2023. február 09. 01:38
KezdőlapF1Alonso nevet változtatott, ezen a néven versenyez az idei szezontól

Alonso nevet változtatott, ezen a néven versenyez az idei szezontól

-

Fernando Alonso apró változtatást eszközölt a nevében a 2023-as Forma-1-es szezon nevezési listáján. Ettől persze nem lesz több esélye világbajnoki címet nyerni, de a 41 esztendős veterán úgy van vele, hogy amíg minimális sansza van erre, folytatni fogja.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a héten nyilvánosságra hozta a 2023-as Forma-1-es mezőny nevezési listáját, amelyen Fernando Alonso esetében nem teljesen ugyanaz a név volt olvasható, mint eddig. Jövőre ugyanis a kétszeres világbajnok Fernando Alonso Diaz néven lesz az Aston Martin pilótája Fernando Alonso helyett, azaz apjáé mellett az anyja családnevét is felveszi, hogy így erősítse a köteléket a családjával. Hogy ez a közvetítésben látható feliratokban is megjelenik, az ugyanakkor nem valószínű, a menet közben folyamatosan olvasható hárombetűs rövidítés pedig alighanem továbbra is az “ALO” lesz.

Keserű búcsú, az Alpine tönkretette Alonso több mint 20 éves sorozatát

- Hirdetés -

Hogy a Diazt nem fogjuk látni más feliratokban sem, arra Sergio Pérez neve utalhat, aki hivatalosan Sergio Pérez Mendozaként van nevezve, de utóbbi vezetéknevet soha nem tüntette fel sem az F1, sem az FIA.

A 2023-as nevezési listából ezen kívül kiderült, hogy a Honda hivatalosan is visszakerül a Red Bull csapatnevébe, és az energiaitalosoknak és az Alpha Taurinak is a Honda RBPT (Red Bull Powertrains) lesz a hivatalos motorszállítója. Ezen kívül fény derült arra is, hogy Nyck de Vries a 21-es, Logan Sargeant a 2-es, Nico Hülkenberg a legendás 27-es, Oscar Piastri pedig a 81-es rajtszámot választotta 2023-ra.

Amíg lesz 1% esélye a vb-címre, nem fog leállni

Ami Alonsót illeti, a spanyol veterán 41 évesen pályafutása 20. Forma-1-es idényének vág neki, és ismét egy olyan szezonnak néz elébe, amelyben józan számítások szerint nem lesz harcban a vb-címért. Ezt ő is tudja, de úgy van vele, hogy amíg lát bármennyi esélyt arra, hogy olyan csapatban vezethet, amely belátható időn belül elérheti ezt a célt, nem fog visszavonulni.

Alonso meglepődött és néhány titkos részletet is elárult, miután tesztelte Vettel autóját

„Imádom, amit csinálok. Természetesen szeretném, ha olyan autóm lenne, amelyikkel harcolhatok a világbajnoki címért, de ilyen csapatban nincs számomra hely. A piacon elérhető istállók közül az Aston Martin az egyik olyan csapat, amely két-három éven belül elérheti ezt. Az én koromban ez fontos, mert nem érek rá örökre. Amíg van egyetlen százalék esélye, hogy újra világbajnok legyek, folytatni fogom. És ha nem jön össze versenyzőként, akkor talán összejön egy autón kívüli szerepben. Ha úgy leszünk világbajnokok, az is elégedettséggel töltene el, mert elmondhatnám, hogy segítettem elérni ezt. Örömmel vágok bele egy új projektbe és segítek azt sikeressé tenni, amilyen hamar csak lehet” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

Az Aston Martin nagy változásokon megy át, hiszen új gyárat épít, amely 2024-re lesz teljesen kész. A silverstone-i istállóról már tudni, hogy a jövő évi autója nagyban más lesz az ideihez képest, és a csapat azt is elárulta (a mezőnyből elsőként), hogy mikor hull le a lepel Alonso és Lance Stroll 2023-as munkaeszközéről. A dátum 2023. február 13-a, ekkor pillanthatjuk meg először az AMR23-ast.

Friss