2024. április 17. 00:33

KezdőlapF1Nem igaz, hogy Hamilton azért kapott ki Russelltől, amit eddig gondoltunk?

Nem igaz, hogy Hamilton azért kapott ki Russelltől, amit eddig gondoltunk?

-

Első közös idényükben George Russell jóval rutinosabb csapattársa előtt végzett a pontversenyben, ám míg eddig azt gondoltuk, hogy Lewis Hamilton a szezon első felét jóformán beáldozta a csapatért, Russell szerint erről szó sincs.

2007 óta tartó Forma-1-es pályafutása során mindössze harmadszor esett meg Lewis Hamiltonnal az, hogy csapattársa előrébb végzett nála a pontversenyben. Sokan ezt a hétszeres világbajnok hanyatlásának, míg mások Russell képességeinek tudják be, míg az elvakultabb rajongók között természetesen akadnak, akik szerint most aztán kiderült, hogy Hamilton valójában nem is jó pilóta, és eddig csakis az autójának köszönhette a sikereit. De vajon tényleg a valós teljesítményét tükrözi a ponttáblázat?

Noha a várakozásokkal ellentétben nem a győzelmekért és a vb-címért gyepálta egymást első közös idényében a Russell-Hamilton kettős, azért így is érdekes volt figyelni kettejük párharcát, ami persze a W13-as modell hiányosságai miatt nem is volt valódi párharc, hiszen a szezon nagy részében mindketten azzal voltak elfoglalva, hogy valahogy ütőképesebbé tegyék az autót.

Mindezt pedig a valóságban csak a versenyhétvégéken tudták megtenni, lévén a szezon közbeni tesztelés mostanra a gumiteszteket kivéve teljesen eltűnt az F1-ből, azokon pedig nem lehet új alkatrészeket próbára tenni. A Mercedes ezért a szezon első felét azzal töltötte, hogy kis túlzással tesztként fogta fel a nagydíjakat, és ahelyett, hogy igyekezett volna mindent kihozni az autóból az adott pályán, inkább a problémáinak megértésére fókuszált.

Lewis Hamilton, Mercedes, Szaúd-arábiai Nagydíj
A szezon elején óriási volt a tanácstalanság a csapatban Fotó: LAT Images

Ennek keretében úgy tűnt, hogy a Kanadai Nagydíjig bezárólag rendre Hamilton volt az, aki magára vállalta a kísérleti nyúl szerepét, és sokszor jóval agresszívabb beállításokkal kísérletezett, amelyek több alkalommal is visszavetették a teljesítményét. Miután Bahreinben harmadik hellyel nyitotta az évet, a következő hét futamon egyaránt kikapott Russelltől, aki nyolc verseny után 37 ponttal vezetett előtte.

Ám ezt követően éles váltás következett, és amint a Mercedes kezdte jobban megérteni az autót, egyértelműen Hamilton került előnybe. A hétszeres világbajnok az ezt követő 11 időmérőből 9-szer Russell előtt végzett, és csak Ausztriában, illetve a Hungaroringen nem tette ezt meg. Előbbi időmérőn csapattársához hasonlóan összetörte a W13-ast, Magyarországon pedig DRS-probléma hátráltatta. A szezon végén, látszólag a Mercedes utolsó nagy, jelentős teljesítményjavulást hozó fejlesztési csomagjának bevetésével egyidőben pedig Russell volt az, aki szintet lépett, és a korábbi futamokkal ellentétben fej-fej mellett haladt Hamiltonnal, amiért Brazíliában élete első győzelme lett a jutalma.

Természetesen a fiatalabbik brit teljesítményéből semmit nem von le, de Interlagosban Hamiltonnak is megvolt a tempója a győzelemhez, sőt! Az időmérőn azonban őt hátráltatta a legjobban az eső, majd miután a sprinten felzárkózott és megszerezte a második rajtkockát a futamra, a versenyen üközött Max Verstappennel, de így is második lett.

Végül 25 ponttal zárt Russell mögött, ami egy teljes futamgyőzelemnyi differencia, de számításba véve a 14 pontjába kerülő abu-dzabi műszaki hibát, illetve azt, hogy Melbourne-ben és Miamiban sem állt mellette a szerencse, ez a különbség jóval kisebb is lehetett volna, és ezek nélkül néhány pont dönthetett volna egyik vagy másik versenyző javára.

Russell tehát semmi esetre sem győzte le magabiztosan Hamiltont, azt viszont nem lehet elvitatni tőle, hogy rögtön felvette a kesztyűt a mezőny egyik legjobbjával, akit úgy is megelőzhetett volna, ha mindkettejüknek hasonló módon alakul a szezonja. Na de mi a helyzet az állítólagos kísérleti nyúl szereppel?

Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
Fotó: Steve Etherington

Russell kicsit másként látja a dolgokat

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke korábban a „balul sikerül kísérleteknek” tulajdonította Hamilton Kanadai Nagydíjig összeszedett tetemes hátrányát, és a szezon közben, valamint annak végén is igyekezett hangsúlyozni, hogy semmilyen jelentősége nincs annak, hogy Russell van előrébb a pontversenyben.

A 24 esztendős pilóta viszont némileg más megvilágításba helyezte az idény első felében történteket, és elmondta, szó sem volt arról, hogy a nagyobb rutinja miatt a csapattársa – miként azt akkoriban maga is kiemelte – önként bevállalta volna a kísérleti nyúl szerepét, és előtérbe helyezte volna a csapat fejlődését a saját teljesítményéhez képest.

Russell szerint ugyanis a csapat figyelt arra, hogy egyik versenyzőt se hozza hátrányba a kísérletezgetéssel, ezért felváltva osztották rájuk ezt a szerepet. „Minden egyes futamra számos kísérleti elemet vittünk, ezek voltak a főbb, fejlesztést szolgáló alkatrészek, és mindig cserélgettük azokat. Az egyik héten Lewis, a másikon én voltam soron, szóval hétről hétre váltogattuk” – nyilatkozta a fiatalabbik brit, aki azt is elmondta, Hamilton egyszerűen azért volt agresszívabb a beállításokkal, mert nem érezte olyan jól magát az autóban, mint ő.

George Russell, Lewis Hamilton, Mercedes, Brazil Nagydíj
Fotó: LAT Images

„Az év elején Lewis drasztikusabb változtatásokat eszközölt a beállításokban, de ez pusztán amiatt volt, mert én jobban éreztem magam az autóban, ő pedig próbálta megtalálni azokat a beállításokat, amelyek feküdtek neki. Azonban ami a fejlesztéseket illeti, azt mindig hétről hétre váltogattuk, és ez mindig így van, mert egyenlő feltételeket kapunk.”

„Amikor jön egy tesztalkatrész, az megzavarja a versenyhétvégédet. Ezért így igazságos, és a csapat az egyik héten ezért Lewis-al, a másikon pedig velem próbálja ki azt. És továbbra is ezt csináljuk.”

Ezek alapján Hamilton szezon eleji teljesítménye sokkal inkább annak tudható be, hogy nem tudott olyan gyorsan alkalmazkodni a sokszor szinte vezethetetlen W13-ashoz, mint a csapattársa, ami már sokkal inkább róható fel neki, hiszen egy F1-es pilótának ez is a feladata. Hogy mi a teljes igazság, azt lehet, hogy sosem tudjuk meg, de Russell szavai némileg azért árnyalják azt a feltevést, hogy a hétszeres világbajnok idénye tulajdonképpen a 10. futamtól kezdődött el.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Crash.net

Friss