2024. április 20. 12:45

KezdőlapF1Gázolás a bokszutcában, három szerelőt ütöttek el a brazil Stock Carban (videó)

Gázolás a bokszutcában, három szerelőt ütöttek el a brazil Stock Carban (videó)

-

Horrorisztikus jelenetek játszódtak le a brazil Stock Car-bajnokság hétvégi, Santa Cruz do Sulban rendezett fordulójának második futamán, amikor két versenyző összeütközött a bokszutcában, ami miatt az egyikük egy harmadik pilóta autójának csapódott. A kocsin dolgozó szerelők közül ketten csonttörést szenvedtek, míg egy harmadik könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

Időről időre emlékeztet minket a motorsport, hogy nemcsak a versenyzőkre, hanem a csapatok személyzetére, a pálya mellett szolgálatot teljesítőkre, illetve a nézőkre is leselkedik veszély. A brazil Stock Car-bajnokság hétvégi, Santa Cruz do Sulban rendezett fordulóján három szerelő sérült meg, miközben kiszolgálták a második futam alatt a bokszba hajtó pilótájukat.

Az eset a szezon kilencedik versenyének második futamán történt, és elkerülhető lett volna, ha Denis Navarrót a kerékcseréje után nem engedik ki a bokszutcában érkező Pedro Cardosóra. De megtették, így Navarro nekiment Cardoso autójának, és beforgatta azt. A 43-as rajtszámú Chevrolet ezután nekivezette az 5-öst a még az autóján dolgozó szerelői gyűrűjében várakozó Bruno Baptista Toyotájának.

A legnagyobb ütést a Corolla jobb hátsó, illetve bal első kerekénél dolgozó szerelők kapta, de a jobb hátsónál a kerékkel várakozó szerelő sem úszta meg, hogy az autó hátulja meglegyintse. Ő csak könnyebb sérüléseket szenvedett, és a helyszínen ellátták, két kollégáját azonban combcsont, illetve térdcsont töréssel kellett kórházba szállítani.

Az eset videón:

A futamot a történtek után piros zászlóval félbeszakították, de később folytatni tudták. A győzelmet az 50 esztendős, az F1-ben korábban 1993 és 2011 között 322 nagydíjon elrajtoló Rubens Barrichello szerezte meg, amivel három fordulóval és hat futammal a szezon vége előtt feljött az összetett harmadik helyére.

Barrichello 2012-ben mutatkozott be a brazil Stock Car Pro Series-ben, első teljes szezonját pedig 2013-ban futotta. 2014-ben bajnok, 2016-ban pedig második lett. Rajta kívül egyébként több korábbi F1-es pilóta is a mezőny tagja. Itt versenyez a királykategóriában 2002 és 2017 között szereplő, a Ferrarival 2008-ban világbajnoki második helyet szerző Felipe Massa; az F1-ben 2008-ban és 2009-ben vezető Nelson Piquet Jr.; illetve az 1999-ben és 2000-ben a BAR-nál, 2001-ben a Jordannél, 2004-ben pedig a Toyotánál megforduló Ricardo Zonta is.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss