Hosszan tartó súlyos betegség után, 73 éves korában elhunyt Patrick Tambay. A korábbi Forma-1-es pilóta 1977 és 1986 között versenyzett a királykategóriában, ez idő alatt két éven át a McLarennél, másfél szezon erejéig pedig a Ferrarinál is vezetett. Legjobb eredményét 1983-ban, a maranellóiak színeiben érte el, amikor negyedik lett az összetettben. Összesen tízszer állhatott dobogóra az F1-ben, ebből két győzelmet szerzett, mindkettőt Ferrarival.
73 éves korában elhunyt Patrick Tambay, erősítette meg a hosszú ideje Parkinson-kórban és cukorbetegségben szenvedő korábbi F1-es pilóta családja a hírt a francia AFP hírügynökségnek. A francia autóversenyző személyében nem az F1 egyik legsikeresebb, de azok szerint, akik ismerték, mindenképpen az egyik legkedvesebb és legkarizmatikusabb alakja távozott.
Tambay 1949. június 25-én született Párizsban, majd 1977-ben, a Surtees-istálló színeiben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, de első versenyhétvégéjén nem tudta kvalifikálni magát a futamra. Ezután átigazolt a Theodore Racinghez, amellyel már nyolc versenyből hétszer összejött neki az indulás.
1978-ban, a McLaren pilótájaként
A teljesítmény ugyanakkor nem maradt észrevétlen, és 1978-ra leigazolta őt a McLaren. A legjobb eredménye egy 4. helyezés volt abban a szezonban, és ez is maradt egészen addig, amíg az 1982-es idényben a Ferrari nem kérte fel a Belga Nagydíj időmérő edzésén halálos balesetet szenvedett Gilles Villeneuve megüresedett helyére.
Miután már a második futamán, Brands Hatch-ben dobogóra állhatott a vörös színekben, az első győzelem is csak egy további hetet váratott magára Hockenheimben. Ezt egy második hely követte Monzában, a Ferrari hazai futamán. Az újabb győzelemre azonban egészen az 1983-as San Marinó-i Nagydíjig kellett várni, és mint azóta tudjuk, ez volt a francia pilóta utolsó sikere is a sportágban. Abban az évben negyedik lett a pontversenyben Nelson Piquet, Alain Prost, és csapattársa, René Arnoux mögött, de akárcsak 1982-ben, 1983-ban is konstruktőri világbajnoki címhez segítette a Ferrarit.
A legendás 27-es rajtszámmal az 1983-as Olasz Nagydíjon
Ezt két szezon követte a Renault-nál, ahol további három dobogós helyezést tudott felmutatni, miután 1986-ra a Team Haashoz igazolt. Utolsó pontszerző eredményét az Osztrák Nagydíjon, egy ötödik helyezés formájában érte el. F1-es karrierjét 114 rajttal, 2 győzelemmel, 11 dobogós helyezéssel és 5 pole pozícióval zárta le.
Az F1 mellett a Le Mans-i 24 óráson is versenyzett, első három próbálkozása (1976-ban és 77-ben a Renault-val, 1981-ben a Rondeau-val) kieséssel végződött, de 1989-ben a Jaguarral végre célba ért, ráadásul az összetett negyedik helyén. Emellett kétszeres Can-Am-bajnoknak mondhatja magát. A pályaversenyzés után terepralira váltott, és kétszer végzett a top 3-ban a Párizs-Dakaron.
Hosszú és sikeres karriert futott be televíziós kommentátorként, miközben a dél-franciaországi Le Cannet városának alpolgármestereként is dolgozott.
Az 1986-os Brit Nagydíjon a Team Haas Lolájával