2024. március 28. 17:27

KezdőlapF1Michael Schumacher őrült módjára tudott bulizni - ruhákat szaggatott le másokról

Michael Schumacher őrült módjára tudott bulizni – ruhákat szaggatott le másokról

-

„Michael Schumacher kész elmebeteg, amikor iszik, remekül lehet vele mulatni” – írta könyvében a hétszeres világbajnokról Jason Plato brit túraautó-versenyző, amiből nemcsak Schumacher, de a legközelebb 2023 januárjában megrendezésre kerülő Bajnokok Tornájának rejtett arcát is megismerhetjük.

Jövő januárban sem maradnak majd benzingőz nélkül azok, akik nehezen viselik a téli szünetet a Forma-1-ben, hiszen Svédországban ismét megrendezik a Bajnokok Tornáját. Akárcsak az idén, az esemény ezúttal is az északi sarkkörtől mindössze 60 km-re fekvő Pite Havsbadban lesz, nemrég pedig azt is bejelentették a szervezők, hogy az idei viadalhoz hasonlóan most is ott lesz a mezőnyben Sebastian Vettel és Mika Häkkinen.

A 2023. január 28-án és 29-én zajló versenyre a két F1-es világbajnokon kívül egyelőre Jamie Chadwick, a W Series címvédője és jelenlegi bajnoki éllovasa; Petter és Oliver Solberg, a 2003-as ralivilágbajnok és szintén a WRC-ben versenyző fia; illetve a négyszeres. ralikrossz-világbajnok Johan Kristoffersson adta be nevezését, de ahogy közelít a január vége, egyre több sztárpilóta részvétele válik majd biztossá.

Sebastian Vettel, Race of Champions, 2022
Vettel ezúttal is ott lesz Svédországban Fotó: ROC

A világ legjobb autóversenyzői – és esetenként motorosai – azonban elsősorban nem győzni, hanem jól szórakozni járnak a Bajnokok Tornájára, amelyen rendszerint csapnak valamilyen bulit – vagy bulikat –, hogy kieresszék a fáradt gőzt. És hogy ezek a bulik mennyire nem csak az udvariaskodásról szólnak, és egy rövidke vacsorából állnak, azt mi sem mutatja be jobban, mint Michael Schumacher esete, akinek ámokfutását a túrraautó-versenyző Jason Plato mesélte el a „How Not to Be a Professional Racing Driver” (Hogyan ne legyünk profi autóversenyzők) című könyvében.

A kétszeres brit túraautó-bajnok a 2010-es Bajnokok Tornájának buliján történteket idézte fel, és festett olyan képet Schumacherről, ami szöges ellentétben áll azzal, ami a hétszeres világbajnokot felszínesen ismerők fejében élt az akkor már második F1-es karrierjében járó, 41 éves németről.

„Addig azt gondoltam, hogy szociális értelemben véve Michael Schumacher valószínűleg kicsit merev, így amikor a verseny után elmentem a buliba, arra számítottam, hogy ott sem lesz. Sebastian Vettel nem ment, és bár az ellenkezőjét sem mondta senki, nem számítottam rá, hogy Michael Schumacher majd ott fogja ropni. A parti a hotelünk egyik termében volt, és ahogyan azt el tudják képzelni, igencsak szabadon folyt az alkohol, ezért nem tartott sokáig, mire kissé hangos lett a mulatozás” – emlékezett vissza Plato, aki végül szembesült vele, hogy Schumacher nemcsak, hogy ott van, de egyenesen ő a parti motorja.

View post on imgur.com

Schumacherről azért korábban is előkerültek hajmeresztő bulizós sztorik, itt például a 2003-as Japán Nagydíj után látható, ahogy teljesen „elázva”, toyotás ingben és sapkában targoncázik

„Mialatt a bárpultnál álltam és a [kilencszeres X-Games-győztes rali- és motorversenyző] Travis Pastranával  beszélgettem, [a háromszoros túraautó-világbajnok] Andy Priaulx lépett oda hozzám azzal, hogy »Haver, fel kell vinnem az asszonyt az ágyba, kicsit sokat ivott. Amíg nem vagyok itt, megteszed, hogy figyelsz rá?« Mire én visszakérdeztem, hogy »Kiről beszélsz?«. »Michaelről«, felelte. »Ki, Schumacher? Miért?«, kérdeztem vissza, mire ő: »Nézd meg, hogy néz ki. Komolyan, haver, csak figyelj oda rá!«. Részben a zene, részben pedig amiatt, hogy én is ittam egy párat, nem tudtam, hogy Andy arra gondolt, hogy figyeljek Schumacherre, mert jót röhöghetek rajta, vagy legyek óvatos vele. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy melyikre gondolt.”

„Hirtelen azt éreztem, hogy valaki megragadja az egyik hátsó nadrágzsebem, és mielőtt bármit tehettem volna, az egyik lábamról leszakította a nadrágot. »Mi a franc folyik itt?«, kérdeztem, miközben megfordultam. Tízezerszer is tippelhettem volna, hogy mit fogok látni, akkor sem találtam volna el. Egyszerűen hihetetlen volt. Ott állt előttem Michael Schumacher, és éppen a fél nadrágszáramat kötözte a fejére, mintha ő lenne Rambo. Az azonnali reakcióm az volt, hogy ráugrottam és megpróbáltam visszaszerezni a nadrágszáram, ami sikerült is, de miután vagy egy percig hemperegtünk a padlón, rájöttem, hogy mindez felesleges, mert nem hoztam magammal a varrókészletem, úgyhogy nem tudtam volna visszavarrni. [Schumacher] eközben folyamatosan kuncogott, amit eléggé meghökkentőnek találtam. Az emberek nem kuncognak, miközben verekszenek. Ez egyszerűen nevetséges! Ami ezen kívül még visszatartott attól, hogy ne menjek ölre vele, hogy a feleségem, Sophie bármelyik pillanatban megérkezhetett Angliából, és ha kidobtak volna a hotelből, mert verekedésbe keveredtem Michael Schumacherrel, nem lett volna boldog.”

Race of Champions 2010, Jason Plato, Andy Priaulx, Michael Schumacher, Sebastian Vettel
Jason Plato (kékben) és Andy Priaulx (balról a második) ekkor még nem sejthette, hogy mi vár rájuk aznap este Fotó: ROC

„Úgyhogy inkább a földre vittem, megragadtam az ingujját és leszakítottam, mintha csak azt mondtam volna, »Itt van aranyom, a saját csapdádba estél.« Ettől véget kellett volna érjen a szemet szemért, vagy ebben az esetben ingujjat nadrágszárért küzdelem, de ahelyett, hogy kezet fogtunk volna, és mindenki ment volna a maga dolgára, vagy először teljességgel elfogadható módon a fejemhez vágott volna néhány keresetlen szót, Schumacher rám mosolygott és azt mondta, »Ne menjünk és csináljuk meg ezt más emberekkel is?» Édes Krisztus, bikának a vörös posztó!”

„Mire észbe kaptam, Michael és én úgy portyáztunk a buliban, mint két viking, csak ahelyett, hogy fosztogattunk és erőszakoltunk volna, mi az emberek partiszerkóját szaggattuk le. Először kiválasztottuk az áldozatot, majd Michael rámutatott, hogy milyen ruhadarabot fogunk eltávolítani. Aztán háromra támadtunk. Micsoda módja eltölteni egy szombat estét! Úgy fél órával később megjelent Sophie, és az egyik első dolog, amit látott, amikor belépett a terembe, én voltam, Michael Schumacher ingujjával a fejemen, olyan nadrágban, mint ami korábban egy segg nélküli fickóé lehetett. Úgy néztem ki, mint a meleg John Wayne. Az én ingem is cafatokra volt tépve, engem átkarolva pedig ott állt a hétszeres Forma-1-es világbajnok egy őrült arckifejezésével. »Mi a fészkes fene folyik itt, Jason?«, kérdezte Sophie tisztes távolból. »Ááá, ez nagyszerű móka, Soph. Komolyan, gyere, csatlakozz te is!«, feleltem, majd Michaellel elindultunk friss húsért, avagy friss textilért, hogy pontos legyek, Sophie-val a nyomunkban, hogy lássa, mit csinálunk. Kiderült, hogy ez Michael partitrükkje, amire Andy célzott. Fogalmam sem volt róla. Komolyan mondom, Michael Schumacher kész elmebeteg, amikor iszik. Remekül lehet vele mulatni.”

Plato elbeszélése azonban itt nem ér véget, másnap, a Bajnokok Tornájának egyéni viadala után ugyanis újabb buli következett, ahol Schumacher ismét kitett magáért, és amellett, hogy a friss győztes Filipe Albuquerque-ről is leszaggatta a ruhát, feleségét, Corinna Schumachert is feldühítette.

Race of Champions 2010, Michael Schumacher
Schumacher a Bajnokok Tornáján, 2010-ben Fotó: ROC

„Akárcsak én, Filipe is új volt a Bajnokok Tornáján, és szó szerint két órával azután, hogy első nekifutásra nyerni tudott, mindössze egy alsónadrágban állt a hotelban, mivel Michael Schumacher megfosztotta a többi ruhájától – írta Plato. – Ugyanakkor nem ez volt az este legjobb része. Egy kicsivel később Michael, Sophie, Andy Priaulx, az ő felesége, én, és még páran álltunk a bárpultnál, ahol pálinkáztunk és nagyszerűen éreztük magunkat. Aztán Michael hirtelen megpillantotta a feleségét a terem túlsó végében, majd visszafordult felénk, és elkezdett kuncogni. Arra gondoltam, »Mit fog tenni ez a bolond német?« A felesége egy amolyan előregyártott kanapén ült, Michael pedig keresztülfutott a termen, majd előrevetődött, és bemutatott rajta egy rögbis szerelést, amitől mindketten átestek a kanapén. Egy pillanatig azt hittem, talán megölte a feleségét. Szerencsére nem így történt, és miután felkeltek, [Corinna] rendesen elkezdett vele kiabálni. Michael ezzel mit sem törődve előrehajolt, és úgy, ahogy van, leszakította a feleségéről a felsőt. »Basszameg!«, kiáltottam fel, »Ez hihetetlen!«”

„Andyt és engem lenyűgözte, amit láttunk, Sophiet és Andy feleségét azonban láthatóan nem. Miután úgy nézett rám, mint aki azt gondolja, »Ha csak bármi hasonlót tervezel tenni velem, itt és most kasztrállak«, Sophie azt mondta, »Ennyi volt, eleget láttam, gyere, megyünk lefeküdni!« Nem vitatkoztam. Az ilyen helyzetekben jobb nem ezt tenni. Őszintén, ilyennek képzelték Michael Schumachert? Fogadok, hogy nem. Vicces, hogy az emberek miként eresztik ki a fáradt gőzt. Manapság a legtöbb autóversenyző, akit ismerek, elmegy biciklizni, ami engem egy kicsit sem érdekel. Michael Schumacher ehelyett inkább embereket vetkőztetett.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss