2024. április 19. 01:46

KezdőlapF1Verstappen austini győzelmét is el lehetett volna venni utólag?

Verstappen austini győzelmét is el lehetett volna venni utólag?

-

Néhány kérdést megválaszolt Fernando Alonso austini büntetésének eltörlése, de több mindent nem. Jelen állás szerint ugyanis, ha a Haas időben óv, a spanyol büntetése megmaradt volna, ami felveti a kérdést, hogy Max Verstappen győzelmét is el lehetett-e volna venni, ha valaki elég szemfüles.

Noha Fernando Alonso austini büntetését utólag semmissé tették az FIA felügyelői, fontos hangsúlyozni, hogy ezzel egyelőre nem válaszolták meg a büntetéshez vezető problémákat, hiszen a spanyol pilóta azért tarthatta meg mégis a hetedik helyét, mert a Haas túl későn nyújtotta be az óvást.

Ám amennyiben időben érkezik az amerikai istálló óvása, a felügyelők feltehetően helybenhagyták volna a büntetést (az Alpine-nak ebben az esetben is lehetősége lett volna felülvizsgálatot kérni, de a büntetés eltörlésének indoklása arról szólt, hogy a Haas túl későn beadott óvása miatt semmisítették meg az ítéletet), azaz Alonso elveszítette volna a hetedik helyet, amiért meglazult tükörrel, majd anélkül versenyzett.

Váratlan fordulat: Az Alpine-nak sikerült eltöröltetnie Alonso büntetését

A Mexikói Nagydíj csütörtöki napján még a büntetés eltörlése előtt nyilatkozó spanyol fel is hívta rá a figyelmet, hogy ez az eset olyan precedenst teremthet, ami egyértelműen nem lenne jó a sportágnak.

„Először is, nem lehet időbüntetések ellen fellebbezni, mivel így szólnak a szabályok. Ez jó, mert bármilyen döntés születik, nem óvhatod meg. Imádnám, ha versenyzés közben is ez lenne a szabály. Mi viszont azért óvunk, mert a Haas időn túl óvott, illetve volt még néhány dolog, az FIA például nem mutatta be nekem a narancs-fekete zászlót.”

„Úgy gondolták, hogy az autót biztonságos tovább vezetni. Ezután a kocsi bekerült a parc fermébe, átment minden ellenőrzésen, megkapta a zöld jelzést, majd túl későn jött az óvás. Úgyhogy mindent egybevetve kétség sincs afelől, hogy nem ez volt a helyes döntés. Ha pedig ez a helyes döntés, az a jövőre nézve hatalmas problémát kreál a Forma-1-ben. Szerintem a mezőny 50, 60, 70%-a fel kell majd adja a versenyt, amikor egy aerodinamikai elem nincs rendese rögzítve, mert az autót nem biztonságosnak fogják nyilvánítani. Emellett azt is felveti, hogy amennyiben 20 perccel később még rendben van az óvás, az egy hónap már túl késő? Vagy az egy óra? Vagy a tíz év? Mikortól túl késő?” – tette fel az azóta megválaszolást nyert kérdéseket a spanyol, majd hangsúlyozta, nem a hetedik hely érdekli, mert nem a vb-címért harcol, de nem szeretné, ha ezzel az F1 egy újabb problémát hozna létre.

Alonso kiemelte, hogy „az FIA nagyon átlátható velünk az idén”, és „az új vezetés Mohammed [bin Szulajm FIA-elnökkel] kicsit másképp csinálja a dolgokat, mint ahogyan a múltban csinálták, úgyhogy teljes mértékben bízom a döntésükben.”

Hamiltonnak és Leclerc-nek lehetett, Alonsónak nem? – súlyos büntetést kapott a spanyol

Verstappent is meg lehetett volna büntetni?

Az FIA elnöke felülvizsgálatot kezdeményezett a narancs-fekete zászló (az autó sérült, vagy műszaki hibás, ami miatt azonnal vissza kell térnie a bokszba) használatával kapcsolatban, azt ugyanis nem mutatták be Alonsónak, miközben a felügyelők szerint be kellett volna. Ezzel a jelzéssel intették már ki az idén három alkalommal is Kevin Magnussent, amikor megsérült az első szárnyának véglapja, hogy a Haas egy szárnycsere után visszaengedje a versenybe.

Tükröt azonban nem lehet cserélni, így az Alpine legfeljebb letörni tudta volna Alonso rezonáló bal tükrét, ám az FIA szerint tükör nélkül az autó nem lett volna biztonságos (az Alpine rámutatott, hogy a 2019-es Japán Nagydíjon Lewis Hamilton és Charles Leclerc is tükör nélkül versenyzett, de az FIA ezt nem tekintette precedensnek), így Alonso nem folytathatta volna a verseny.

De nemcsak a kétszeres világbajnok, hanem a futamot megnyerő Verstappen esetében is felmerült, hogy amennyiben valaki utólag óv ellene, őt is meg kellett volna büntetnie a felügyelőknek, az RB18-ason ugyanis a bal oldali keréklégterelő lazult meg. Mindez a fedélzeti kamerás felvételeken is jól látszott, a versenyigazgató azonban nem érezte szükségét Verstappen kiintésének. A légterelő egyébként két helyen van rögzítve, és a felvételek alapján a felső rögzítési pont engedhetett vagy törhetett el. Viszont, ha Alonsót a felügyelők álláspontja szerint egy meglazult tükör miatt ki kellett volna inteni, akkor jogos érvnek tűnik, hogy egy meglazult légterelő ugyanilyen döntést kívánt volna meg.

Így mozgott Verstappen autóján a bal oldali légterelő:

A szóban forgó elem a rögzítése pontokkal:

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Autosport

Friss