2024. április 16. 10:10

KezdőlapF1Így emlékezett a Forma-1-es mezőny II. Erzsébetre

Így emlékezett a Forma-1-es mezőny II. Erzsébetre

-

Noha egyik csapat sem jelent meg szponzoroktól mentes, teljesen lecsupaszított autóval, mint tette azt a Ferrari a 2001-es Olasz Nagydíjon a szeptember 11-i terrortámadás áldozataira emlékezve, Monzában így is minden istálló megemlékezett valamilyen módon a 96 éves korában elhunyt II. Erzsébetről.

Ízig-vérig brit gyökerű sportként a Forma-1-et is megrázta II. Erzsébet királynő csütörtöki halála, és miután a csapatok, pilóták és az F1 vezetői egyaránt részvétüket fejezték ki a közösségi médiában, az Olasz Nagydíj pénteki napján tovább folytatták az emlékezést a 96 éves korában elhunyt uralkodóra.

Az első monzai szabadedzés előtt az összes csapat és versenyző kiállt a garázsa elé, és egy perces néma csenddel adózott az 1952 és 2022 között uralkodó II. Erzsébetre, de az F1 által szervezett közös emlékezés mellett az istállók külön-külön is gondoskodtak róla, hogy autójukon is leróják kegyeletüket. Az alábbiakban azt válogattuk össze, hogy melyikük miként tette ezt meg.

Egy perces néma csend az első szabadedzés előtt

A Red Bull az orrkúpon elhelyezett matricával tisztelgett

Esteban Ocon, Alpine, Olasz Nagydíj
Fotó: Alpine

Az Alpine feketére matricázta autója orrát

A Williams a glóriára helyezett el matricát

A Mercedes a felső légbeömlőre ragasztott egy fekete csíkot

Alpha Tauri, Olasz Nagydíj, glória, II. Erzsébet
Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

Az Alpha Taurinál is a glóriát választották

A Haas az orrkúpot matricázta

Az Aston Martin is

McLaren turning their sign black for the passing of Elizabeth II. from formula1

A McLaren a wokingi központjának bejáratában található feliratot változtatta feketére


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss