2024. április 20. 06:45

KezdőlapF1Ilyen eredményt ért el élete első gokartversenyén Räikkönen fia

Ilyen eredményt ért el élete első gokartversenyén Räikkönen fia

-

Túl van élete első gokartversenyén Robin Räikkönen, Kimi Räikkönen hétéves fia. 

A svájci motorsportot és méginkább a Forma-1-ből tavaly év végén visszavonult Kimi Räikkönen életét követőknek nem újdonság, hogy a 2007-es világbajnok fia, Robin, illetve lánya, Rianna is kipróbálta már a gokartozást, sőt, a 7 esztendős fiúval kapcsolatban egy ideje azt is biztosra vehettük, hogy hamarosan versenyezni kezd.

Ez a nap végül szeptember 17-én jött el, Robin ugyanis ekkor állt először rajthoz hivatalos gokartversenyen. Kimi Räikkönen fia a svájci Wohlenben található Kart-Bahn Wohlenen rendezett Herbst Kart Cupon, azaz Ősz-kupán debütált a legkisebb, Micro kategóriában a CRG színeiben. Robin a 15 fős mezőny második felében vitézkedett a hétvége során: az első edzésen 10., a másodikon 8., az időmérőn pedig 11. lett. Az első futamot a 12, a másodikat pedig a 10. helyen zárta, a döntőben azonban csak 6 kört tett meg a 13-ból, azaz nem fejezte be a versenyt.

De természetesen nem is várta el tőle senki, hogy kenterbe verje a mezőnyt, hiszen ebben a korban még a legfontosabb az, hogy megszerettessék a gyerekekkel a sportágat. Ezért aztán a szervezők minden indulót serleggel jutalmaztak, így Robin is kapott egyet, hogy aztán büszkén pózolhasson szüleivel. „Az első verseny a sokból. Anya és Apa több, mint büszke rá, Ace” – írta a versenyről közzétett poszt mellé Minttu Räikkönen, Robin Ace Matias Räikkönen édesanyja.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen)


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss