A mai napon ünnepli 56. születésnapját Mika Salo, aki csupán dobogókig jutott a Forma-1-ben, pedig egy győzelmet mindenképpen szerezhetett volna. Ő azonban már akkor helyén tudta kezelni, hogy a Ferrari csapattársát akarta segíteni.
Mika Salo ma ünnepli 56. születésnapját. A manapság sportfelügyelőként dolgozó, egy-egy vitás döntés után a médiában is megjelenő expilótára sokan csak a „másik Mikaként” hivatkoznak, utalva arra, hogy karrierje nagyjából párhuzamosan zajlott Mika Häkkinenével. Kétségtelen, hogy messze nem futott be olyan pályát, mint honfitársa, hiszen neki dobogóból van annyi, mint az egykori McLaren-versenyzőnek világbajnoki címből, de a futamgyőztesek listájára felkerülhetett volna.
A két finn versenyző a brit Forma-3-ban még a bajnoki címért csatázott, így érthető módon Salónak is fényesebb karriert jósoltak, mint ami végül lett belőle. Pedig nem indult rosszul: az 1994-es Japán Nagydíjon debütált a Lotus színeiben, és bár ott, illetve a szezonzáró adelaide-i futamon sem szerzett pontot, ezt a következő három évben többször is megtette, immáron a Tyrrell-lel. Ez annak fényében szép teljesítmény, hogy a nagy múltú istálló akkoriban már erősen leszállóágban volt, és csapattársa, Katajama Ukjó, az egy versenyre beugró Gabriele Tarquini, valamint később Jos Verstappen sem mondhatta el ezt magáról.
The way it was 1995, Monaco GP, Monte Carlo.
Mr Mika Salo with Tyrrell 023 Yamaha OX10C V10 pic.twitter.com/anzAnENDay— kaneko hiroshi (@kaneko928) November 8, 2020
1998-ra az Arrowshoz igazolt, ahol egyszer végzett az első hatban, de az egy monacói negyedik hely volt. 1999-re viszont ülés nélkül maradt, igaz, három futam erejéig helyettesítette Ricardo Zontát a BAR-nál, miután a brazil versenyző bokatörést szenvedett Interlagosban. Az idény közepén azonban megkapta élete nagy lehetőségét, miután Silverstone-ban Michael Schumacher eltörte a lábát, és hosszú hónapokat kellett kihagynia.
„[Jean] Todt [a Ferrari akkori csapatfőnöke – a szerk.] felhívott, és mondta, hogy menjek Maranellóba – idézte fel Salo a pillanatot, amikor megtudta, hogy a Ferrari pilótája lesz. –Megkérdeztem, hogy mikor, mire ő azt felelte, hogy most, én pedig a következő járattal Maranellóba repültem.” Miután a francia szakember házában egy időre elrejtőzött a nyilvánosság elől, a Ferrari hamarosan bejelentette, hogy Salo lesz Schumacher helyettese.
Azonban nem csak a saját teljesítményén múlt, hogy Salónak összejön-e a diadal, és ezt már az elején világossá tették számára. Shcumacher kiszállásával a Ferrarinak Eddie Irvine-t kellett minden erejével támogatnia annak érdekében, hogy 20 év után ismét egyéni világbajnokot adjanak a Forma-1-nek. A finn versenyző tisztában volt vele, hogy ha úgy adódik, szó nélkül el kell engednie ideiglenes csapattársát.
Salo Ausztriában mutatkozott be a maranellói istálló színeiben, ám mivel keveset tudott tesztelni, csupán a hetedik helyre kvalifikált. A futamon ráadásul nemhogy javult, de romlott a helyzet, miután a Häkkinen és David Coulthard balesetéből származó törmelék megrongálta az autóját. A következő, hockenheimi fordulóra viszont már megfelelően fel is tudott készülni.
Ennek az lett az eredménye, hogy a negyedik helyről kezdhette meg a futamot, ráadásul Irvine mögüle indult. A rajt után egészen a második pozícióig jött fel, amit meg is tartott Coultharddal szemben. „Gyorsabb volt nálam, de szerencsére ő maga b*szta el – emlékezett vissza. – Hátulról eltalált engem, és letörte az első szárnyát. Ennyi volt, úgyhogy utána csak tartottam a különbséget Häkkinennel szemben.”
A 24. körben jött a fordulat, ugyanis a bajnoki éllovasnak gondja akadt az utántöltő berendezéssel a bokszban, így az egy körrel később kiálló Salo átvette a vezetést. Ezzel párhuzamosan Irvine legyűrte Heinz-Harald Frentzent, így feljött a második helyre, így kialakult az a sorrend, amely arra kényszerítette Salót, hogy a csapatérdeket helyezze előtérbe a sajátja helyett.
Irvine-nak kellett nyernie
„Elég hamar megláttam egy piros autót a visszapillantó tükrömben – árulta el. – Arra gondoltam, hogy »basszus, Eddie most második, ezt nem fogom megnyerni«.” Ahogyan arra számítani lehetett, Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója hamarosan kiadta az utasítást a helycseréről.
„Annyira idegesítő volt a nyugodt hangja, és amikor megszólalt a rádióban, arra gondoltam, hogy »ó, basszus« – folytatta Salo. – Amikor nyugodt, még idegesítőbb. Annyit mondott, hogy »azt akarom, hogy ebben a körben engedd el Eddie-t«. Minden televíziós kamera Häkkinent követte, úgyhogy [észrevétlenül] végrehajthattuk a helycserét. Körülbelül másfél másodperces előnyben voltam, úgyhogy a hátsó egyenesben elvettem és elengedtem.”
Bár az autóban ülve Salo dühös volt, valójában tudta, hogy erről nem ott és akkor döntöttek, hanem már jóval hamarabb. Itt azonban még nem volt vége: bár Häkkinen időközben defekt miatt kiesett, Frentzen még veszélyes volt rájuk. Főleg úgy, hogy Irvine autója nem volt száz százalékos, a finn pilóta pedig nem előzhette őt meg.
„Eddie kocsijának gondjai voltak a hűtéssel, ezért lelassult, Heinz pedig elkezdett ránk zárkózni – magyarázta Salo. – Szóltam a csapatnak, hogy nagyobb tempóra sarkallják Eddie-t, mert Heinz közeledett, és megelőzhetett volna.” Végül azonban nem lett nagyobb probléma, és a Ferrari már a második Schumacher nélküli versenyén kettős győzelmet aratott, amire kevesen számítottak.
Bár a győzelmet és az azért járó 10 pontot Irvine szerezte meg, mindenki tudta, hogy valójában kié a legnagyobb érdem, beleértve őt is. Éppen ezért úgy döntött, hogy Salónak adja az első helyért járó trófeát, aki így egy ideig két serleget is birtokolt. „Végül mindkettő az enyém lett – mondta. – Aztán Eddie két héttel később felhívott, és megkérdezte, hogy »megkaphatom a második helyezettnek járó kupát?«. Elküldtem neki, de amúgy is eltört. Valahol elejtettem, úgyhogy nem érdekelt.”
Irvine-nal a dobogón Hockenheimben
Mint később kiderült, Salónak ez lehetett volna az egyetlen győzelme, de ő inkább arra koncentrált, hogy a hockenheimi volt az első dobogós helyezése. Egyedül azt sajnálta, hogy Irvine-nak nem jött össze a vb-cím, miután a szuzukai idényzárón Häkkinen megfordította az állást. Ekkor egyébként már ismét Schumacher ült a másik Ferrariban, aki az azt megelőző Malajziai Nagydíjra tért vissza. Salónak így összesen hat futam jutott a maranellóiakkal: Monzában a harmadik lett, a többin viszont nem szerzett pontot.
A Ferrarinál tett kitérő állandó ülést ért neki a következő idényre, és a Sauber színeiben két-két ötödik, illetve hatodik helyig jutott. A következő évet az F1-es bemutatkozásra készülő Toyota tesztelésével töltötte, hogy aztán ő legyen az egyik főszereplője a japánok csalódást keltő debütálásának. Salo keretbe foglalta a pályafutását, hiszen az utolsó F1-es versenyét is Szuzukában futotta, csakúgy, mint az elsőt.