 32 ponttal rendelkezik az FIA-szuperlicenszhez szükséges 40-ből. Marko viszont nagyon szeretné, ha az AlphaTauri versenyzője lenne. „Megnéztük a vonatkozó szabályokat, megbeszéltük ezt az FIA-val is, a COVID miatt pedig az a helyzet, hogy lehet négy évből vizsgálni hármat. Ha pedig egy eredmény nem a maximum pontot adja, de ez a versenyzőn kívülálló okokból történt, az FIA megadhatja erre a szükséges pontszámot. Ebben nincs semmi megoldhatatlan, áthidalhatatlan akadály. Hét futamot nyert az IndyCarban, ez ér annyit, mint az F1-es győzelem. Nagy kár lenne, ha nem kapna szuperlicenszet.

Colton Herta a 2022-es IndyCar-szezonban jelenleg nyolcadik helyen áll.

A csapatfőnök is dicséri Herta teljesítményét

A Red Bull részéről Christian Horner sem fukarkodott a dicsérettel – pedig egyébként ő nem is feltétlenül bontaná meg az AlphaTauri felállását. Hacsak nem érkezik egy izgalmas tehetség… Márpedig szerinte Herta az.

Azt gondolom, (Herta) egy izgalmas tehetség, aki kiemelkedett az Egyesült Államok fiataljai közül. Szóval érdekes lesz majd látni, hogy teljesít a Forma-1-ben” – fogalmazott sokat sejtetően Horner. „A Forma-1 népszerűsége folyamatosan növekszik az Egyesült Államokban, ehhez pedig még többet adhatna egy sikeres amerikai versenyző. Másrészt viszont Pierre is kiváló munkát végez az AlphaTauri autójában, ezt pedig csak egy izgalmas opcióért bontanánk meg.

A Forma-1 vezére, Stefano Domenicali nem ennyire izgatott Herta érkezése kapcsán. „A szereplőknek tisztelnie kell a szabályokat. Egy amerikai versenyző érkezése persze nagyon fontos hír lenne. Ahogy más nemzetek versenyzőinek érkezése is. Ha rendelkezik azzal, ami ehhez kell, persze, jöjjön. De van egy követendő szabályrendszer, amit be kell tartani ehhez. Én a magam részéről ezt gondolom helyesnek. Nem helyes viszont, ha visszamenőleg megváltoztatunk valamit ahelyett, hogy mindenkire alkalmaznánk. Ha valamin változtatni kell, arra is megvan a megfelelő fórum. Most viszont ezt a szabályt kell betartani. Ez az én véleményem.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Racer

Friss