Luca Badoer olyan rekordokat tart a Forma-1-ben, amit senki sem szeretne. A születésnapját ma ünneplő olaszra a legtöbben úgy emlékeznek, mint a versenyzőre, aki tökutolsó volt a Ferrarival. Pedig a Schumacher-korszak sikercsapatának egyik fontos láncszeme ennél jóval többet érdemel.
Nem sokkal Felipe Massa 2009-es hungaroringi horrorbalesete után bombaként robbant a hír, hogy a Ferrari a 2006-os szezon végén visszavonult, azóta a maranellóiak tanácsadójaként tevékenykedő Michael Schumachert ültetné be a súlyos fejsérülést szenvedett, az évad hátralevő részére partvonalon kívülre került brazil helyére.
A hétszeres világbajnok izgatottan vetette bele magát a felkészülésbe, miközben hangsúlyozta, hogy a Ferrari iránti lojalitása vezérelte, amikor igent mondott a felkérésre, és közben természetesen nagyon várja már a kihívást. A szenzációs visszatérés azonban végül elmaradt, mert mint az a 2007-es Ferrarival Mugellóban tartott privát teszten kiderült, Schumacher év eleji motorbalesete során szerzett sérülései nem tették azt lehetővé. Az is csak ekkor vált világossá, hogy az akkor 40 esztendős német kis híján belehalt a bukásba.
Schumacher rosszul érintette, hogy nem tudott visszaülni a Ferrariba, de 2010-ben így is visszatért az F1-be a Mercedesszel
A Ferrari pedig ahelyett, hogy leigazolt volna valakit egy másik csapatból, vagy esetleg egy fiatal versenyzőt ültetett volna a nem kimondottan versenyképes F60-as modellbe, a tesztpilótájának szavazott bizalmat. De nem a Williamsnél 2003-ban és 2004-ben is sikeresen beugró Marc Genének, hanem a Forma-1-es autót legutóbb 2008-ban vezető, F1-es versenyhétvégén azelőtt az előző évezredben, 1999-ben rajthoz álló Luca Badoernek.
Ez természetesen gesztus volt a Scuderia részéről a Schumacher-korszak egyik háttérben dolgozó, sokszor elfeledett hősének, hiszen Badoer az 1997-es szezon óta volt a Ferrari tesztelője, és tesztkilométerek tízezreit pakolta bele a csapat autóiba a 2009-ben életbe lépő tesztkorlátozásig. Miután Schumacher 1999-es lábtörésekor igencsak érzékenyen érintette, hogy a Ferrari nem őt hívta be (akkor a Minardinál versenyzett), hanem egy „külsőst”, Mika Salót ültette Schumacher helyére, 2009-ben végre valóra válhatott az olasz pilóta álma. Csakhogy ebből az álomból hamarosan rémálom lett.
A 2009-es szezonra jelentősen megváltoztak az aerodinamikai szabályok és visszatértek a slick gumik, Badoer tehát semennyire sem támaszkodhatott a még az előző évben, a 2008-as autóval gyűjtött tapasztalataira, ráadásul egy utcai pályán, Valenciában kellett megismerkednie az általa soha korábban nem vezetett F60-assal.
Nem csoda, hogy az első szabadedzésen még a 19. helyen záró Timo Glock-tól is több mint egy másodpercet kapott, miközben a másik Ferrarit vezető Kimi Räikkönen közel 2,5 másodperccel verte őt el. Hogy az olasz mennyire be volt rozsdásodva, jól mutatta, hogy négyszer lépte át a bokszutcában a megengedett sebességet…
Miután az időmérőn is tökutolsó lett, és az előtte végző Jaime Alguersuaritól is 1,5 másodpercet kapott úgy, hogy az első helyezett Lewis Hamilton és a Toro Rosso spanyolja között csak 1,3 másodperc volt, Badoer a versenyen is leszerepelt. A Ferrari KERS-ének (abban az évben még nem volt minden autóban) köszönhetően a rajtnál feljött a 14. helyre, de az utolsó kört már utolsóként fejezte be, majd egy körös hátrányban utolsó lett, miközben Räikkönen a harmadik helyen ért célba.
És nemcsak lassú volt, hanem ügyetlenkedett is. A bokszkiállása után a bokszfalon ülő Michael Schumacher hitetlenkedésétől kisérve félreállt az egyik riválisa elől, mert azt hitte, hogy lekörözés következik, de a valóságban pozíciót engedett át. A leintés után pedig a Parc Fermében nem állt meg időben, és enyhén nekikoccant Adrian Sutil már leparkolt Force Indiájának.
A Ferrari ennek ellenére a soron következő Belga Nagydíjra is az autóban hagyta. Noha itt csak néhány tizedes lemaradással lett utolsó az időmérőn, és a futamot a győztes Räikkönennel azonos körben fejezte be, így is utolsó lett, több mint 50 másodperccel lemaradva az előtt célba érőtől.
Ezután már a maranellóiak lojalitása sem volt elegendő ahhoz, hogy Badoer több versenyen indulhasson, és a csapat lecserélte őt a Belga Nagydíjat a Force Indiával kis híján megnyerő Giancarlo Fisichellára. A legtöbb pontszerzés nélküli Forma-1-es rajt (50) és a legtöbb pontszerzés nélkül megtett versenykör (2364) rekordját tartó olasz pályafutása ezzel csúfos véget ért, és mivel sokszor tényleg igaz az a mondás, hogy „annyira vagy jó, mint amilyen jó volt az utolsó versenyed”, Badoert sokan elkönyvelték az F1 egyik legrosszabb versenyzőjének.
Fisichella sem ment semmire az F60-assal
Ezek a kijelentések azonban korántsem a valóságot tükrözik. Az egyaránt Forma-1-es futamgyőztessé váló Rubens Barrichellót, David Coulthardot és Olivier Panist is legyőző és 1992-ben Forma-3000-es bajnoki címet nyerő Badoer azon négy pilóta egyike, akik első nekifutásra bajnokok lettek az F3000-ben. Az ezután hozott döntése azonban alighanem az egész pályafutását meghatározta.
Az 1993-as szezonra – mint azt 2004-ben, az Autosportnak nyilatkozva elárulta – két csapat közül választhatott, ő pedig a Tyrrell helyett a Scuderia Italiához ment, mert úgy vélte, a Lola kasztni és a Ferrari motor ütős kombináció lesz. Nos, nagyon nem lett az (az autó csak azután látott először szélcsatornát, hogy papíron megtervezték azt), Badoer viszont ennek ellenére 8-6-ra legyőzte az időmérőkön a rutinos Michele Alboretót.
A Scueria Italiával az 1993-as Olasz Nagydíjon
A Scuderia Italia 1994-re egybeolvadt a Minardival, Badoert pedig lefokozták tesztpilótának, mielőtt 1995-ben, Alboreto visszavonulásával ismét lehetőséget kapott. 1996-ra a még a Minardinál is gyengébb Fortihoz került, és a szezont sem csinálhatta végig, mert az istálló tönkrement. Ez sem tett jót az olasz hírnevének, miközben a korábban legyőzött Barrichello a Jordannel, Coulthard pedig két, Williamsnél töltött szezon után már a McLarennel versenyzett.
Az olasz végül az 1999-es szezonra tudott visszatérni, amikor ismét a Minardinál kapott lehetőséget, miután a csapat nem tudott tehetős versenyzőt szerződtetni Gené mellé. Badoer 10-5-re verte az időmérőkön az újonc spanyolt, az Európa Nagydíjon pedig csupán 13 kör választotta el egy szenzációs negyedik helytől, de a váltója felmondta a szolgálatot.
A Minardival 1999-ben
Innentől kezdve kizárólag a Ferrari tesztpilótájaként tevékenykedett, évi 20-25 ezer kilométert pakolva a vörös autókba. És bár a teszteken rendszerint nem a leggyorsabb kör teljesítése a cél, elmondása alapján ezen a téren sem kellett szégyenkeznie Schumacherrel és Barrichellóval szemben. „Amikor tesztelsz, azt kell szem előtt kell tartanod, hogy mi a jó a csapatnak ahelyett, hogy milyen gyors vagy. Nem versenyzem Michaellel vagy Rubens-szel, de természetesen különleges lehetőségem van látni, hogy az idejeim hasonlóak az övéikhez, ami azt jelenti, hogy én is gyors pilóta vagyok.”
„Tesztpilótaként egyébként is gyorsnak kell lenned, máskülönben nem tapasztalod meg azt az autóban, amit ők. Ha egy másodperccel lassabb vagy a csapattársadnál, nem lehet ugyanaz az érzeted, és nem reprodukálhatod ugyanazokat a problémákat” – ecsetelte 2004-ben az Autosportnak.
Miután több ajánlatot is visszautasított a visszatérésre, mondván „hét év után is nagyon érzelmes minden alkalom, amikor beülök a Ferrariba”, 2009-ben méltón búcsúzhatott volna. És bár a teljesítménye elmaradt a várt szinttől, az őt váltó Giancarlo Fisichella mutatta meg, hogy Badoer korántsem volt annyira rossz.
A háromszoros futamgyőztes ugyanis nem tíz éves kihagyásból ült be az F60-asba, de így sem tudott összebarátkozni a nehezen vezethető masinával, és öt verseny során egyetlen pontot sem szerzett, miközben ő is rendre a mezőny második felében autózott. A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon pedig összehozta ugyanazt, amit korábban Badoer, és csupán az utolsó rajtkockát szerezte meg az időmérőn.
Talán, ha 1999-ben Salo helyett ő kap lehetőséget, Badoerre az F1 egyik kutyaütője helyett sokkal többen emlékeznének úgy, mint a pilótára, aki nem futotta be a tehetségének megfelelő karriert, de így is megmutatta, hogy jó autóval képes meghatározó teljesítményre amellett, hogy a Ferrari iránti hűsége és alázata a sportág egyik korszakos csapatának kulcsfigurájává tette.