29 évvel ezelőtt történt Ayrton Senna és Eddie Irvine híres, tettlegességig fajuló szóváltása. Ennek kapcsán felidéztük, pontosan mi hangzott el kettejük között, és milyen lesújtó véleménnyel volt a háromszoros világbajnokról a Jordan újonca.
1993. október 24-én, azaz pontosan 29 évvel ezelőtt történt a híres incidens Ayrton Senna és Eddie Irvine között. Utóbbi első versenyét teljesítette a Forma-1-ben, előbbi pedig háromszoros világbajnokként a sportág állócsillagának számított, és éppen útban volt az évi negyedik futamgyőzelme felé, amikor a zöldfülű ír felbosszantotta.
A Japán Nagydíjon élete lehetőségéhez jutó Irvine zsinórban a harmadik fiatal volt, akit Eddie Jordan beültetett az 1993-as szezon második felében Rubens Barrichello mellé, miután a Belga Nagydíj után menesztette a bántóan lassúnak bizonyuló Thierry Boutsent. Az ír pilótát segítette a japán Forma-3000-ben szerzett tapasztalata, és a remek 8. helyre kvalifikálta a Jordant, ami finoman szólva sem tette őt lelkessé.
„Nem igazán van rám hatással mindez. Ez csak jó dolog azoknak az embereknek, akik kockára tették a tökeiket értem és a karrieremért. De igazából le se szarom. Elégedett vagyok a rajtpozíciómmal, de tényleg nem nagy ügy. A hátam kicsit jobban fáj, mint tegnap, úgyhogy a verseny után halott lesz” – játszotta le Irvine szavait egy diktafonról Adam Cooper újságíró az F1 On The Edge podcast tavalyi, az ír versenyző bemutatkozásáról készült epizódjában.
„Csak elrajtolok majd és autókázom, nem fogom megpróbálni nyomni neki. Az első kanyarban nyomni fogom, és megpróbálok bekerülni a legjobb hatba, utána viszont normál üzemmódban megyek, és visszaveszek, a többiek pedig meg fognak előzni, mert hagyni fogom nekik” – tekintett előre a versenyre.
How much do #F1 drivers like being unlapped? Not a lot
Recalling the time Ayrton Senna and Eddie Irvine came to blows in Japan >> https://t.co/FOmonz9LA8 pic.twitter.com/1GnWFDk5m4
— Formula 1 (@F1) November 12, 2018
És pontosan ezt tette, az első és második kanyarban körbeautózta Michael Schumachert, Damon Hillt és Derek Warwick-ot, amivel feljött az ötödik helyre. Ezután jó úton haladt afelé, hogy élete első F1-es futamán pontot szerezzen, és éppen Hill-lel csatázott a 6. helyért, amikor megérkezett mögé a versenyben vezető Ayrton Senna, hogy lekörözze.
Irvine félre is állt előle, ezután viszont úgy vélte, hogy a háromszoros világbajnok nem megy elég gyorsan, és a 130R-kanyar előtt visszaelőzte. Senna végül ismét átverekedte magát a Jordanen, és elszakadt Irvine-tól, a futam vége előtt nem sokkal azonban ismét ott találta maga mögött az újoncot, aki ismételten visszavette tőle a körét.
A verseny után Senna irtózatosan dühös volt, mert úgy vélte, íratlan szabály, hogy a lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket. „Sok ijesztő pillanatot átéltem a lekörözöttekkel a verseny alatt. Nagyon nem voltak profik. Ha vezeted a versenyt, és a fickó ennyire megnehezíti, hogy megelőzd, az ellen tenni kell” – nyilatkozta a futam utáni sajtótájékoztatón.
VIDEO VAULT: JAPAN 1993 🇯🇵
Senna rages at backmarker Irvine 😠
WATCH >> https://t.co/Q4y810rhf5#JapaneseGP pic.twitter.com/lfX9ZS8PF3
— Formula 1 (@F1) October 4, 2017
Senna kiakadt
Miután végzett a dühöngéssel, Senna ivott egy pohárral a paddockban csapattársával, Gerhard Bergerrel, aki eközben felbujtotta őt, hogy menjen és keresse meg Irvine-t. Sennában már az alkohol is dolgozott, amikor a Jordan motorhome-ja felé vette az irányt.
„Hirtelen feltűnt Ayrton Senna az ajtóban – emlékezett vissza Ian Phillips, a Jordan marketingigazgatója az említett podcastban. – Eddie a masszázsasztalon feküdt egy sörrel a kezében. Ayrton dühös volt, és valami ostobaságra készült. Eddie pedig feltette a kezét, hogy »Itt vagyok, engem keresel?«”
„Teljes sokkban voltunk – idézte fel a történteket Cooper, aki már a japán F3000-es évei alatt követte Irvine-t, és jó barátságba került vele, így lehetett ott a Jordan motorhome-jában is. – Gyorsan visszakapcsoltam a diktafonomat, bebugyoláltam egy időeredményeket felsoroló papírba, vagy valami hasonlóba, és kissé abba az irányba fordítottam, ahol ők ketten álltak.”
És így született meg a felvétel az alábbi párbeszédről:
Irvine: „Versenyeztünk. Ha elég gyorsan mész, nincs gond.”
Senna: „Versenyeztél? Azt kockáztattad, hogy kilöksz a versenyből. Ezt akartad?”
Irvine: „Nem veszélyeztettem senkit, nagyon messze voltam ettől.”
Senna: „Te nem autóversenyző vagy, hanem egy kiba..ott idióta. Mi van azzal, hogy esőgumin előztelek meg?”
Irvine: „Erre nem emlékszem.”
Senna: „Pontosan, mert nem vagy elég kompetens.”
Irvine: „Ó igen? Ezt gondolod? Akkor legközelebb majd odafigyelek rád!”
Senna ezután közölte, hogy az FIA mostantól oda fog figyelni Irvine-ra, mire Irvine azt felelte: „Az jó, a pályán találkozunk.”
Phillips elmondása szerint erre „Ayrton keresztülvetődött a szobán, és elkezdte ütni Eddie-t.”
A feleket természetesen gyorsan szétválasztották, Irvine pedig humoránál maradt és azt kiáltotta: „Biztosítást követelek!”
„Egyikünk sem igazán hitte el, ami történt, ezután pedig felemeltem a kezem és azt mondtam: »Ezt felvettem a diktafonommal.« Mindenki nagy mosollyal nézett rám” – mondta a podcastban Cooper, aki ezután gyorsan meginterjúvolta Irvine-t a történtekről.
Irvine: Egyáltalán nem tisztelem Sennát
„Az történt, hogy nem tudott elkapni. Aztán szélesre mentem, és hagytam, hogy megelőzzön, majd néhány körön át követtem, de átkozottul lassú volt, nekem pedig el kellett kapnom Hillt, úgyhogy megelőztem” – indokolta meg a körvisszavételt a Jordan pilótája, mire Copper megkérdezte tőle, hogy meglepte-e, hogy Senna rátámadt.
„Igen, el sem akartam hinni. Az nem lepett meg, hogy szidalmazott, nyilvánvalóan eléggé ideges volt. Halántékon ütött, majd lelökött az asztalról. Egyáltalán nem tisztelem a fickót, és már ez előtt a verseny előtt sem tiszteltem.”

Cooper erre emlékeztette őt, hogy Senna sisakfestése által inspirált dizájnnal is versenyzett, arra utalva, hogy a brazil pilóta jelent számára inspirációt.
„Az azelőtt volt, hogy bölcsebbé váltam – felelte Irvine. – Azt gondoltam, hogy magasan ő a legjobb versenyző, de nem gondolom, hogy továbbra is ez lenne a helyzet. Szerintem Schumacher legalább olyan jó, és Häkkinen is nagyon meg fogja nehezíteni a dolgát” – utalt Senna újdonsült 1993-as csapattársára.
A kritikáknak ezzel azonban még nem volt vége: „Szerintem a fickónak súlyos problémái vannak. Azt hiszi, hogy ő Isten ajándéka az autóversenyzőknek. Ez egy játék az üveggolyókkal, de ő az összes golyót meg akarja tartani.”
A podcastban ezután Eddie Jordan, az F1-ben 1991 és 2005 között szereplő Jordan-istálló akkori csapatfőnöke még felidézte, mit mondott neki Irvine a történtek után. „Azt mondta, »Nézd, Jordan, mekkora hírverést csináltam neked!« Soha nem kért bocsánatot, inkább azt mondta, hogy »Megcsináltam az istenverte szerencsédet!«”
Irvine végül a bemutatkozó versenyen szerzett hatodik helyével bebiztosította a helyét 1994-re a Jordannél, amellyel 1995 végéig versenyzett, hogy aztán 1996-tól csatlakozzon a Ferrarihoz. A maranellóiaknál 4 szezont húzott le, 1999-ben pedig Michael Schumacher lábtörése után az utolsó futamig harcban volt a világbajnoki címért, de végül Häkkinen örülhetett. Az ír pilóta 2002 végén, a Jaguartól vonult vissza.
Happy 50th, Eddie Irvine!
Born – 10 November 1965, Newtownards
Starts – 145
Wins – 4
Podiums – 26#F1FastFact pic.twitter.com/5HAEmRFpmg— Formula 1 (@F1) November 10, 2015