2024. április 20. 17:13

KezdőlapF1Kínos baki a Red Bull bemutatóján - az F1 vezére inkább nem...

Kínos baki a Red Bull bemutatóján – az F1 vezére inkább nem állt színpadra

-

Nem elég, hogy a Red Bull a New Yorkban tartott autóbemutatóján megpróbálta eladni a tavalyi autóját az ideiként, még egy igencsak kínos baki is csúszott a prezentációba. A helyszínen tartózkodott ugyanis Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója, akit az F1-hez látszólag nem konyító amerikai műsorvezető fel is konferált a színpadra, az olasz sportvezető azonban nem jelent meg.

A Red Bull 2023-as „autóbemutatóját” látva nehéz volt eldönteni, hogy az energiaitalos csapat most a Forddal kötött partneri megállapodását, a 2023-as szezonját, vagy mindkettőt egyszerre akarja előtérbe helyezni, de végül talán inkább az utóbbin volt a nagyobb hangsúly, ami Max Verstappen szavain is érződött.

„Most 2026-ról és a Fordról beszélünk, de azt is hangsúlyozni szeretném, hogy jelenleg még a Hondával dolgozunk, és amit jelenleg csinálnak, az elképesztő. Nélkülük nem tudtuk volna elérni ezeket a sikereket – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. – Úgyhogy nagyon várjuk, hogy folytassuk ezt az együttműködést, és a lehető legtöbbet kihozzuk belőle a 2026-os váltás előtt.”

„Remélem, hogy minden simán fog menni. Tudjuk, hogy 2026 fontos és nehéz időszak lesz, mert az ember azt akarja, hogy minden készen álljon, és soha nincs elég idő teljesen felkészülni, de mindannyian nagyon izgatottak vagyunk” – utalt a Forddal közös együttműködésre a holland.

Chris Medland a Motorsport Magazine hasábjain arról értekezett, hogy a Red Bull nem a Ford-bejelentés miatt választotta az amerikai helyszínt, és már jóval az üzlet létrejötte előtt, a tavalyi USA Nagydíjon elkezdte tervezni a New York-i prezentációt. Ennek oka, hogy főszponzora, az Oracle amerikai, és az Egyesült Állomokból érkező hatalmas érdeklődés és befektetés eleve fontos piaccá teszi nekik az országot.

Red Bull Racing, bemutató, New York
A Red Bull idei festést viselő tavalyi autója, amit az idei RB19-esként prezentáltak Fotó: Mike Coppola/Getty Images for Oracle Red Bull Racing/FIA/Red Bull Content Pool

A Ford-együttműködéshez persze kapóra jött a helyszín, Medland szerint azonban a Red Bull egy külön eseményt akart a Times Square-en ennek a bejelentésnek, a nagy hideg és a felmerülő többletöltségek miatt ezt azonban végül lemondták, úgyhogy a Fordot valahogy be kellett szorítani a Hudson-folyó partján, a manhattani Classic Car Clubban tartott prezentációra.

Arra a prezentációra, amelynek fő témája a 2023-as szezon és az „új” autó, valamint a csapat új partnerei, többek között új ruhaszponzora voltak. A problémát pedig az okozta, hogy a Ford nyilván szerette volna, ha az egész rendezvény a 2026-os projektről szól, és miután körbejárták a közelgő új idényt, a színpadra meg is érkezett Jim Farley, a vállalat vezérigazgatója, hogy pózoljon egy kicsit a Honda-logós csapatpólót viselő versenyzőkkel.

Végül pedig a Ford, mint az F1-be érkező régi-új gyártó üdvözlésére New Yorkba utazott Domenicalit invitálták a színpadra, az F1 elnök-vezérigazgatója azonban nem jelent meg. Mint kiderült, az olasz ekkor éppen Medlandnak és a SiriusXM rádiónak nyilatkozott, és ő is meglepődött azon, hogy felkonferálták, korábban ugyanis jelezte, hogy mégsem szeretne színpadra állni, csak ez az üzenet valamiért nem ment át a moderátor felé.

Christian Horner, Jim Farley, Red Bull, Ford, New York
Christian Horner és Jim Farley Fotó: Mike Coppola/Getty Images for Oracle Red Bull Racing/FIA/Red Bull Content Pool

Domenicali döntésének oka teljesen érthető, hiszen miután látta, hogy az esemény nagyrészt a Red Bull 2023-as szezonjáról és terveiről szól, úgy döntött, hogy nem lenne helyénvaló szerepelnie, hiszen teljesen más egy érkező autógyár köszöntése, és az egyik csapat idényének promótálása. Utóbbinak alighanem a Mercedesnél és a Ferrarinál sem örültek volna.

A Red Bull tehát némileg lábon lőtte saját magát a bemutató és a bejelentés összevonásával, hiszen a Honda és a Ford közötti egyensúlyozás végül aligha tett jót bármelyik cégnek is.

Ettől még persze az istálló várhatóan az idén is ott lesz a szezon esélyesei között, és ahogy jön a többi csapatbemutató és elkezdődnek a tesztek, majd jön az első verseny, a nem éppen a legjobban sikerült New York-i prezentáció is gyorsan a múlt homályába vész.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss