Egyelőre kitart a csődközeli állapotba került FTX mellett a Mercedes.
Nagyon közel került az összeomláshoz a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, az FTX az elmúlt napokban a Reuters beszámolója szerint, miután 72 óra leforgása alatt 6 milliárd dollárnyi pénzt vontak ki róla, aminek hatására a tőzsde saját kriptovalutája egyetlen nap alatt nagyjából 75%-ot zuhant.
A már eddig is komoly pénzügyi válságban levő vállalat a nem mellesleg az Alpine-t szponzoráló rivális cég, a Binance segítségét kérte, ezek a megbeszélések azonban 24 óra alatt zátonyra futottak, mivel a Binance úgy ítélte meg, hogy túlságosan sok pénzt kellene az FTX-be pumpálniuk ahhoz, hogy kihúzzák azt a gödörből.
Eközben az FTX-el történtek lavinát indítottak el, és a Bitcoin és az Ethereum árfolyama is jelentősen esett, előbbi két éve nem volt ennyire mélyen. Az FTX és a Binance néhány napja még a két legnagyobb centralizált kriptotőzsdének számított, amelyek tavaly a kriptotőzsdék összes kereskedési volumenének nagyjából 30%-át tették ki, együttesen 27 500 milliárd dollár kereskedési forgalmat érve el. Ebből is látszik, hogy a történtek mekkora összeomlást jelentenek az év elején 32 milliárd dollárra értékelt FTX-nek, amelynek FTT tokenje a hét eleji 25 dollárhoz képest már kevesebb mint 2 dollárt is ért a hírek után meginduló pánikszerű eladások miatt.
Sam Bankman-Fried, az FTX alapítója továbbra is reménykedik abban, hogy egy mentőcsomaggal elkerülhetik a csődöt, de igen kétséges, hogy kapnak-e ilyet. Mindez pedig hatással lehet a Mercedesszel kötött, tavaly szeptemberben bejelentett többéves együttműködésükre is, amely egy, a több nagy sportszponzorációs tevékenységükből (135 millió dolláros üzlet keretein belül 2040-ig ők lettek a Miami Heat NBA-csapat arénájának névadói, illetve az észak-amerikai baseball-liga, az MLB hivatalos kriptovalutájának is mondhatják magukat).
Ezen együttműködés keretein belül az FTX logói több helyen is megjelennek a Mercedeseken és a versenyzők overálján, miközben közös projekteken, például NFT-k (non-fungible token, azaz nem helyettesíthető zseton) kiadásán is együtt dolgoznak. Mindez azonban most kérdésessé vált, az Autosport beszámolója szerint a Mercedes – amellett, hogy rajta tartja a szemét a fejleményeken – azonban egyelőre fennhagyja az autóin az FTX logóit és minden együttműködést az eddigiek szerint folytatat a kriptotőzsdével.
Toto Wolff korábban a blokklánciparban rejlő kockázatok kapcsán elmondta, „nem zárkózhatunk el a modern technológia elől”, és „ez egyértelműen egy olyan terület, ami növekedni fog.” „Ha tíz év múlva majd visszatekintünk, az olyan kifizetések, amelyek két napot vesznek igénybe és nem lehet azokat a hétközi munkaórákon kívül végrehajtani, a múlt emlékei lesznek, és itt jönnek be a képbe a kriptovaluták.”
FRISSÍTÉS
A Mercedes a Brazil Nagydíj szombati napján megváltoztatta a döntését, és felfüggesztette az FTX-el kötött megállapodását, aminek értelmében azonnal eltávolítja a vállalat logóit az autókról és a csapatruházatról. Mindez azután történt, hogy az Egyesült Államok tőzsdefelügyelete vizsgálatot kezdeményezett az ügyfelek betéteivel való állítólagos visszaélés miatt.
A Mercedes szóvivője közölte, hogy továbbra is figyelik a gyorsan változó helyzetet.