2024. április 20. 07:18

KezdőlapF1Nagyott bukott Mansell Monzában, az Ascari-sikánban állt fejre

Nagyott bukott Mansell Monzában, az Ascari-sikánban állt fejre

-

Versenytársával akadt össze az EuroFormula Open összetett pontversenyének harmadik helyezettje, aminek az lett a vége, hogy autója bukócsövével felszántotta a monzai Ascari-sikán aszfaltját.

A hétvégén az International GT Open küzdelmei zajlanak a két hete még a Forma-1-es Olasz Nagydíjnak otthont adó Monzában, de nemcsak sportautók, hanem túraautók és formaautók is versenyeznek a királyi vadasparkban. Utóbbi vállfajt az EuroFormula Open mezőnye képviseli, amelyben Dallara 320-as kasztnikkal a jövő F1-be igyekvő reménységei csapnak össze.

És, mint az az utánpótlás-szériák esetében lenni szokott, olykor kicsit túlvállalják magukat, vagy meggondolatlan manőverbe fognak. Hogy itt melyik történt, azt igen nehéz eldönteni, az ugyanakkor biztos, hogy a bajnokságban harmadik helyen álló, a Hungaroringen Tóth László csapattársaként az idén az FIA F3-ban is bemutatkozó Christian Mansell – akinek nincs köze Nigel Mansellhez – nagyon rosszul jött ki a Francesco Simonazzi által végrehajtott előzési kísérletből.

Az olasz pilóta az Ascari-sikán előtt bújt be riválisa mellé, aki viszont a kanyarhoz érve még mindig kicsit előrébb volt, így befordult az ideális íven. Simonazzinak azonban már nem volt hová mennie, és a jobb első kerekével eltalálta Mansell bal hátsóját. Az ausztrál versenyző ettől kipördült a kavicságyba, amely azon nyomban megdobta, fejreállítva a Dallarát. Mansell ezután még csúszott egy kicsit fejjel lefelé az aszfalton, végül pedig sértetlenül szállt ki az autójából.

Ez volt az EuroFormula Open idei nyolcadik versenyhétvégéjének második futama – nem mellesleg Josh Mason nyerte meg –, a 2022-es bajnokságból Monzába még egy, majd október közepén Valenciában újabb három futam van hátra. Az összetettben Oliver Goethe vezet Vladislav Lomko és Mansell előtt.

Az esetet és annak ismétléseit ITT nézheti vissza.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss