2024. április 19. 20:38

KezdőlapF1Ezért kellett távoznia Binottónak az F1 elnök-vezérigazgatója szerint

Ezért kellett távoznia Binottónak az F1 elnök-vezérigazgatója szerint

-

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója is megszólalt Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnökének felmondása kapcsán. A korábban a Scuderiát is irányító sportvezető együttérez honfitársával és volt kollégájával.

A Ferrari a hét elején elfogadta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnökének felmondását, amelynek értelmében az 53 esztendős szakember december 31-el távozik a Scuderia éléről. A svájci olasz négy évet töltött a patinás istálló élén, és bár a négyből az idei volt a legeredményesebb, a szezont mégis hibák sorozata jellemezte, és hiába kezdtek ütőképes autóval, az utolsó 11 futamból egyet sem tudtak megnyerni, és miközben a Red Bull faképnél hagyta őket, a Mercedes felzárkózott rájuk.

„Ha második vagy a Ferrarival, az nem elég. Nem akarok belemenni a csapat dinamikájába, és minden jót kívánok neki (Binottónak) a jövőre. Ugyanebben a helyzetben voltam sok évvel ezelőtt, úgyhogy azt kívánom neki, hogy maradjon fókuszált és higgyen magában” – nyilatkozta a Ferrarit csapatfőnökként 2008 és 2014 között irányító Domenicali a Sky Sports News-nak.

Stefano Domenicali, Scuderia Ferrari, Ausztrál Nagydíj, 2014
Domenicali a Ferrari csapatfőnökeként, nem sokkal menesztése előtt Fotó: FOTO STUDIO COLOMBO X FERRARI

Az 57 esztendős olasz emellett bízik benne, hogy a Ferrari megtalálja a megfelelő utódot Binottónak, és jövőre az ideinél is versenyképesebb lesz, mert ez a Forma-1 érdeke.

„Másfelől pedig természetesen remélem, hogy a Ferrari megtalálja a megfelelő megoldást a pályán, mert nagy feltámadást produkáltak onnan, ahol két évvel ezelőtt voltak. Versenyképes Ferrarira van szükségünk, és egy jó, erős csapatra, erős versenyzőkkel, hogy harcoljanak a többiekkel. Ebben reménykedem” – mondta a sportvezető, aki reméli, hogy jövőre a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes is harcban lesz a vb-címekért.

„Nos, ez az álom. Sőt, több, mint álom, mert szerintem be fog következni. Biztos vagyok benne, hogy több csapat fog az első helyért és más helyezésekért harcolni” – tekintett előre.

Häkkinen szerint nem Leclerc fúrta ki Binottót

Binotto távozása kapcsán olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint Charles Leclerc és a csapatfőnök konfliktusa is szerepet játszott utóbbi távozásában, és a monacói pilóta is azt szerette volna, ha más irányítja a csapatot. A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen azonban nem hisz ebben.

„Nincs tudomásom erről, de amikor versenyeztem, sosem az volt a fontos, hogy kedvelek-e valakit, hanem az, hogy az illető mennyire jó, mennyire elkötelezett, mennyire okos és intelligens. Ez számít, nem az, hogy kedvelik-e, mert ennek nincs hatása a sikerességre. Csapatként kell dolgoznotok, tisztelni kell az emberek tehetségét, tudását és az elköteleződésüket a sportág iránt. Ezért kétlem, hogy ez igaz lenne” – nyilatkozta szintén a Sky-nak.

Mattia Binotto, Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Az F1-től 2001-ben visszavonult finn emellett azt is kétli, hogy egyszemélyben Binotto lenne felelős azért, hogy nem úgy alakult az idei év, ahogy indult.

„Ez nagyon szomorú, mert szerintem ő nagyszerű személyiség és remek fickó. A Forma-1 nagyon komplikált sport, három-négy elképesztően tehetséges ember kell egy csapat irányításához és sikerre vezetéséhez. Nem egy férfi vagy nő viszi a hátán a csapatot. Ehhez több egyénre van szükség, különböző karakterekre különböző tehetségekkel, hogy mindannyian hozzáadjanak, és hozzájáruljanak a sikerhez.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Sky Sports

Friss