2024. április 20. 18:09

KezdőlapF1Verstappen szárnyal, a Mercedes lerobbant – F1-es teszt 2. nap élőben

Verstappen szárnyal, a Mercedes lerobbant – F1-es teszt 2. nap élőben

-

Pénteken a Forma-1 bahreini tesztjének második napját rendezik meg Szahírban. Ezúttal 19 helyett csak 17 versenyző kap szerepet, bemutatkozik Sergio Pérez, és az Aston Martinnál is döntöttek a mai felállásról. Élő hírfolyamunkat az alábbi, folyamatosan frissülő cikkünkben követhetik a magyar idő szerint 8:00 és 17:30 között zajló eseményekről, tartsanak velünk!

Ezzel vége is a második tesztnapnak

Két perccel a vége előtt az FIA ismét a piros zászlós procedúrát tesztelni, úgyhogy a pályán levők szépen visszamennek a bokszba, és mivel közben lepörög az óra, már nem is jönnek ki onnan. Mi köszönjük a figyelmet, hamarosan külön cikkben jelentkezünk a nap összefoglalójával.

Az élen Csou zárt Verstappen és Alonso előtt, a legtöbb kört pedig Logan Sargeant tette meg.

  1. Zhou, Alfa Romeo, 1:31.610, C5 – 133 kör
  2. Verstappen, Red Bull, 1:31.650, C3 – 47 kör
  3. Alonso, Aston Martin, 1:32.205, C3 – 130 kör
  4. De Vries, AlphaTauri, 1:32.222, C5 – 74 kör
  5. Hulkenberg, Haas, 1:32.466, C4 – 68 kör
  6. Sainz, Ferrari, 1:32.486, C3 – 70 kör
  7. Sargeant, Williams, 1:32.549, C5 – 154 kör
  8. Leclerc, Ferrari, 1:32.725, C3 – 68 kör
  9. Piastri, McLaren, 1:33.175, C3 – 74 kör
  10. Gasly, Alpine, 1:33.186, C3 – 59 kör
  11. Magnussen, Haas, 1:33.442, C3 – 67 kör
  12. Ocon, Alpine, 1:33.490, C3 – 49 kör
  13. Russell, Mercedes, 1:33.654, C3 – 26 kör
  14. Perez, Red Bull, 1:33.751, Proto – 76 kör
  15. Hamilton, Mercedes, 1:33.954, C3 – 72 kör
  16. Norris, McLaren, 1:35.522, C2 – 65 kör
  17. Tsunoda, AlphaTauri, 1:35.708, C2 – 85 kör

Ezúttal sikerült elrajtolni

Mint kiderült, az idén más procedúra van érvényben a teszten, és a versenyzők nem indulhatnak el egyszerre a piros lámpák kialvásakor, hanem csak akkor, ha az előttük levő is elindult. Ezt délelőtt Sainz és Hamilton valamiért nem tudta, ezért mentek neki majdnem az előttük levőnek.

Még 8 percük van a pilótáknak

Már nincs érvényben a piros zászló, hatan pedig ki is jöttek. Az FIA pedig közben meg is jelenítette az üzenetet, hogy rajtgyakorlat következik. Reméljük, ezúttal szervezettebb lesz, mint a délelőtti etap végén.

Rajtbaleset egy teszten? – Bahreinben majdnem összehozták (videó)

Csou viszont tényleg lerobbant

Miközben beléptünk az utolsó negyed órába, és az FIA elkezdte tesztelni a rendszereit (sárga zászló, VSC, majd piros), az éllovas Csou nem tudta elvégezni a rajtgyakorlatot a bokszutca végén, úgyhogy a csapatnak kellett érte mennie, és visszatolnia őt a garázsba. Az ismétlés alapján nem tudta egyesbe tenni az autót, majd inkább leállította az egészet.

A Williams is megadta magát?

Elsőre úgy tűnt, hogy igen, Sargeant ugyais megállt a garázs előtt, és kiszállt az autóból, de vélhetően csak gyakorlatról van szó, és a csapat azt próbálja, mi a teendő abban az esetben, ha ERS-probléma lép fel. Sargeant nagyon akkurátusan, páros lábbal ugrott le a kasztniról, a szerelők pedig gumikesztyűkben nézték végig az egészet.

Komoly bajban az Alpine

Sam Collins, az F1 TV riportere arról számolt be, hogy az Alpine-nak rendre gondjai akadnak azzal, hogy kerékcsere gyakorlásnál levegyék a hátsó kerekeket. A csapat jelenleg is vizsgálja, hogy mi lehet a probléma, de elég komolynak tűnik. Folyamatosan nézik a saját felvételeiket a legutóbbi kiállásról, és a garázsban vizsgálják az autó hátulját.

17:00 – Fél órával a vége előtt Csou az élen!

Az Alfa Romeo kínai versenyzője Sargeant után ma a második pilóta, akinek feltették a C5-ös, azaz a leglágyabb gumit, amin egyéni legjobb első, valamint abszolút legjobb második és harmadik szektort repesztett, és 4 századdal megelőzte Max Verstappent. Az ideje: 1:31.610.

Leclerc versenyt szimulál, így alakult az első etapja 

Úgy tűnik, hogy a Ferrari ma sem megy lágy gumis köröket, Leclerc ugyanis serényen köröz jelenleg is megtankolt autóval. Russell megállása nem jött neki jól, hiszen félbe kellett szakítania az első etapját, de aztán folytatta. Így alakultak a körei a C3-as keveréken:

16:49 – Csou is odalépett, feljött a harmadik helyre

Persze ehhez neki is kellett egy szett C4-es gumira. 1:32.214-es ideje csak 9 ezreddel maradt el Alonso C3-as idejétől.

16:43 – Alonso visszavette a második helyet

C3-as gumin futott egy 1:32.205-ös időt a kétszeres világbajnok, 17 ezredet adva De Vries-nek.

16:36 – De Vries javított

Új C4-es keveréken ment újabb gyorskört az Alpha Tauri hollandja, és közel 2 tizedet faragott az idejéből, 1:32.222-re gyorsulva. Ezzel most Verstappentől 572 ezreddel elmaradva foglalja el a második helyet.

Valószínűleg ma már nem látjuk Russellt

A Mercedes megerősítette, hogy hidraulikai hiba miatt kellett félreállnia a britnek, és azt mondták, „nagyon valószínűtlen”, hogy ma még pályára tudnak lépni.

16:30 – Jönnek a lágy gumis körök?

De Vries az imént megkapta a C4-es keveréket, és 1:32.403-mal fel is jött vele a második helyre, Verstappen mögé. Ez azt jelenti, hogy ő és Hülkenberg ment eddig C4-essel, Sargeant pedig C5-össel.

Íme az állás egy órával a kockás zászló előtt:

  1. Verstappen, Red Bull, 1:31.650, C3 – 26 kör
  2. De Vries, AlphaTauri, 1:32.403, C5 – 52 kör
  3. Alonso, Aston Martin, 1:32.429, C3 – 118 kör
  4. Hülkenberg, Haas, 1:32.466, C4 – 47 kör
  5. Sainz, Ferrari, 1:32.486, C3 – 70 kör
  6. Sargeant, Williams, 1:32.549, C5 – 134 kör
  7. Leclerc, Ferrari, 1:32.725, C3 – 36 kör
  8. Zhou, Alfa Romeo, 1:33.170, Proto – 119 kör
  9. Piastri, McLaren, 1:33.175, C3 – 43 kör
  10. Gasly, Alpine, 1:33.463, C3 – 35 kör
  11. Magnussen, Haas, 1:33.442, C3 – 67 kör
  12. Ocon, Alpine, 1:33.490, C3 – 49 kör
  13. Russell, Mercedes, 1:33.654, C3 – 26 kör
  14. Perez, Red Bull, 1:33.751, Proto – 76 kör
  15. Hamilton, Mercedes, 1:33.954, C3 – 72 kör
  16. Norris, McLaren, 1:35.522, C2 – 65 kör
  17. Tsunoda, AlphaTauri, 1:35.708, C2 – 85 kör

16:27 – A Mercedes még csak most ért vissza a garázsba 

A szerelők jelenleg a bokszutcában tolják a letakart W14-est, ami alig több mint egy órával a tesztnap vége előtt ér csak vissza, hogy megvizsgálhassák, mi romlott el rajta.

16:23 – Alonso feljött a második helyre

Új C3-as gumin 1:32.429-et ért el a spanyol, ami 779 ezreddel marad el Verstappentől, de a második pozícióba így is elégnek bizonyult.

16:20 – De Vries már javított is

1:33.145-tel a 12.-ről a 7. helyre ugrott fel a holland C3-as gumin, hátránya 1,5 másodperc Verstappen mögött.

16:14 – Megtörtént a takarítás, folytatódhat a teszt

A Mercedest ezekben a pillanatokban szállítják vissza a bokszba, de mivel ezt nem a pályán teszik, már meg is kapták a zöld zászlót a többiek, Hülkenberg, Csou, Piastri és De Vries pedig már ki is jött.

16:10 – Végre tréleren a Mercedes

Mostanáig tartott gondosan becsomagolni a kocsi alját is, hogy végre fel lehessen azt emelni a teherautóra. Most éppen rögzítik, hogy ne guruljon le, és remélhetőleg hamarosan elindulnak vele vissza a bokszutcába, hogy folytatódhasson a teszt.

A letakart W14-es

16:01 – Várják a szerelőket

Az autó továbbra is áll a pálya szélén, Russell meg mellette, miközben a csapat néhány tagja már úton van a ponyvával, hogy letakarja a W14-est, mielőtt teherautóra rakják.

15:54 – Piros zászló, lerobbant a Mercedes!

Itt a lassan két teljes napnyi tesztelés második piros zászlós megszakítása, ezúttal George Russell miatt, aki alatt már a négyes kanyarba lelassult az autó, majd elgurult a tízes kanyarig, és ott félreállt. A kormánykijelzője alapján hidraulikai hiba lépett fel, ami miatt elment a szervo, a kuplung és a váltó is.

Lehet, hogy ma már nem látjuk pályán a Mercedest.

15:52 – Ketten is javítottak

Előbb a pályára nemrég visszatérő Gasly futott 1:33.186-ot, és maradt a kilencedik, majd jött De Vries, és 1:33.603-mal feljött a 12. helyre.

15:45 – Így állnak jelenleg megtett körök alapján a csapatok

Williams: 120
Aston Martin: 110
Alfa Romeo: 107
Haas: 102
McLaren: 99
Red Bull: 94
Mercedes: 93
Ferrari: 
92
Alpine: 74

Alonso megtankolt autós etapokat teljesít

Korábbi C3-as keverékkel teljesített körei után itt van két egymást követő C2-es etap is a spanyoltól. Ezek már jóval egyenletesebb körök voltak.

Nagy munka zajlik a Red Bullnál

A csapat elhúzta a paravánokat a garázs előtt, ami csak abban az esetben engedélyezett, ha lekerül a padlólemez az autóról. Azt pedig akkor szokták levenni, ha az erőforráshoz vagy a váltóhoz akarnak hozzáférni, esetleg levenni azt a kasztniról.

Hogy valamilyen. megbízhatósági problémáról van-e szó, vagy tervezett változtatás, azt nem tudni, mindenesetre Verstappen eddig csak 18 kört tett meg Pérez délelőtti 76 köre ellenében.

15:28 – Piastri javított

A McLarennek egyelőre ez a napja sem valami fényes, de legalább már lassan 100 körnél járnak. Az ausztrál újonc az imént C3-as gumin ment egy 1:33.175-ös kört, amivel a 8. helyre ugrott fel.

15:15 – Így állunk 6 és negyed órányi tesztelés után (még két óra és 15 perc van hátra a mai napból)

  1. Verstappen, Red Bull, 1:31.650, C3 – 18 kör
  2. Hülkenberg, Haas, 1:32.466, C4 – 27 kör
  3. Sainz, Ferrari, 1:32.486, C3 – 70 kör
  4. Sargeant, Williams, 1:32.549, C5 – 105 kör
  5. Leclerc, Ferrari, 1:32.725, C3 – 22 kör
  6. Alonso, Aston Martin, 1:32.969, C3 – 98 kör
  7. Zhou, Alfa Romeo, 1:33.170, Proto – 92 kör
  8. Gasly, Alpine, 1:33.463, C3 – 25 kör
  9. Magnussen, Haas, 1:33.442, C3 – 67 kör
  10. Ocon, Alpine, 1:33.490, C3 – 49 kör
  11. Russell, Mercedes, 1:33.654, C3 – 20 kör
  12. Perez, Red Bull, 1:33.751, Proto – 76 kör
  13. Piastri, McLaren, 1:33.878, C3 – 31 kör
  14. Hamilton, Mercedes, 1:33.954, C3 – 72 kör
  15. De Vries, AlphaTauri, 1:34.425, C3 – 36 kör
  16. Norris, McLaren, 1:35.522s, C2 – 65 kör
  17. Tsunoda, AlphaTauri, 1:35.708s, C2 – 85 kör

A Williams eddig a legszorgosabb

Logan Sargeant az imént átlépte a 100 körös határt, amit nemhogy az első pilótaként (Alonsónak és Csounak lett volna még reális esélye erre, hiszen ők tesztelnek még egész nap) tett meg ma, hanem a Williams lett az első istálló, amely eljutott idáig. Vajon a nap végén is az ő nevük mellett áll majd a legtöbb kör?

Drugovic holnap ismét tesztel

Az Aston Martin időközben megerősítette, hogy a teszt és tartalékpilóta Felipe Drugovich holnap délelőtt ismét autóba ül, majd délután Fernando Alonso zárja a tesztet. Ez is arra utal, hogy Lance Stroll nem biztos, hogy felépül a biciklibalesetben szerzett sérüléseiből a szezonnyitóig, és ez esetben a brazil foglalhatja el a helyét.

15:03 – Leclerc az utolsó szektorban javított

A Ferrarinál egy-egy körös etapokat mennek, és szinte biztosan nem kevés üzemanyaggal, Leclerc ugyanis hiába autózott a határon, legutóbbi C3-as körében is 1,3 másodperccel elmaradt Verstappentől, az utolsó szektorba viszont megfutotta eddig legjobbját.

14:58 – Hülkenberg lenyomta a Ferrarikat

Ismét a C4-es gumin jött ki a német, és ezúttal még jobb időt ért el: 1:32.466-tal feljött Verstappen mögé a második helyre. Azért így is több mint 8 tizedre van, és eggyel lágyabb keveréken is érte el a legjobbját, amellyel Sainznak 2 századot, a harmadik helyezett Sargeantnak 93 ezredet, Leclerc-nek pedig két és fél tizedet adott.

14:46 – Leclerc is próbálkozik

Megint megjelent a pályán a Ferrari, Leclerc pedig C3-ason egyéni legjobb első és utolsó szektort autózott, de a középsőben sokat veszített, így nem tudott javítani. Köre 1,5 másodperccel maradt el Verstappen legjobbjától.

14:43 – Verstappen bekezdett, de aztán hibázott

Lila első szektorral indított C3-as keveréken a holland (ebben szerepe lehet annak is, hogy nagyon kiszélesítette a 4-es kanyart, amiért versenyhétvégén törölnék az idejét), de a 8-as kanyart elrontotta, így a második mért ponton már 6 tized volt a hátránya saját legjobbjához képest, végül pedig több mint 8 tizedes lemaradással fejezte be a körét.

14:38 – Hülkenbergnek feltették az egyik lágy keveréket

Egészen pontosan a C4-eset, amit rajta kívül senki nem használt ma, és C3-asnál lágyabbal is csak Sargeant ment (C5). Az F1-be visszatérő német 1:33.193-at repesztett, amivel feljött a 7. helyre, közvetlenül a C3-ason délelőtt 1:33.442-t futó csapattársa elé.

Alonso hosszabb etapot teljesített

Az egész nap vezető spanyol a C3-as keveréken körözött, az idejeiben pedig elég jelentős visszaesés figyelhető meg.

Leclerc alatt eléggé ideges a Ferrari

Kijött egy újabb mért körre C3-ason, az autó viselkedésén pedig látszott, hogy forszírozza, de a második mért ponton már 1,5 másodperc volt a hátránya, úgyhogy inkább nem fejezte be a kört, és visszatért a bokszba.

14:28 – Russell feljebb kapaszkodott

A C3-as gumin ért el 1:33.738-as időt, amivel Hamiltont és Pérezt is megelőzte, és feljött a 10. helyre. Hátránya 2 másodperc Verstappenhez képest.

14:25 – Leclerc is feltette a C3-ast, de egy másodpercet kapott Verstappentől

Eddig a C2-es keveréket használta a monacói, aki az imént jött ki a bokszból, és első mért körében 1:32.549-et autózott, amivel feljött a negyedik helyre, de Verstappentől így is 1 másodpercre van.

14:15 – Így állunk 5 és negyed órányi tesztelés után

Eltelt a délutáni 4 és negyed órás etapból az első, Verstappen vezet az összesítésben Sainz és Sargeant előtte. Íme a sorrend:

  1. Verstappen, Red Bull, 1:31.650, C3 – 12 kör
  2. Sainz, Ferrari, 1:32.486, C3 – 70 kör
  3. Sargeant, Williams, 1:32.549, C5 – 85 kör
  4. Alonso, Aston Martin, 1:32.969, C3 – 68 kör
  5. Zhou, Alfa Romeo, 1:33.170, Proto – 59 kör
  6. Magnussen, Haas, 1:33.442, C3 – 67 kör
  7. Ocon, Alpine, 1:33.490, C3 – 49 kör
  8. Gasly, Alpine, 1:33.508 – 11 kör
  9. Perez, Red Bull, 1:33.751, Proto – 76 kör
  10. Hamilton, Mercedes, 1:33.954, C3 – 72 kör
  11. Leclerc, Ferrari, 1:34.507, C2 – 9 kör
  12. Hülkenberg, Haas, 1:35.042, C2 – 9 kör
  13. De Vries, AlphaTauri, 1:35.259, C3 – 20 kör
  14. Norris, McLaren, 1:35.522, C2 – 65 kör
  15. Tsunoda, AlphaTauri, 1:35.708, C2 – 85 kör
  16. Piastri, McLaren, 1:36.394s, C3 – 13 kör
  17. Russell, Mercedes, 1:38.495s, C3 – 6 kör

14:11 – Verstappen ismét jött, és ismét javított

Három lila szektor után több mint 2 tizedet faragott le az eddigi legjobbjából új C3-as gumin, és már 1:31.863-mal vezet. Miután befejezte a kört, azt jelentette, hogy valami mozog a pilótafülkében, úgyhogy visszatér a bokszba.

Előnye már 836 ezred Sainz délelőtti etalonjával szemben.

Hűl a levegő

Ahogy megy le a nap Bahreinben, úgy lesz egyre hűvösebb, ami kedvezhet a köridőknek (persze, ha nem letekert motorral és/vagy megtankolt autóval köröz valaki), viszont egyelőre még azért igen meleg van, az aszfalt hőmérséklete 38,5, a levegőé 29,1 fok.

Leclerc azért javított 1:34.272-re, de maradt a 10. helyen.

13:45 – Mindenkinek van már mért köre

Gasly, Hülkenberg és Russell csak az imént érkezett meg a pályára, és mivel mindhárman tettek meg egy-egy mért kört, már nincs olyan, ma tesztelő pilóta, akinek nem áll időeredmény a neve mellett.

A délután kezdők közül Verstappen az 1., Leclerc a 10., Hülkenberg a 11., Gasly a 14., Piastri a 15., De Vries a 16., Russell a 17. helyen áll.

13:44 – Verstappen a hét eddigi legjobbjával átvette a vezetést

Egy kis szünet után ismét pályán a holland, aki most C3-as gumin jelent meg, és első nekifutásra bement 1:32 alá, hogy 1:31.863-mal több mint 6 tizedet adjon a legjobbját ugyanilyen keveréken autózó Sainznak. Meggyőző teljesítmény a Red Bulltól.

13:28 – Verstappen tovább gyorsult

Töltőkörök után ismét repesztett egy mért kört a holland, és 1:32.519-re javított, amivel már csak 33 ezredre van Sainztól. Közben Leclerc is megkezdte a munkát, 1:34.507-et ment C2-es gumin, és a 10. helyre iratkozott fel. Verstappen az utóbbi mért köre után visszatért a bokszba.

13:21 – Verstappen rögtön 3. idővel kezdett

Csak Csou és a holland vannak a pályán, utóbbi pedig rögtön a mai első mért körében  1:32.815-öt repesztett C3-as prototípus gumikon, amivel 329 ezreddel maradt el Sainz délelőtti körétől, de Péreznél közel egy másodperccel gyorsabb volt. A kétszeres világbajnok 22 ezreddel a saját tegnapi idejét is megdöntötte.

Több helyen is változik a felállás

Csal Csou, Alonso és Sargeant folytatja a munkát a délelőtt is körözők közül, ami azt jelenti, hogy a Red Bullnál Max Verstappen, a Ferrarinál Charles Leclerc, a Mercedesnél George Russell, az Alpine-nál Pierre Gasly, a McLarennél Oscar Piastri, a Haasnál Nico Hülkenberg, az Alpha Taurinál pedig Nyck de Vries veszi át a volánt.

13:15 – Elindult a délutáni szakasz

Zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, és Csou Kuan-jü az Alfa Romeóval már ki is hajtott a pályára.

13:05 – Ez történt eddig

Már csak tíz perc, és folytatódik a tesztelés a délutáni etappal. Addig is alább elolvashatják a délelőtt összefoglalóját:

A Ferrari volt a leggyorsabb, Hamilton autóját javítani kellett – bahreini teszt 2. nap, délelőtt

Negyed 2-kor jön a folytatás

Addig búcsúzunk, de hamarosan jelentkezünk a délelőtti események összefoglalójával.

A délelőtti végeredmény

  1. Sainz, Ferrari, 1:32.486 – 70 kör
  2. Sargeant, Williams, 1:32.666 – 74 kör
  3. Alonso, Aston Martin, 1:32.969 – 64 kör
  4. Csou, Alfa Romeo, 1:33.170 – 43 kör
  5. Magnussen, Haas, 1:33.442 – 67 kör
  6. Ocon, Alpine, 1:33.490 – 49 kör
  7. Pérez, Red Bull, 1:33.751 – 76 kör
  8. Hamilton, Mercedes, 1:33.954 – 72 kör
  9. Norris, McLaren, 1:35.522 – 65 kör
  10. Cunoda, AlphaTauri, 1:37.687 – 86 kör

12:13 – Káoszba fulladt a rajt

Most már tényleg elindították a mezőnyt, de valami nem volt rendben. Az élről induló Magnussen annak rendje és módja szerint elment, és erre készült a hátrébbról kezdő Sainz és Hamilton is, ám a többiek a rajtrácson maradtak. A spanyol pilóta örülhet, hogy nem ment neki Norrisnak. Végül mindannyian eljöttek, és hivatalosan piros zászlóval ért véget a délelőtt.

12:10 – Itt a szezon első rajtja

A pilóták felálltak a rajtrácsra, hogy gyakorolják a procedúrát. Végül a sárga fények jelentek meg a kijelzőn, ami normál körülmények között azt jelentené, hogy még egy felvezető körre szükség van, de most vélhetően szándékos volt az FIA részéről.

12:00 – A Ferrari maradt az élen

Sainz továbbra is 1:32.48 másodperces idővel vezet, de Sargeant minimálisra csökkentette a különbséget, igaz, lágyabb abroncsokon. A következő 15 percben már nem sok lehetőség lesz a javításra, ugyanis megkezdődött az FIA tesztje, ami a dupla sárga zászlós fázisokra és a virtuális biztonsági autóra vonatkozó sebességkorlátozást illeti.

  1. Sainz, Ferrari, 1:32.486 – 66 kör
  2. Sargeant, Williams, 1:32.666 – 70 kör
  3. Alonso, Aston Martin, 1:32.969 – 64 kör
  4. Csou, Alfa Romeo, 1:33.170 – 39 kör
  5. Magnussen, Haas, 1:33.442 – 63 kör
  6. Ocon, Alpine, 1:33.490 – 45 kör
  7. Pérez, Red Bull, 1:33.751 – 76 kör
  8. Hamilton, Mercedes, 1:33.954 – 68 kör
  9. Norris, McLaren, 1:35.522 – 62 kör
  10. Cunoda, AlphaTauri, 1:37.687 – 85 kör

11:56 – Tovább csökkent Sainz előnye

Sargeant mindössze 63 ezredre csökkentette hátrányát a spanyol pilótával szemben. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy továbbra is két fokozattal lágyabb abroncsokon tette mindezt, így ezt az eredményt érdemes a helyén kezelni.

Nincs több pattogás a Mercedesnél

Mindezt a brackley-iek csapatfőnöke, Toto Wolff jelentette ki az F1TV-nek. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne arrafelé: az osztrák üzletember elárulta, a hátsó tapadással nem elégedettek, és ezt meg kell oldaniuk. Ami a riválisokat illeti, a Red Bullt és a Ferrarit is gyorsnak tartja, de ennél mélyebb fejtegetésbe nem ment bele az erőviszonyokat illetően.

11:48 – Egyre közelebb kerül Sainzhoz az újonc

Sargeant tovább gyorsult, és már csak 18 századdal volt lassabb Sainznál. Igaz, mindezt továbbra is a C5-ösökön autózik, amelyek nem kapnak szerepet a következő hétvégén.

Íme a Ferrari hosszú etapja

Az alábbi tweetben Sainz hosszú etapjának körei láthatóak. A spanyol versenyző sokkal lassabb volt, mint tegnap Verstappen, de ennek nincs jelentősége, hiszen ezek a körülmények nem reprezentatívak a jövő heti futam szempontjából.

11:32 – A Williams újonca Alonsót is felülmúlta

1:32.968-as idejének köszönhetően már csak Sainz van előtte, akitől 482 ezreddel marad el. A dolog „szépséghibája”, hogy Sargeant a C5-ös, azaz a leglágyabb keverékeken futotta ezt az időt, csakúgy, mint tegnap Alexander Albon. A többiek ellenben a C3-as abroncsokon autózták eddigi leggyorsabb körüket.

11:18 – Hamilton megint csak minimális mértékben javított

Hiába gyorsult, csupán 1,468 ezredre csökkentette lemaradását, miután nemrég visszatért a pályára, így maradt a nyolcadik pozícióban. Cunoda ugyancsak gyorsult, de ő és Norris még mindig nagyon távol vannak a többiektől, vagyis még közel sem voltak a maximumon.

11:10 – Sokat javított a Williams

Sargeant 1:33.368-at autózott a C3-asokon, amivel több mint 7 tizeddel megjavította eddigi legjobbját. Ennek köszönhetően felugrott a negyedik helyre, lemaradását pedig 882 ezredre csökkentette. A Williams tegnap is a középmezőny elejében zárt, persze nem biztos, hogy tényleg ez a valós helyük az erősorrendben.

Hamiltonnak tapadási gondjai voltak

Az Autosport jelentése szerint a hétszeres világbajnok legutóbbi etapja során igencsak küszködött a tapadással, és ez többször is szemmel látható volt. Nemrég visszatért a bokszba, és vélhetően módosítanak a beállításokon. Csou Alfa Romeóját leállították, és szintén szerelik.

11:00 – Az élen a helyzet változatlan

Nem sok mozgás volt az elején az elmúlt órában, mivel a csapatok inkább hosszú etapokat futottak. Sainz továbbra is 1:32.486-tal vezet, 483 ezreddel megelőzve Alonsót. Mindeközben a Williamsnél a kerékagyat szerelik Sargeant autóján, és elképzelhető, hogy nála is fékprobléma lépett fel. 1 óra 15 perc van hátra a délelőtti programból.

  1. Sainz, Ferrari, 1:32.486 – 40 kör
  2. Alonso, Aston Martin, 1:32.969 – 34 kör
  3. Csou, Alfa Romeo, 1:33.170 – 30 kör
  4. Magnussen, Haas, 1:33.442 – 41 kör
  5. Ocon, Alpine, 1:33.490 – 33 kör
  6. Pérez, Red Bull, 1:33.751 – 60 kör
  7. Sargeant, Williams, 1:34.084 – 50 kör
  8. Hamilton, Mercedes, 1:34.094 – 49 kör
  9. Norris, McLaren, 1:35.522 – 42 kör
  10. Cunoda, AlphaTauri, 1:37.687 – 68 kör

10:44 – Hamilton továbbra is lassú

Bár javított, lemaradása még mindig 1,608 másodperc, és maradt a nyolcadik helyen. Persze természetesen ez nem a Mercedes valós tempóját jelenti, de nem tudni, hogy pontosan mi az oka annak, hogy nem tud előrébb kerülni.

10:40 – Alonso ismét második

Az Aston Martin versenyzője újra javított, így visszavette a második pozíciót Sainz mögött. A kétszeres F1-es világbajnok 483 ezreddel maradt el honfitársától a C3-asokon. Pérez eközben elfékezte magát, és szélesre sodródott, a mexikói pilóta továbbra is a hatodik helyet foglalja el.

10:27 – Az újonc megelőzte Hamiltont

Sargeant feljött a hetedik helyre, 1,598 másodperces lemaradással Sainz mögött, amivel a Mercedes pilótája elé került. A hétszeres világbajnok nemrég szélesre futott, aminek következtében autója megsérült, de a Mercedes viszonylag hamar meg tudta javítani a versenygépet.

Stroll állítólag nem épül fel időben

Albert Fabrega spanyol újságíró elárulta, forrásai szerint a kanadai pilóta nem lesz ott a jövő heti szezonnyitón. Mint ismert, a kanadai versenyzőről hétfőn derült ki, hogy kerékpárbalesetet szenvedett, de ő és az Aston Martin is azt kommunikálta, hogy ott akar lenni a Bahreini Nagydíjon. Kérdés, hogy ha valóban nem tud indulni, akkor Drugovich vagy Vandoorne fogja helyettesíteni.

10:11 – Hamilton javított, Norris kiszállt

A hétszeres világbajnok 1,692 másodpercre csökkentette lemaradását, de így is maradt a hetedik helyen. Eközben a McLarent megint szerelni kell, Norris el is hagyta az autót. Eddig úgy tűnik, hogy az MCL60-assal koránt sincs minden rendben, kérdés, hogy a problémát mennyi idő megoldani.

10:00 – Sainz nagy különbséggel áll az élen

Két óra elteltével a spanyol pilóta vezet, 684 ezreddel megelőzve Csout, és további 12-vel Alonsót. Magnussen az imént visszaelőzte Ocont, így ő áll a negyedik pozícióban, míg az Alpine versenyzőjét Pérez követi. A mögöttük lévő sorrend nem releváns, hiszen a többiek nem autóztak érdemi időt.

  1. Sainz, Ferrari, 1:32.486 – 23 kör
  2. Csou, Alfa Romeo, 1:33.170 – 30 kör
  3. Alonso, Aston Martin, 1:33.182 – 20 kör
  4. Magnussen, Haas, 1:33.442 – 27 kör
  5. Ocon, Alpine, 1:33.490 – 28 kör
  6. Pérez, Red Bull, 1:33.751 – 24 kör
  7. Hamilton, Mercedes, 1:34.575 – 26 kör
  8. Sargeant, Williams, 1:35.113 – 30 kör
  9. Norris, McLaren, 1:35.528 – 26 kör
  10. Cunoda, AlphaTauri, 1:37.928 – 44 kör

9:55 – Megérkezett az Alpine

Ocon a negyedik pozícióba jött fel, de az ő lemaradása már 1 másodperc feletti Sainzhoz képest. Az Alpine tegnap nem kezdett biztatóan, és a helyszínen lévőket sem győzte meg igazán, igaz, a francia pilóta csapattársa, Pierre Gasly elégedetten nyilatkozott a csütörtök délelőtti etapja után.

9:47 – újabb versenyző futott gyorskört

Csou három zöld szektorral feljött a második pozícióba, de lemaradása így is jelentős, 684 ezred Sainzcal szemben. A kínai pilóta a C3-asokon futó többséggel ellentétben a prototípus abroncsokon érte el 1:33.170-es idejét.

Leclerc optimista

A monacói pilóta az F1TV-nek nyilatkozva elárulta, tegnap még leginkább csak arra koncentráltak, hogy minden megfelelően működik-e, ma viszont már jobban fókuszálnak a beállításokra. Bár a tesztekből nem lehet kiindulni, hiszen ebből a szempontból tavaly is kiválóan szerepeltek az előszezonban, de úgy véli, a megbízhatóság terén sikerült előrelépniük. Leclerc hozzátette, nem foglalkozik azzal, hogy a Red Bull minden téren erősnek tűnik.

9:29 – Sainz növelte előnyét

A Ferrari versenyzője 167 ezreddel javított eddigi legjobb idején, így jelenleg 792 ezreddel vezet Alonso előtt. Magnussen szintén gyorsult, de lemaradása továbbra is 1,207 másodperc. Továbbra is ők hárman, valamint Pérez autózott eddig (viszonylag) értékelhető időt, a többiek más programon vannak.

Hihetetlen ez a megbízhatóság

Az Autosport tudósításában emelték ki, hogy elképesztően megbízhatóak az autók. Eddig mindössze egyetlen piros zászló volt, az is még az első nap legelején, amikor Drugovich alatt megállt az autó. Pedig a teszteken finoman szólva sem ehhez vagyunk hozzászokva, hiszen általában ekkor még gyakoriak a gyerekbetegségek.

9:11 – Alonso ezúttal jelentősen elmaradt a leggyorsabbtól

Az Aston Martin versenyzője feljött a második helyre, ám ezúttal jelentős mértékben elmarad az aktuálisan élen állótól, aki jelen esetben honfitársa, Sainz. Egészen pontosan 625 ezred a különbség a két spanyol pilóta köre között, de ez a későbbiekben alighanem változni fog.

9:01 – Sainzé a teszt eddigi legjobb ideje

Alig telt el az első óra, a spanyol pilóta megjavította Verstappen tegnapi idejét, hiszen 1:32.653 másodperc alatt ért körbe. Ezzel 1,057 másodperccel vezet Magnussen előtt, és megmutatta, hogy a csütörtöki körök még bőven nem a maximumot jelentik. Igaz, ez minden bizonnyal a mai időkről is elmondható lesz.

9:00 – Egyelőre csak ketten autóztak értékelhető időt

Magnussen 1:33.710 másodperccel vezet, 41 ezreddel megelőzve Pérezt. A többiek egyelőre messze elmaradnak tőlük, de szinte biztos, hogy a következő bő 3 órában mindenki javítani fog.

  1. Magnussen, Haas, 1:33.710 – 13 kör
  2. Pérez, Red Bull, 1:33.751 – 11 kör
  3. Ocon, Alpine, 1:35.327 – 14 kör
  4. Sainz, Ferrari, 1:35.547 – 11 kör
  5. Alonso, Aston Martin, 1:35.823 – 12 kör
  6. Norris, McLaren, 1:36.019 – 8 kör
  7. Csou, Alfa Romeo, 1:36.206 – 11 kör
  8. Hamilton, Mercedes, 1:37.070 – 11 kör
  9. Cunoda, AlphaTauri, 1:43.615 – 9 kör
  10. Sargeant, Williams, idő nélkül – 8 kör

8:53 – Pérez nem tudta megelőzni a Haast

Az elmúlt percekben időről időre jöttek a javítások, de ezek még mindig nem jelentettek érdemi köridőt. A mexikói pilóta azonban most csatlakozott Magnussenhez, igaz, felülmúlni nem tudta, hiszen 41 ezreddel elmaradt tőle. Persze azért a Red Bull szinte biztosan fog még gyorsulni a mai nap egyben vélhetően a mai délelőtt folyamán.

Ismét gondok a McLarennél?

Norris autóján megint dolgozni kellett, ezúttal a motorborítás környékén dolgoznak. A McLaren pilótája eddig csupán 5 kört tett meg, ami a mezőnyből a legkevesebb, igaz, jelentősen még nem lóg ki lefelé. Könnyen lehet azonban, hogy most csak beállításmódosításról volt szó, mivel a brit versenyző visszatért a pályára.

8:37 – Kiürült a pálya

Egészen mostanáig mindenki a garázsban tartózkodott, de Sainz az imént visszatért a pályára. A spanyol pilóta egyébként nemrég feljött a második pozícióba, de továbbra is Magnussen az egyetlen, aki érdemi körrel rendelkezik. Ocon szintén kijött a bokszból, meglátjuk, hogy a következő percekben javít-e bármelyikük.

8:21 – Itt az első értékelhető kör

Magnussen már valóban gyorskört futott, legalábbis a mostani lépték szerint mindenképpen. A Haas pilótája három lila szektort autózva 1:33.710 másodpercnél állt meg, amivel egyébként több mint 1 másodperccel túlszárnyalta tegnapi önmagát, és 873 ezreddel maradt el Verstappen legjobb körétől.

8:10 – Mindenki megjelent a pályán

Legalábbis az a tíz versenyző, akinek ki kellett jönnie a garázsból, az ki is jött. Utolsóként Hamilton tette meg ezt a C3-as abroncsokon. A hétszeres világbajnok szélesre futott a 10-es kanyarban, ezért közel 1 másodperccel elmaradt az azóta egyébként javító Sainztól, de ennek még mindig nincsen jelentősége.

8:03 – Sainzé az első idő

A Ferrari pilótája 1:38.225 másodperccel kezdett, ami természetesen még jócskán elmarad a tegnapi legjobb időktől. A spanyol versenyző vezet, de ennek most semmi jelentősége nincs. Rajta kívül az idén most bemutatkozó Pérez, valamint Ocon és Cunoda rendelkezik érvényes körrel. A pályára egyébként már csak Lewis Hamilton nem ment ki.

8:00 Elindult a körözés

Elkezdődött a teszt második napja! Alonso, Csou, Norris és Sainz azonnal pályára is gurultak, majd hamarosan Cunoda, Magnussen és Ocon is követték őket. Persze kérdés, hogy meddig maradnak kint, hiszen ilyenkor gyakran csak egy installációs kört tesznek meg, aztán visszatérnek a bokszba.

Mi lehet a helyzet valójában?

A tényleges erősorrendet egy nap alapján még lehetetlen pontosan megmondani, de azért az első következtetéseket le lehet vonni. Ez alapján úgy tűnik, hogy a Red Bull idén is nagyon erős, míg a Ferrari és a Mercedes szintén kiemelkedik a mezőnyből, de előbbi a pattogással, utóbbi némi instabilitással küszködik a jelek szerint. Az Aston Martin valóban gyors a többi középmezőnybeli autóhoz képest, de ehhez Alonso is nagyon sokat hozzátett.

Kezdhetjük elhinni, hogy Alonso 10 év után ismét futamot nyerhet?

A csütörtöki nap eseményei

Egy kis emlékeztető a nyitónapról: Max Verstappen zárta a napot a legjobb idővel, de mindössze 29 ezreddel előzte meg a meglepetésre második Alonsót, aki korábban többször is bosszankodhatott, először azért, mert délelőtt Drugovich alatt megállt az autó. A Ferrarinak és a Mercedesnek már jelentősebb volt a lemaradása.

A Red Bull kezdett az élen a bahreini teszten, Alonso a nap meglepetése

Ezúttal Alonso helyettesíti Strollt

A felállást illetően az Aston Martinra külön is érdemes kitérni, hiszen ők csak tegnap este jelentették be, hogy ki fog szerepelni a mai nap folyamán. Tegnap az egyik tartalékpilóta, Felipe Drugovich kapott fél napot, most viszont Alonso az egész napot elviszi. Hogy holnap mi lesz, az egyelőre még nem dőlt el, mint ahogyan az sem, hogy Stroll ott lehet-e a jövő heti Bahreini Nagydíjon.

Íme a mai felállás

A mai napon újabb tesztnapot rendeznek Bahreinben. Tegnap már 19 pilóta bemutatkozhatott, egyedül Sergio Pérez volt az, aki eddig nem kapott szerepet, de most délelőtt ez is megtörténik. Ezúttal 17 versenyzőt fogunk látni, hiszen az Alfa Romeónál Csou Kuan-jü, az Aston Martinnál Fernando Alonso, míg a Williamsnél Logan Sargeant fog vezetni egész nap. Az alábbi táblázatban a csapatokra bontott felállás látható.

Csapat Felállás
Red Bull Pérez (de.)/Verstappen (du.)
Ferrari Sainz (de.)/Leclerc (du.)
Mercedes Hamilton (de.)/Russell (du.)
Alpine Ocon (de.)/Gasly (du.)
McLaren Norris (de.)/Piastri (du.)
Alfa Romeo Csou
Aston Martin Alonso
Haas Magnussen (de.)/Hülkenberg (du.)
AlphaTauri Cunoda (de.)/De Vries (du.)
Williams Sargeant

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss